Miért volt a Küldöttnek több felesége?

Az Iszlám némely kritikusa, vagy azért, mert nem ismerik Mohammed Próféta (s.a.w.) házasságainak okát, vagy mert szándékosan önző, rossz erkölcsű embernek kívánják beállítani, jellembeli hibákkal vádolták őt, amelyek távol állnak még egy átlagos erényes embertől is, nemhogy Allah utolsó Küldöttének (s.a.w.), aki az egész emberiség számára a legjobb követendő példa volt. A tényekből, amelyek az életrajzi feljegyzésekből és a hiteles hadíszokból könnyedén hozzáférhetőek, világossá válik, hogy a Próféta (s.a.w.) házasságai, szigorú és fegyelmezett életének részei voltak, és voltaképpen további terhet jelentettek, amelyet viselnie kellett.

A Próféta (s.a.w.) számos házassága mögötti okok különfélék, de mindegyiknek ahhoz a szerephez volt köze, amit az új muszlim közösség vezetőjeként, az emberek Iszlám normáihoz és értékekhez való vezetőjeként kellett betöltenie.

A Próféta (s.a.w.) prófétaságának kezdete előtt tizenöt évvel, huszonöt évesen nősült meg először. Tekintettel a kulturális és erkölcsi környezetre, amiben élt, nem is említve fiatalságát és más tényezőket, ő mégis a tökéletes tisztaság, tisztesség és általános megbízhatóság hírnevének örvendett. Amint elhívatott a prófétaságra, ellenségeket szerzett, akik mindenféle vádakkal illették. Azonban még legádázabb ellensége sem támadta erkölcsösségét, mert ezzel azonnal nevetségessé és hiteltelenekké váltak volna. Fontos, hogy felismerjük, hogy élete kezdetektől fogva a tisztaságon és az önfegyelmen alapult, és ez úgy is maradt.

Huszonöt évesen, élete virágjában, Mohammed (s.a.w.) feleségül vette Khadidzsát (r.a.), egy asszonyt, aki tizenöt évvel idősebb volt nála. Ez a házasság a Próféta (s.a.w.) és Allah szemében nagyon magas rangú és kivételes volt. A huszonhárom év, amit az elhivatott pár együtt töltött, a zavartalan elégedettség és tökéletes hűség időszaka volt. Míg Khadidzsa élt, a Próféta (s.a.w.) nem vett mást feleségül, bár népének közvéleménye megengedte volna neki, ha úgy kívánta volna. Még ellenségei is elismerték, hogy a hosszú évek alatt, nem találtak egyetlen hibát sem az ő erkölcsi jellemében. Amikor a prófétaság nyolcadik évében Khadidzsa meghalt, a Próféta (r.a.) ismét nőtlen maradt, bár most már gyermekekkel. Khadidzsa halála után egyedül élt négy vagy öt évig. Minden más házassága ötvenhárom éves kora után kezdődött, vagy később, abban a korban, amikor már nagyon kicsi valódi érdeklődés és vágy marad a házasságra, különösen Arábiában, ahol az emberek viszonylag korán öregszenek. Így, a bujasággal és a vágyak kielégítésével kapcsolatos állítások alaptalanok.

Az emberek gyakran megkérdezik, hogy egy prófétának hogyan lehet egynél több felesége. E kérdés megválaszolásának három szempontja van. De először lássuk, hogy ki kérdezi ezt. Többnyire, vagy keresztények, vagy zsidók (az Írás népe), vagy ateisták. Mivel ezek az emberek szinte semmit sem tudnak az Iszlámról, kérdésük vagy tudatlanságukból ered, vagy azon vágyukból, hogy a hívőkben kétségeket támasszanak.

Azoknak, akik nem hisznek semmilyen vallásban és nem is gyakorolnak semmilyen vallást, nincs joguk szemrehányást tenni azoknak, akik viszont hívők. Az ilyen emberek közismertek a számos partnerrel való nemtörődöm testi kapcsolataikról, viszonyaikról, és nem követnek semmilyen erkölcsi szabályt. Leplezett, ám mégis féktelen vágyaiknak kielégítése, valamint annak visszautasítása, hogy figyelembe vegyék a rájuk és általánosan a fiatalokra gyakorolt hatást, súlyos társadalmi visszásságokhoz vezetett. Szabadnak tartják magukat, így olyan dolgokban vesznek részt, amelyeket a legtöbb társadalom erkölcstelen magatartásnak tekint: vérfertőzés, homoszexualitás, poliandria (egy időben több férj), és így tovább. Soha nem gondolják át, hogy milyen hatással van ez, az ilyen kapcsolatokból származó gyermekekre.

