Életrajz

Fethullah Gülen muszlim tudós és gondolkodó, valamint termékeny író és költõ, aki a kelet-törökországi Erzurumban született 1941-ben. A vallásos tudományokban több kiemelkedõ muszlim tudós és vallásos tanító képezte.

Gülen szintén tanulmányozta a modern társadalom- és természettudományos alapelveket és elméleteket. A tanulásban és a koncentrált önképzésben mutatott kivételes tehetsége révén hamar megelõzte társait. 1958-ban, miután kitûnõ eredményekkel levizsgázott, állami hitszónoki képesítést kapott, és hamarosan pozíciót ajánlottak fel neki Izmirben, Törökország harmadik legnagyobb tartományában. Gülen itt kezdte el végsõ formába önteni tételeit és kiterjeszteni hallgatóságát. Prédikációiban és beszédeiben hangsúlyozta az akkori idõk sürgetõ társadalmi kérdéseit. Pontos célja az volt, hogy a fiatalabb generációt arra sarkallja, hangolják össze az értelmiségi felvilágosodást a bölcs vallásossággal, és törõdõ humánus tevékenységekkel.

Gülen nem korlátozta tevékenységét a belsõ városokban való tanításra. Körbeutazta Anatólia tartományait és elõadásokat tartott nemcsak mecsetekben, de városi találkozókon és sarki kávézókban is. Mindez lehetõvé tette számára, hogy egy reprezentatívabb keresztmetszetét érje el a társadalomnak, és hogy a tudományos közösség figyelmét is magára vonzza, különös tekintettel a diákokra. Beszédeinek tárgyát, akár hivatalos vagy nem hivatalos beszédrõl volt szó, nem korlátozta kimondottan vallásos kérdésekre, ugyanúgy beszélt az oktatásról, tudományról, darwinizmusról, a gazdaságról és társadalmi igazságosságról. A témák ilyen kiterjedt körében tartott beszédeinek mélysége és minõsége volt az, amely annyira lenyûgözte a tudományos élet szereplõit és elnyerte figyelmüket és tiszteletüket.

Gülen hivatásos tanári kötelességeitõl 1981-ben vonult vissza, miután fiatal diákok egész generációjának nyújtott inspirációt. A hatvanas évektõl kezdve kifejtett erõfeszítései, fõleg az oktatási reform területén, Törökország egyik legismertebb és legelismertebb személyiségévé tették. 1988-tól 1991-ig egy sor prédikációt tartott, mint nyugalmazott hitszónok a leghíresebb mecsetek közül jó néhányban nagyobb, központi településeken, miközben folytatta üzenetének továbbítását közösségi konferenciákon nemcsak Törökországban, hanem Nyugat-Európában is.