A rég várt próféta

A Tóra és a Zsoltárok

Mohammed Prófétát (s.a.w.) megkérték a társai, hogy beszéljen magáról. Ő azt mondta: „Én vagyok az, akinek az eljöveteléért Ábrahám fohászkodott, és én vagyok Jézus jó híre is”[i]. Ez összecseng a következő Korán-ájákkal is:

(Ábrahám így fohászkodott:) „Urunk, támassz közéjük egy közülük való küldöttet, aki olvassa nekik a Te Jeleidet, és megtanítja nekik a Könyvet és a Bölcsességet, és megtisztítja őket. Bizony, Te vagy a Mindenható, a Bölcs.” (Korán, 2:129)

„Emlékezz, mikor Jézus, Mária fia azt mondta: „Ó, Izrael népe! Bizony, én Allah küldötte vagyok hozzátok, megerősítem azt, ami előttem volt a Tórában, és jó hírt hozok egy Küldöttről, aki utánam jön majd el, és akinek a neve Ahmed.” (Korán, 61:6)

Mohammed Prófétát (s.a.w.) várták. Előtte az összes próféta beszélt róla és megjósolta az ő eljövetelét. A Korán határozottan kijelenti, hogy a Mindenható Allah egyezséget kötött a prófétákkal, hogy hinni fognak a Küldöttben, és segítik őt, aki majd utánuk jön, és megerősíti az általuk elhozott üzenetet (Korán, 3:81).[ii]

A Tóra, a Zsoltárok és az Evangélium ma meglévő változatai is még mindig tartalmaznak utalásokat Mohammed Prófétára (s.a.w.), sőt, még a társaira is. A néhai Husayn Jisri 114 ilyen utalást talált, és idézte is őket Risalat al-Hamidiyah című könyvében. Ezekből idéznénk néhány példát.

„Az Úr Sínai felől jött, Szeirből ragyogott fel népének, Paran hegyén jelent meg.” (Mózes második törvénykönyve, 33:2)

Ezek a szavak Mózes (a.s.), Jézus (a.s.) és Mohammed Próféta (s.a.w.) prófétaságára utalnak. Sínai az a hegy, ahol Mózes próféta (a.s.) beszélt a Mindenható Allahhal, és megkapta Tőle a Tórát. Szeir, ez a Palesztínában lévő hely az, ahol Jézus próféta (a.s.) megkapta a kinyilatkoztatást. Paran pedig az, ahol a Világok Ura utolsó kinyilatkoztatását küldte el az emberiségnek Mohammed Prófétán (s.a.w.) keresztül.

Paran mekkai hegyvidék. A Tóra is említi (Teremtés könyve, 21:19-21), sivatagos vidékként, ahol Ábrahám próféta (a.s.) hagyta feleségét, Hágárt, és a fiukat. Itt található a Zamzam forrás is. Ahogy a Korán elmondja, Ábrahám próféta (a.s.) Hágárt és Izmailt (a.s.) Mekka völgyében hagyta, ez a hely a Paran hegység völgyében akkor még lakatlan volt.

Ezek azok az egyértelmű utalások, amelyek miatt várták az Utolsó Prófétát, és tudták, hogy Mekkában fog eljönni.

Mózes második törvénykönyvének idézett verse az 1944-es londoni, arab nyelvű kiadás szerint így folytatódik: „A szentek sokaságával jött el, jobb kezében kétélű tüzes balta”. Ez a megígért prófétára vonatkozik, akinek számos társa lesz, akiknek engedély adatott a harcra – sőt, egyenesen parancsot kaptak rá.

A következő vers is Mohammed Próféta (s.a.w.) eljövetelét ígéri:

„Erre így szólt hozzám (t.i. Mózeshez) az Úr: "Helyesen beszéltek. Prófétát támasztok nekik testvéreik köréből, mint téged, neki adom ajkára szavaimat, s ő mindent tudtukra ad, amit parancsolok neki." Ha valaki nem hallgat szavaira, amelyeket az én nevemben hirdet, akkor magam leszek, aki számadást kérek attól az embertől.” (Mózes második törvénykönyve, 18:17-19)

Ezekből a szavakból egyértelmű, hogy a próféta a testvéreik közül Mohammed Próféta (s.a.w.), aki Izmail (a.s.) leszármazottai közül származik, és Izmail (a.s.) Izsák (a.s.) testvére, aki pedig Izrael fiainak ősapja. Az egyetlen próféta, aki Mózes (a.s.) után jött el, és sok mindenben hasonlít hozzá (például új törvényt hozott, és háborút viselt ellenségeivel) Mohammed Próféta (s.a.w.).A Korán is erre utal: „Elküldtünk hozzátok egy küldöttet és tanút veletek szemben, ahogy elküldtük egy küldöttet Fáraóhoz” (Korán, 73:15).