Amikor ezt megértjük, úgy vehetjük kritikájukat, mint amik valójában: tudatos, vagy öntudatlan vágy, hogy a hívőket az erkölcsi eltévelyedés és a gonoszság felfordulásába rántsák, amely őket magukat tartja fogva.

Elgondolkodtató, hogy a zsidók és a keresztények vajon miért támadják a Prófétát többnejűsége miatt? Elfelejtették, hogy a nagy héber pátriárkák, akiket a Biblia valamint a Korán is prófétákként említ és akiket, mint az erkölcsi kitűnőség példaképeit, mindhárom hit követői nagyra becsülnek, mind gyakorolták a poligámiát? Mi több, mint Salamon Próféta (a.s.)[i] esetében is, sokkal több feleségük volt, mint Mohammed Prófétának (s.a.w.). Az ember úgy gondolhatja, hogy valódi érdeklődésnél valami több mozgatja őket: az Iszlám-ellenes elfogultságuk.

A poligámia nem a muszlimoktól ered. Továbbá, az Iszlám Prófétájának (s.a.w.) esetében, az Iszlám üzenetének továbbításában és a hitetlenek megtérítésében töltött be lényeges szerepet. Például, egy vallás, amely felöleli az élet minden területét, nem lehet szégyellős, amikor az intim dolgokra kerül sor. Az ilyen dolgokat csak az ember házastársa tudhatja. Ezért kell, hogy legyenek nők, akik világos tanítást és tanácsokat tudnak adni, mivel az ilyen dolgokban nem hagyatkozhatunk az általános állításokra, utalásokra és célzásokra. A Próféta (s.a.w.) feleségei voltak azok a tanítók, akik továbbították és elmagyarázták más nőknek és férfiaknak is az Iszlám normákat és szabályokat a helyes házastársi és más magánéleti ügyekben.

Mohammed Próféta (s.a.w.) néhány házassága különleges okokból köttetett:

  • Mivel voltak közöttük fiatal, középkorú és öreg asszonyok, az Iszlám törvény követelményeit és szabályait alkalmazhatták a különböző életszakaszok és tapasztalataik alapján. A törvényeket először a Próféta (s.a.w.) családján belül tanulták meg, és azután feleségei tanításai révén került tovább a többi muszlimokhoz.
  • Minden feleség más klánból, vagy törzsből származott, így a Próféta (s.a.w.) rokonsági kötelékeket hozhatott létre szerte Arábiában. Ez alakította ki a Prófétához (s.a.w.) fűződő mély ragaszkodást, hogy az új muszlim közösség sokféle népe között terjeszkedjenek létrehozva és biztosítva közöttük az egyenlőséget és testvériséget, mind gyakorlati ügyekben, mind vallási vonatkozásban.
  • A Próféta (s.a.w.) halála előtt és után is minden felesége nagy hasznára és szolgálatára volt az Iszlám ügyének. Hirdették és elmagyarázták az Iszlámot klánjuknak, annak az embernek a külső és belső tapasztalatait, képességeit, viselkedését és hitét, akinek élete minden vonatkozásában maga a megtestesült Korán volt. Így klánjuk minden tagja hallott a Koránról, a hadíszokról és Korán-magyarázatról, és megismerték az Iszlám lényegét és szellemiségét.
  • Házasságain keresztül Mohammed Próféta (s.a.w.) az egész Arab-félszigeten rokoni kötelékeket hozhatott létre, és így szabadon mozoghatott amikor csak akarta, és minden családban családtagként fogadták el. Ebből az okból mindegyikük úgy érezte, hogy személyesen elmehetnek hozzá tanácsért, bármilyen ügyben. Az egész törzs is hasznát látta a Prófétához (s.a.w.) való közelségnek; szerencsésnek tartották magukat és büszkék voltak erre az új kapcsolatra. Például, ilyen kapcsolatot hozott létre Umm Habiba által az omajjad törzzsel, a hasim klánnal Zainab bint Dzsash által, és a Banu Makhzummal, Umm Szalama által.

