Fethullah Gülen: „Nem ismerek rá Törökországra!”

Amikor kedden az Egyesült Államok és Törökország elnöke találkozik, annak az országnak a vezetője, amelyet majdnem két évtizedig hazámnak tartottam, találkozik szembe hazám vezetőjével. A két országon sok minden múlik, köztük az Iszlám Állam elleni harc, Szíria jövője és a menekültválság.

Ám az a Törökország, amelyet én egy reményteli országként ismertem, úton a demokrácia és a mérsékelt szekuláris állam megszilárdítása felé, egy olyan elnök hűbérbirtoka lett, aki mindent megtesz azért, hogy hatalmát megszilárdítsa, és kritikusait elhallgattassa.

A nyugati világnak segítenie kell Törökországot abban, hogy visszataláljon a demokrácia útjára. A keddi találkozó és a jövő heti NATO-csúcs jó lehetőség ennek a törekvésnek az előmozdítására.

Július 15-e, a sajnálatos puccskísérlet óta, Recep Tayyip Erdogan, török elnök szisztematikusan ártatlanokat üldöz - letartóztatással, bebörtönzéssel vagy elbocsátással eddig több, mint 300 ezer török állampolgár életét tette tönkre, legyenek kurdok, alaviták, világiak, baloldaliak, újságírók, akadémikusok, vagy a Hizmet, a békés és humanitárius mozgalom tagjai, amelyhez én kötődöm.

Amint a puccskísérlet kibontakozott, én azonnal hevesen elítéltem, és cáfoltam minden érintettségemet. Továbbá elmondtam, hogy bárki, aki részt vett a puccsban, elárulta az eszméimet. Mindezek ellenére és mindenféle bizonyíték nélkül, Erdogan azonnal azzal vádolt, hogy én irányítottam 5000 mérföld távolságból.

Másnap a kormány listákat adott ki több ezer olyan névvel, akiket ők a Hizmethez kötöttek, mert bankszámlát nyitottak, egy iskolában tanítottak, vagy egy újságot tudósítottak – és az ilyen kapcsolatokat bűncselekménynek tekintették, elkezdték tönkre tenni az életüket. A listán olyanok is szerepeltek, akik hónapok óta halottak voltak, vagy épp a NATO európai parancsnokságán teljesítettek szolgálatot. A nemzetközi jogvédők számos emberrablásról adtak hírt, a kínzásokról, és a börtönben történt halálesetekről nem is beszélve. A kormány Törökország területén kívül is üldözött embereket, a múlt héten például nyomást gyakorolt Malajziára, hogy utasítson ki három Hizmet-szimpatizánst, köztük egy több mint egy évtizede ott élő iskolaigazgatót, aki így a biztos beb9örtönzéssel és esetleges kínzással néz szembe. (A három gyanúsított Hizmet-kötődése nem bizonyított, az érintettek ügyvédei tagadják - a szerk.) Rájuk most börtön vár, és minden bizonnyal kínzás is.

Áprilisban szűk többséggel – csalásra vonatkozó súlyos gyanúsítások közepette - az elnök megnyert egy népszavazást, amely lehetővé tette, hogy egy fékek és ellensúlyok nélküli „végrehajtó elnöki” rendszert hozzon létre, ami lehetővé teszi, hogy mindhárom hatalmi ágat ő irányítsa. Ne legyenek kétségeink: korrupció és megfélemlítés által e hatalom nagy része eddig is a kezében volt. Féltem a török népet, amely most az autoriter vezetés új korszakába lép.

Nem így indult a dolog. A kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) 2002-ben az EU-csatlakozást célzó demokratikus reformokkal került hatalomra. Ám ahogy telt az idő, Erdogan úgy lett egyre intoleránsabb az ellenvéleménnyel szemben. Kormányzati szabályozó testületek segítségével rengeteg médiumot játszott át strómanjai kezére. 2013 júniusában szétverte a Gezi parkban tartott tüntetést. Ugyanez év decemberében, amikor kabinetje több tagja korrupciós botrányba keveredett, Erdogan az igazságszolgáltatás és a média bekebelezésével válaszolt. A július 15-i puccskísérlet után bevezetett „ideiglenes” rendkívüli állapot még mindig érvényben van. Az Amnesty International szerint a világ összes bebörtönzött újságírójának harmada török börtönökben van.

Az, hogy Erdogan saját népét üldözi, nemcsak belügy. A civil társadalom, az újságírók, a tudósok és a törökországi kurdok üldözése az ország hosszú távú stabilitását sodorja veszélybe. A török társadalom erősen megosztott az AKP rezsimmel kapcsolatban. Egy diktatórikus rendszer uralma alatt sínylődő Törökország, amely az erőszakos szélsőségesek mennyországa, de kétségbeesésébe kergeti kurd népességét, ez egy rémálom lenne a Közel-Kelet biztonsága szempontjából.

A török népnek szüksége van európai szövetségesei és az Egyesült Államok támogatására ahhoz, hogy vissza tudja állítani a demokráciát. Törökországban 1950-ben valódi, többpárti választásokat tartottak a NATO-csatlakozás érdekében. A NATO megkövetelheti, és meg is kell követelnie, hogy Törökország tartsa tiszteletben a szövetség demokratikus normái iránti elkötelezettségét.

Két intézkedésre van égető szükség a demokrácia visszafejlődésének megfordításához Törökországban.

Először is, egy új, polgári alkotmányt kell egy, a társadalom minden rétegét magába foglaló demokratikus folyamat keretében felvázolni, amely összhangban van a nemzetközi jogi és humanitárius normákkal, és amely tanul a hosszú távú, stabil nyugati demokráciák sikeréből.

Másodszor egy olyan iskolai tantervet kell kidolgozni, amely a demokratikus és pluralista értékekre helyezi a hangsúlyt, és bátorítja a kritikai gondolkodást. Minden diáknak meg kell tanulnia az állam hatalom és az egyéni jogok közti egyensúly, a hatalmi ágak szétválasztása, a bírói függetlenség és sajtószabadság fontosságát, valamint a szélsőséges nacionalizmusból, a vallás átpolitizálásából, az állam, vagy egy vezető kultuszából eredő veszélyeket.

Mielőtt ezek közül bármelyik is megvalósulhat, a török kormánynak véget kell vetnie saját népe elnyomásának, és helyre kell állítania azok jogait, akiket Erdogan megfelelő eljárás nélkül megfosztott tőlük.

Én minden bizonnyal már nem érem meg, hogy Törökország példás demokráciává váljon, de imádkozom azért, hogy a tekintélyelvű fordulat megállítható legyen, még mielőtt túl késő lenne.

A szerző Fethullah Gülen, amerikai emigrációban élő török állampolgár, muszlim hittudós, hitszónok és politikai aktivista, a Hizmet-mozgalom vezetője.

Fethullah Gülen egy muszlim tudós, prédikátor és szociális szószóló