Ismerte embereit

Allah Küldötte (s.a.w.) jobban ismerte embereit, mint azok önmagukat. Mint Abu Dharr, Amr ibn Abatha is sivatagi arab volt. Eljött Mekkába, és Allah Küldöttével (s.a.w.) találkozva modortalanul megkérdezte: „Mi vagy te?” Mohammed Próféta (s.a.w.) nagyon kedvesen válaszolta: „Allah prófétája”. Ilyen udvariasság láttán Amr ibn Abatha letérdelt, és azt mondta: „Mostantól fogva követni foglak, ó, próféta!”. Allah Küldötte (s.a.w.) nem akarta, hogy Amr Mekkában maradjon, mert nem lett volna képes elviselni a hitetlenek kínzásait. Ezért azt mondta neki: „Menj vissza a népedhez, és hirdesd nekik az Iszlámot. Ha hallod, hogy győzedelmeskedtünk, akkor gyere majd vissza hozzám”.

Évekkel később Amr eljött a medinai mecsetbe, és megkérdezte: „Megismersz engem, ó, Allah Küldötte?”. Mohammed Próféta (s.a.w.), akinek különösen jó memóriája volt – ez is prófétaságának egyik jellemzője – azonnal válaszolt: „Nem te vagy-e az, aki eljött hozzám Mekkába? Visszaküldtelek a törzsedhez, és azt mondtam neked, hogy akkor gyere majd el hozzám, ha hallod, hogy győzedelmeskedtem”[i].

Korábban már említettem Dzsulajbib esetét[ii]. Mohammed Próféta (s.a.w.) erkölcsi tanítása után Dzsulajbib becsületes, erényes fiatalember lett. Egy idő múlva Allah Küldötte (s.a.w.) közvetítésével megházasodott. Nem sokkal ezután mártírhalált halt egy csatában, miután hét ellenséges harcost ölt meg. Amikor a holttestét megtalálták, Mohammed Próféta (s.a.w.) a térdére tette a kezét, és azt mondta: „Ő hozzám tartozik, és én őhozzá tartozom”[iii]. Ő már korábban felfedezte Dzsulajbib értékeit és látta a szolgálatokat, amelyeket majd az Iszlámnak tesz.

Khaibar meghódítása lehetővé tette, hogy Mohammed Próféta (s.a.w.) bemutassa különleges képességeit, amelyek segítségével felismerte a muszlimokban rejlő lehetőségeket, képességeket és hiányosságokat. Amikor az ostrom elhúzódott, kijelentette: „Holnap átadom a zászlót annak, aki szereti Allahot és a Küldöttét, és akit azok szeretnek”[iv]. Ez nagy megtiszteltetés volt, amelyre mindenki vágyott. Alinak (r.a.) adta, akinek fiatal kora ellenére remek katonai és vezetői képességei voltak. Ő átvette a zászlót és meghódította Khaibar félelmetes várát.

Akire Mohammed Próféta (s.a.w.) valamit rábízott, az megfelelően végre is hajtotta. Például ő Allah Kardjának nevezte Khalid ibn Walidot (r.a.), akit sosem győztek le[v]. Olyan nagy hadvezéreken kívül, mint Hamza (r.a.) vagy Szad (r.a.), Allah Küldötte (s.a.w.) Oszama ibn Zaidot (r.a.) is parancsnokká nevezte ki egy olyan sereg felett, amelynek vezető muszlimok, Abu Bakr, Omár, Oszmán, Talha és Szad ibn Abi Waqqasz is tagjai voltak. Oszama akkor 17 éves volt, és Mohammed Próféta (s.a.w.) felszabadított fekete rabszolgájának, Zaidnak volt a fia. Apja vezette a muszlim sereget a mutai csatában a bizánciak ellen, ahol mártírhalált halt.

Mohammed Próféta (s.a.w.) 25 éves volt, amikor feleségül vette Khadidzsa bint Khuwailidot, a nála 15 évvel idősebb özvegyasszonyt. Az asszony haláláig, a prófétaság tizedik évéig, nem vett magához másik feleséget. Minden további házassága, 53 éves kora után, közvetlenül küldetéséhez kötődött. Ennek egyik oka az volt, hogy mindegyik feleségének más volt a természete, ezért különböző szempontból tudták átadni a muszlim nőknek a szükséges tudnivalókat. Mindegyik a nők tanítója és vezetője volt. A későbbi tudósok, például Maszruq, Tawusz ibn Kaiszan vagy Ata ibn Rabah is sokat tanultak tőlük. A hadísztudomány különösen sokat köszönhet Aisának, aki több mint 5000 hadíszt idézett Allah Küldöttétől (s.a.w.).

A későbbi események bebizonyították, hogy milyen bölcsek és helyénvalók voltak Mohammed Próféta (s.a.w.) döntései, és nem csupán a házasságok kérdésében.

[i] Muslim, „Musafi rin,” 294; Ibn Hanbal,Musnad, 4:112.
[ii] A történetet olvashatjuk e könyv másik fejezetében.
[iii] Muslim, „Fada’il al-Sahaba,” 131.
[iv] Bukhari, „Fada’il al-Ashab,” 9; Muslim, „Fada’il al-Sahaba,” 34.
[v] Bukhari, „Fada’il al-Ashab,” 25.