Amit eddig elmondtunk az általános és bizonyos vonatkozásban minden prófétára igaz lehet. Azonban most, ezen asszonyok életének főbb vonalait fogjuk megvitatni, nem a házasságok sorrendjében, hanem más perspektívából.

Khadidzsa (r.a.) volt a Próféta (s.a.w.) első, és sokáig egyetlen felesége. Házasságakor az asszony negyven éves volt, Mohammed pedig huszonöt. A Próféta minden gyermekének ő volt az anyja, kivéve egy fiút, Ibrahimot, de ő nem élt sokáig. Több volt, mint feleség: ő volt a barátja, s a Próféta (s.a.w.) figyelemreméltó módon megosztotta vele elképzeléseit és eszméit. Ez a házasság csodálatosan áldott volt, mély összhangban éltek együtt huszonhárom évig. Minden arcátlanság és gaztett, amellyel a mekkaiak elhalmozták, minden üldözés közepette, Khadidzsa volt legdrágább társa és segítője. A Próféta (s.a.w.) nagyon mélyen szerette őt, és az asszony életében senki mást nem vett feleségül.

Ez a házasság a meghittség, barátság, kölcsönös tisztelet, támogatás és vigasztalás mintaképe volt minden házassághoz. Bár hűséges és szeretetteljes volt minden feleségéhez, Mohammed Próféta (s.a.w.) sohasem felejtette el Khadidzsát, és sok alkalommal említette erényeit és értékeit. A Próféta (s.a.w.) nem házasodott meg Khadidzsa halála után még négy vagy öt évig. Mohammed Próféta (s.a.w.) mindennapi ételüket előteremtve, problémáit és nehézségeit viselve, törődött gyermekeivel, és teljesítette anya és apa feladatait egy személyben. Egy ilyen emberről azt állítani, hogy érzéki ember volt, vagy nők utáni vágyakozott, túllép minden határt. Ha az igazságnak a legkisebb porszeme is lenne benne, nem élhetett volna úgy, ahogyan élt, mint azt a történelem is feljegyezte.

Aisa (r.a.), második felesége volt, (bár nem a házasságok sorrendjében), s a Próféta (s.a.w.) legközelebbi barátjának és elkötelezett követőjének, Abu Bakrnak (r.a.) a lánya. Abu Bakr, aki az első közt vette fel az Iszlámot, sokáig remélte, hogy mély ragaszkodását, amely közte és a Próféta (s.a.w.) között volt, megszilárdíthatja, ha lányát feleségül adja hozzá. Azáltal, hogy elfogadta ezt a köteléket, a legnagyobb Mohammed Próféta (s.a.w.) megtiszteltetést és szívességet nyújtotta annak a férfinak, aki küldetése során megosztott vele minden jót és rosszat.

Aisa figyelemreméltóan intelligens és bölcs asszony volt, akinek megvolt mind a természete, mind a vérmérséklete ahhoz, hogy előmozdítsa a prófétai küldetés munkáját. Az asszony házassága felkészítette őt, hogy az egész világ asszonyainak lelki vezetője és tanítója legyen. Ő lett a Próféta (s.a.w.) egyik legnagyobb tanítványa és általa képességei, tehetsége érettebb, tökéletesebb lett, így csatlakozhatott hozzá a boldogság lakhelyén, mind feleségként, mind tanítványként. Élete és az Iszlám szolgálata házassága után bizonyítják, hogy egy ilyen kivételes személy érdemes volt arra, hogy a Próféta (s.a.w.) felesége legyen.

Idővel, a hadísztudomány egyik legnagyobb tekintélye lett, a Korán egyik kiváló értelmezője és az Iszlám törvény igen kitűnő és jártas szakértője. Mohammed Próféta (s.a.w.) belső és külső tulajdonságait és tanításait képviselte, egyedülálló felfogóképességén keresztül.

Umm Szalama (r.a.) a Makhzum klánból származott, először unokatestvéréhez ment feleségül. A már a kezdetekkor felvette az Iszlámot, és Abesszíniába vándoroltak, hogy elkerüljék a kurajs törzs üldözését. Miután visszatértek, a pár Medinába vándorolt négy gyermekével együtt. Férje sok csatában vett részt és Uhud csatájában komolyan megsérült, és rövidesen hősi halált halt. Abu Bakr és Omár is felajánlották, hogy feleségül veszik Umm Szalamát, mert, tudták, hogy az asszony özvegyként, gyerekekkel, támasz nélkül szenved és sok szükséget lát. Az asszony visszautasította, mert azt hitte, hogy senki sem lehet jobb, mint néhai férje.

