Útmutatás az emberiségnek

Manapság az emberiség legnagyobb problémája az, hogy nem ismeri Mohammed Prófétát (s.a.w.), akik pedig ismerik, azok közül sokan nem az ő útját követik. A Mindenható Allah azért küldte el Mohammed Prófétát (s.a.w.), mint az összes többi prófétát is, hogy utat mutasson nekünk:

Allah kegyes volt a hívőkhöz, mikor elküldött hozzájuk egy közülük való küldöttet, aki az Ő jeleit olvassa nekik, megtisztítja őket, és megtanítja nekik a Könyvet és a bölcsességet. Korábban nyilvánvaló tévelygésben voltak.(Korán, 3:164)

A Mindenható Allah azért küldte el a prófétákat, hogy az embereket az igazságra vezessék és megtisztítsák a bűnöktől. Akik elfogadták a próféták vezetését, megtalálták az Allahhoz vezető utat, és az emberiség legmagasabb fokára emelkedtek. Ibrahim Haqqi szavaival: „A Legmagasztosabb Allah kijelentette, hogy az egek és a föld sem elegendő arra, hogy Allahot tartalmazzák. Ő csak a szíveken keresztül ismerhető meg és érhető el.” Ezért vezették a próféták az emberiséget a Mindenható Allah megismeréséhez.

Azoknak, akik ezt a vezetést követik, a Mindenható Allah a legbelső énjüket érinti meg, nevezzük azt szívnek, léleknek vagy lelkiismeretnek, mert csak ez képes felfogni a Mindenható Allahot. Az elme nem képes Allahot megérteni, és semmilyen filozófia nem képes megmagyarázni. Ezért a próféták tiszta lelkű emberek, akiknek megtisztult szíve tükörként szolgál, amelyben a Mindenható Allah megnyilváníthatja Önmagát. Mohammed Próféta (s.a.w.) hátrahagyta nekünk a Koránt és a Szunnát, hogy megtudhassuk, hogy élhetjük életünket olyan formában, ahogy az megfelel annak az oknak, amiért a próféták elküldettek.

Itt mindenképpen szükséges hangsúlyoznunk három dolgot. Az egyik, hogy a próféták nem közönséges emberek voltak, hanem az emberiségnek azok a kiválasztott tagjai, akiken keresztül a Mindenható Allah megnyilvánította Önmagát. A Mindenható Allah kiválasztotta őket, és külön gondoskodott a megfelelő nevelésükről, hogy mindig csak az Ő megelégedését keressék. Akárcsak az előtte volt próféták, Mohammed Próféta (s.a.w.) is mindig a Mindenható Allah helyeslését és megelégedését kereste. Az utolsó szavai ezek voltak: Rafiq al-Ala, aminek jelentése a Legmagasabb Hajlék. A felesége, Aisa (r.a.) így beszélte el utolsó pillanatait:

„Mellette voltam a halála pillanatában. Korábban, ha beteg lett, mindig kérte, hogy fohászkodjam érte, én pedig, remélve, hogy az ő áldott keze által az én fohászom is jobban elfogadtatik, a kezét fogtam, és úgy fohászkodtam. Az utolsó betegsége idején is így akartam tenni, ő azonban elhúzta tőlem a kezét, és azt mondta: al-Rafiq al-Ala.”[i]

Másodszor, a világból sohasem hiányoznak azok az emberek, akik életüket az igazság hirdetésének és tanításának szentelik. Nekik azt kell keresniük, amit a próféták kerestek, azt kell hirdetniük, amit ők hirdettek, és pontosan követniük kell a prófétákat abban, ahogy a jót teszik és tanácsolják, és a rosszat tiltják.

Harmadszor, a halál nem teljes megsemmisülés, hanem átmenet egy másik világba, az evilágtól való teljes elszakadás nélkül. A próféták halála különleges halál. A mártírokról, akik pedig a prófétáknál alacsonyabb rangon állnak, azt mondja a Korán: „És ne mondjátok azokról, akiket megöltek Allah útján, hogy halottak. Nem! Ők élnek, csak nektek nincs róla tudomásotok.(Korán, 2:154). Tehát a hagyományos értelemben véve nem mondhatjuk azt, hogy a próféták halottak. Ezért Mohammed Próféta (s.a.w.) sem úgy halt meg, ahogy mi ezt a szót értelmezzünk, hanem egy másik világba, a létezésnek egy másik formájába távozott.

Akik belső képességeik segítségével képesek az idő és a tér más dimenzióiba hatolni, másféle teremtményeket is látnak, és más nézőpontból szemlélik az eseményeket. Mi abból az állapotból nézzük a dolgokat és történéseket, amelyben vagyunk.

Azok, akik elég magasra emelkednek ahhoz, hogy lássák az összes dimenziót, azoknak a látókörük kiszélesedik, ahogy egyre magasabbra jutnak. Ezért a képességeik és ítélőképességük átfogóbbá válik. Az ilyen embereknél lehetséges, hogy közöttünk ülnek, de ugyanakkor Allah Küldöttének (s.a.w.) jelenlétében is vannak. Míg velünk imádkoznak, lehetséges, hogy a Túlvilágon az angyalok imáját vezetik. Allah Barátainak van egy bizonyos csoportja, ők az abdal, a helyettesek. Amikor egyikük meghal, rögtön egy másik lép a helyére, aki akkor látja Mohammed Prófétát (s.a.w.), amikor akarja. Imám Szujúti, egy 16. századi tudós, egyszer azt mondta: „Ébren 28 alkalommal láttam Allah Küldöttét (s.a.w.)”.

[i] Bukhari, „Maghazi,” 78; Muslim, „Salam,” 50,51; Abu Dawud, „Tib,” 19.