A szunna és szerepe

A szunna szó szerint viselkedést, utat jelent. Ebben a jelentésben használja a következő hadísz is:

„Ha valaki utat mutat másoknak, hogy a helyes vezetést kövessék, ugyanazt a jutalmat kapja, mint akik követik, anélkül, hogy az utóbbiak jutalma egy szemernyivel is csökkenne. Ha valaki utat mutat másoknak, hogy bűnös cselekedeteket kövessenek, akkor ugyanaz a bűne, mint az elkövetőké, anélkül, hogy az utóbbiak bűne egy szemernyivel is kevesebbet számítana.”[i]

Ez a kifejezés több jelentésárnyalatban használatos, attól függően, hogy a hadísztudományban, vallásjogban vagy hittudományban találkozunk vele. A hadísztudósok használatában mindent ide sorolnak, amiről Mohammed Prófétával (s.a.w.) kapcsolatban beszámoltak, és amiből vallásjogi szabályokat vezetnek le, a hanafi vallásjogi iskola szerint pedig a szükséges, elvégzendő dolgok, vallásgyakorlat, amit Mohammed Próféta (s.a.w.) is tett és bátorított.

A jogtudósok szerint minden szó, cselekedet, helyeslés vagy helytelenítés, amit Mohammed Prófétával (s.a.w.) kapcsolatban a társai beszámoltak. A jogtudósok szerint a szó a hadísz szó szinonimája, és az újításokkal szemben a helyes vallásgyakorlatot jelöli.

A hadísz szó, amely a haddatha (tájékoztat) arab szóból származik, szó szerint hírt, beszámolót jelent. Idővel ezt a szót alkalmazták Mohammed Próféta (s.a.w.) minden szavára, cselekedetére, helyeslésére és helytelenítésére. Ibn Hadzsar azt mondta: „A saría szerint hadísz minden, ami Allah Küldöttével (s.a.w.) van kapcsolatban”.

Másik jelentése: minden, ami az időn belül történik. Ezért mondják egyes tudósok azt, hogy az a hadísz, ami nem isteni, nem örökkévaló, és van időbeli kezdete. Ez a finom vonal választja el egymástól a hadíszokat és a Kegyes Koránt, mivel ez utóbbi isteni, örökkévaló, és nincsenek időbeli keretei. Allah Küldötte is megkülönböztette szavait a Korántól: „Két dolog, nem más: a Szó és a vezetés. A legjobb szó Allah Szava, és a legjobb vezetés Mohammed vezetése.”[ii]

[i] Muslim,, „Zakat,” 69; Ibn Maja, „Manasik,” 203.
[ii] Ibn Maja, „Muqaddima,” 7.