Kis idővel azután, a Próféta (s.a.w.) felajánlotta, hogy feleségül veszi. Ez helyes és természetes volt, mert ez a nagyszerű nő, aki soha nem ijedt meg attól, hogy feláldozza magát, vagy szenvedjen az Iszlámba vetett hitéért, most egyedül volt, miután sok évet élt Arábia legnemesebb klánjában. Nem volt szabad őt magára hagyni, és engedni, hogy egész életében kolduljon. Figyelembe véve vallásosságát, őszinteségét és mindazt, amit elszenvedett, megérdemelte, hogy segítsenek rajta. Azáltal, hogy családjába vette őt, a Próféta (s.a.w.) azt tette, amit fiatalkorától tett, nevezetesen pártolni azokat, akiknek nem volt barátjuk, támogatni azokat, akiknek nincs támasza, védeni azokat, akiknek nincs menedéke.

Umm Szalama intelligens és gyors felfogóképességű volt. Megvolt minden képessége és tehetsége ahhoz, hogy lelki vezető és tanár legyen. A Prófétával (s.a.w.) kötött házassága után új tanítvány lett a tudás és vezetés iskolájában, akinek a világ összes nője hálás lehet. Emlékezzünk vissza, hogy ekkor a Próféta (s.a.w.) hatvanadik éve felé közeledett. Elvett egy özvegyet, akinek négy gyermeke volt, és elfogadta a vele járó költségeket és felelősséget: ezt nem lehet másképp megérteni, csak alázatos csodálattal emberségének és könyörületességének végtelen mélységei iránt.

Umm Habiba (r.a.), Abu Szufian lánya volt, aki hosszú ideig a Próféta (s.a.w.) legelszántabb ellensége és a hitetlenség legbuzgóbb támogatója volt. Lánya mégis egyike volt azoknak, akik a legkorábban vették fel az Iszlámot, és Abesszíniába vándorolt férjével. Férje ott halt meg, és teljesen egyedül maradt, kétségbeesetten, száműzetésben.

Abban az időben, a Próféta (s.a.w.) társai még kevesen voltak, és még önmagukat eltartásával is akadtak gondjaik. Az asszonynak számos választási lehetősége volt. Abesszíniában megtérhetett volna a kereszténységre, a keresztények támogatásáért cserébe, de ez elképzelhetetlen volt. Visszatérhetett volna apja házába, amely most az Iszlám elleni háború főhadiszállása lett, de ez szintén elképzelhetetlen volt. Házról házra járhatott volna kéregetve, de ez is elképzelhetetlen lehetőség volt annak, aki a leggazdagabb és legnemesebb arab családhoz tartozott, hogy szégyent hozzon ezzel a család nevére.

Allah kárpótolta Umm Habibát mindazért, amit elveszített vagy feláldozott az Iszlámért. Magányos számkivetettségtől szenvedett szomorú özvegyként egy bizonytalan környezetben, az övétől eltérő fajú és vallású emberek között. Amikor a Próféta (s.a.w.) tudomást szerzett az asszony nehéz helyzetéről, a Négus királyon keresztül házasságot ajánlott neki. Ez a nemes és nagylelkű cselekedet, ennek a versnek a gyakorlati bizonyítéka: És nem másért küldtünk téged, mint a Világok Kegyelmeként (Korán, 21:107.).

Ezen a házasságon keresztül, Abu Szufian hatalmas családja kapcsolódott a Próféta (s.a.w.) személyéhez és családjához, ami miatt átgondolták ellenállásukat. Ennek a házasságnak a befolyása kiterjedt Abu Szufian családján túlmenően az egész omajjád klánra, akik majdnem száz évig uralkodtak a muszlimokon. Ez a klán, amelynek tagjai a legellenségesebbek voltak az Iszlámmal szemben, az Iszlám leghíresebb harcosainak, közigazgatási személyeinek, kormányzóinak szülője lett az Iszlám korai időszakában. Mohammed Próféta (s.a.w.) Umm Habibával való házassága volt az, amely elindította ezt a változást. A Próféta (s.a.w.)lelkének mély nagylelkűsége és nagyszerűsége bizonyosan legyőzte őket.

Zainab bint Dzsahs (r.a.) szintén nemes születésű hölgy volt, a Próféta (s.a.w.) közeli rokona volt. Mi több, nagyon jámbor asszony volt, aki sokat böjtölt, hosszú virrasztásokat tartott és nagylelkűen adakozott a szegényeknek. Amikor a Próféta (s.a.w.) Zaid (a Próféta fogadott fia) számára megkérte Zainab kezét, Zainab családja és maga Zainab is vonakodott. A család remélte, hogy feleségül adhatják lányukat a Prófétának (s.a.w.). Természetesen, amikor rájöttek, hogy a Próféta (s.a.w.) kívánsága volt, hogy Zainab feleségül menjen Zaidhoz, a Próféta (s.a.w.) és az ő tekintélye iránti tiszteletből és szeretetből beleegyeztek mindannyian.

Amint fentebb említettük, a Küldött (s.a.w.) ezzel a házassággal számos pogány szokást akart eltörölni: azt, hogy egy felszabadított rabszolga nem vehetett feleségül egy szabadnak született nőt, a faji előítéletet (Zaid fekete volt; Zainab pedig nem), s hogy egy örökbe fogadó apa nem vehette feleségül fogadott fiának volt feleségét, vagy özvegyét. A házasság nem hozott boldogságot egyik félnek sem. Mindketten elkötelezett muszlimok voltak és szerették a Prófétát (s.a.w.), de nem illettek egymáshoz. Zaid számos alkalommal kérte a Prófétát (s.a.w.), hogy engedélyezze a válást, de a Próféta (s.a.w.) azt mondta neki, hogy legyen türelmes, és ne váljon el. Aztán egyszer, amikor a Próféta (s.a.w.) beszélgetést folytatott az emberekkel, Gábriel angyal eljött hozzá és átadta az isteni Kinyilatkoztatást.[ii] Ez az ája a Próféta (s.a.w.) házasságát Zainabbal már megkötött kötelékként hirdeti ki: hozzád adtuk őt feleségül (33:37).

Szó sem volt itt kéjvágyról. Inkább olyan komoly megpróbáltatás volt, hogy később Aisa elmondta: „Ha Allah Küldötte titokban tarthatott volna bármit is a kinyilatkoztatásból, ezt az áját tartotta volna titokban.”[iii]

Dzsuwajrija bint Harith, a legyőzött Banu Mustaliq klán főnökének lánya volt, akit egy katonai hadjáratban ejtettek foglyul. Fogva tartották őt, mint büszke családjának többi tagját is, a klán „közembereivel” együtt. Amikor Dzsuwajriját a Prófétához (s.a.w.) vitték, igen szomorú volt, nem utolsósorban azért, mert rokonai elvesztettek mindent, és mert igazán gyűlölte a muszlimokat. A Próféta (s.a.w.) megértette az asszony sértett büszkeségét és méltóságát, és hogy hogyan gyógyíthatja meg azt. Beleegyezett, hogy váltságdíjat fizessen érte, felszabadítsa és felajánlja, hogy feleségül veszi őt.

Könnyedén elképzelhető, milyen örömmel fogadta el Dzsuwajrija ezt az ajánlatot. Szabadon engedtek körülbelül száz családot, amikor az anszárok (a Segítők) és a muhadzsirek (a mekkai menekültek) rájöttek, hogy házasság útján a Bani Mustaliq már a Próféta (s.a.w.) rokonságába tartozott. Nem engedhették, hogy egy ilyen megbecsült törzs rabszolgaságban maradjon.[iv] Így megnyerte nemcsak Dzsuwajrija, de az asszony egész népének szívét is.

Szafia (r.a.) Huyayynak volt a lánya, aki a Khaybar zsidó törzse egyik törzsfője volt és aki rávette a Bani Qurayzát, hogy szegje meg a szerződésüket a Prófétával (s.a.w.). Az asszony gyerekkorától látta, hogy családja és rokonai elszánt ellenségei voltak a Prófétának (s.a.w.). Egy csatában elveszítette apját, bátyját és férjét és maga is foglyul esett.

Az asszony családjának és rokonainak hozzáállása és cselekedetei mély gyűlöletet és bosszúvágyat táplálhatott az asszonyban a muszlimok iránt. De három nappal azelőtt, hogy a Próféta (s.a.w.) Khaybar várához érkezett, Szafia álmában egy ragyogó holdat látott, amely Medinából Khaybar felé tartott, és az ölébe hullott.

Az asszony később azt mondta: „Amikor elfogtak, elkezdtem reménykedni, hogy az álom valóra válik.” Amikor a Próféta (s.a.w.) elé vezették, ő nagylelkűen szabadon engedte és felajánlotta neki a választási lehetőséget, hogy zsidó marad és visszamegy népéhez, vagy felveszi az Iszlámot, és a felesége lesz. „Allahot választottam és az Ő Küldöttét” – mondta Szafia. Röviddel ezután összeházasodtak.

Azáltal, hogy a Próféta (s.a.w.) családjába emelkedett, megkapta „a hívők anyja” címet, és első kézből tapasztalhatta meg a Próféta társainak tiszteletét és megbecsülését. Láthatta azoknak a kifinomultságát és udvariasságát, akik szívüket és elméjüket Allahnak rendelték alá. Az asszony múltbeli tapasztalataiból származó hozzáállása megváltozott és kezdte értékelni, hogy milyen nagy megtiszteltetés a Próféta (s.a.w.) feleségének lenni. Ez a házasság sok zsidó hozzáállását is megváltoztatta, amikor eljöttek, hogy közelről lássák és megismerjék a Prófétát.

Szauda bint Zama (r.a.) Sakran özvegye volt. Ez a pár az elsők között volt azok között, akik felvették az Iszlámot, és Abesszíniába vándoroltak. Sakran száműzetésben halt meg, és teljes nélkülözésben hagyta feleségét. Hogy enyhítsen az asszony szorultságán, Mohammed Próféta (s.a.w.) bár maga is nélkülözte a mindennapi betevőt, feleségül vette Szaudát. Erre a házasságra némi idővel a nemes Khadidzsa halála után került sor.

Hafsza (r.a.), Omár ibn al-Khattab (r.a.), az Iszlám jövőbeni második kalifájának lánya volt. Szintén elmenekült Abesszíniába, majd Medinába, és megözvegyült, amikor férje hősi halált halt Allah útján. Egy ideig férj nélkül maradt. Omár (r.a.), éppúgy, mint Abu Bakr (r.a.), vágyott arra a megbecsülésére és áldására, hogy közel legyen a Prófétához (s.a.w.) ezen a világon és a Túlvilágon, így a Próféta (s.a.w.) feleségül vette Hafszát, hogy védje és segítse hű tanítványának lányát.

Ilyenek voltak a körülményei és okai a Próféta számos házasságának. Azért vette őket feleségül, hogy a remény nélkül maradt, vagy megözvegyült asszonyoknak méltóságteljes megélhetést nyújtson; hogy vigasztalja a felbőszült, vagy elidegenedett törzsek tagjait azáltal, hogy kapcsolatot és összhangot teremt a korábbi ellenségek között. Azért tette, hogy megnyerjen az Iszlám ügyének bizonyos egyedülállóan tehetséges egyéneket, különösen néhány kivételesen tehetséges nőt; hogy az Allahba vetett hit egyesítő testvériségén belül, a különböző emberek kapcsolatában új szabályokat hozzon létre; és hogy családi kötelékkel tisztelje meg azokat az embereket, akik közvetlen utódai lesznek.

Ezeknek a házasságoknak semmi köze nem volt a vágyak kielégítéséhez, a személyes kívánságokhoz vagy a kéjhez. Aisa kivételével a Próféta (s.a.w.) minden felesége özvegy volt, és minden házasságát (Khadidzsát kivéve) akkor kötötte, amikor már idős férfi volt. Ezek a házasságok nemhogy nem a saját vágyak kielégítésének eszközei, hanem inkább az önfegyelem cselekedetei voltak.

A Próféta (s.a.w.) feleségeinek száma különleges isteni engedély volt az Iszlám törvényen belül, amely csak őrá vonatkozott. Amikor a többnejűséget korlátozó Kinyilatkoztatás eljött, a Próféta (s.a.w.) házasságai már megköttettek. Azután a Prófétának (s.a.w.) szintén tilos volt újra megházasodni.

[i] Az 1 Királyok 11:33 szerint Salamonnak 700 felesége és hercegnője és 300 ágyasa volt.
[ii] Bukhari, „Tawhid,” 22.
[iii] Bukhari és Muslim.
[iv] Ibn Hanbal,, Musnad, 6:277.