Abdullah ibn Amr, az aszkéta, akit Mohammed Prófétának (s.a.w.) kellett arra figyelmeztetnie, hogy ne hanyagolja el a feleségét, és ne böjtöljön minden nap, azt mondta: „A korábbi vallások közösségeiben elterjedt tudás volt, hogy Allah fog küldeni egy prófétát az emberiséghez, hogy jó hírek hozója és figyelmeztető legyen. Én magam olvastam a Tórában ezeket a verseket róla:

„Elküldtünk téged, ó, Próféta, az emberiséghez, hogy jó hírek hozója és figyelmeztető legyél, és támogatóul és menedékül az egyszerű emberek számára. A szolgám vagy, és a Küldöttem. Mutawakkilnak[iii] neveztelek. Nem olyan ember ő, aki durva, riasztó és haragos, és fennhangon kiabál az utcákon. A rosszat nem viszonozza rosszal, hanem elnézi és megbocsátja. Allah nem szólítja őt Magához addig, amíg nem vezette általa a tévelygő népet az igaz útra, és ki nem jelentik, hogy nincs más isten Allahon kívül.”[iv]

Ezt az elbeszélést Abdullah ibn Szalam és Kab al-Akhbar is megerősítette, akik Mohammed Próféta (s.a.w.) idején a zsidó vallásközösség legtanultabb tudósai voltak. Később ők maguk is felvették az Iszlámot.

Mohammed Prófétáról (s.a.w.) olvashatunk Dávid próféta (a.s.) zsoltáraiban is:

„Uralkodni fog tengertől tengerig, a nagy folyótól a föld határáig. A puszta lakói leborulnak előtte, ellenségei megcsókolják a földet. Tarsis és a szigetek királyai ajándékokat hoznak, Sába és Séba királyai adományokkal közelednek.  A föld minden királya meghódol előtte, és minden nép szolgál neki.  Megváltja a szegényt, aki hozzá kiált, az elhagyottat, akin senki sem könyörül.  A kicsit és a gyöngét felkarolja, megmenti a szegények életét. Megszabadítja őket az erőszaktól és az igától, vérük drága a szemében.  [Éljen hát, Sába aranyát adják oda neki!] Imával köszöntik és áldják mindörökké.  Gabona árassza el a földet a hegyek csúcsáig, gyümölcs teremjen bőségben, mint a Libanonon, legyen virág is annyi, mint a gyom a földön! Neve áldott lesz mindörökre, neve fennmarad, ameddig csak világít a nap. Benne áldást nyer minden törzs a földön, boldognak hirdetik mind a népek.” (72. zsoltár, 8-17)

Az Evangélium

Jézus próféta (a.s.) minden más prófétánál gyakrabban és hangsúlyosabban említette Mohammed Próféta (s.a.w.) eljövetelét. János evangéliumában több nevét is használva hivatkozik eljövetelére:

„De az igazságot mondtam: Jobb nektek, ha elmegyek, mert ha nem megyek el, akkor nem jön el hozzátok a Parakleitosz. Ha azonban elmegyek, akkor elküldöm.  Amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről.” (János, 16:7-8)

Itt Mohammed Prófétát (s.a.w.) a Parakleitosz néven említik ez egy görög szó, ami azt jelenti: az igazságot a hamisságtól megkülönböztető. A keresztény fordítók különböző jelentéseket adtak ennek a szónak, fordították Tanácsadónak, Segítőnek vagy Vigasztalónak is. És azt állítják, hogy ez a szó a Szentlélekre utal. De azt sosem voltak képesek meghatározni, hogy a Szentlélek lejött-e Jézus után, és valóban megtette-e mindazt, amiről az Evangéliumban szó van.

Ha a „Szentlélek” kifejezés Gábriel angyalra vonatkozik, hát ő sokszor lejött Mohammed Prófétához (s.a.w.), és elhozta neki az isteni Kinyilatkoztatást. Máshol Jézus próféta (a.s.) ismét említi a Parakleitoszt, más nevekkel, de hasonló szerepben:

„Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam.” (János, 15:26)

„Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek.” (János, 16:12-14)

„Már nem beszélek soká nektek, mert közeleg a világ hercege. És nekem nincs birtokomban semmi, ami az övé.” (János, 14:30)

Ki más jött el Jézus próféta (a.s.) után, mint Mohammed Próféta (s.a.w.), a Vigasztaló, aki megvigasztalta az embereket a haláltól való félelemben, a jövőtől való szorongásban és a lelki problémák közepette? A Segítő, aki segített az emberiségnek, hogy igaz boldogságot és békességet leljenek mindkét világban? A Világ Hercege, aki 14 évszázada majd’ a fél világon uralkodik, és milliók szívének szeretettje? Az Igazság Lelke, aki igazolta Jézust (a.s.), és dicsőséget hozott neki azzal, hogy a zsidók tagadásával és a keresztények istenítésével szemben kijelentette prófétaságát, és a neki kinyilatkoztatott Könyv által visszaállította vallását eredeti tisztaságába?

Milyen hiányosságokat tanúsítanak egyes keresztények Mohammed Prófétának (s.a.w.), Jézussal (a.s.) és más prófétákkal szemben, hogy, bár a keresztények közül oly sokan hittek benne a halálát követő néhány évtizedben, ma mégis tagadják őt?

Mewlana Dzselaleddin Rúmi, a nagy szúfi költő, a következő sorokba önti az Evanglium jó hírét Mohammed Prófétáról (s.a.w.):

„Az Evangélium tulajdonságaival említi Musztafát. Benne egyesül a próféták misztériuma. Ő a boldogság elhozója. Az Evangélium említi külső formáját és jellemzőit, és említi belső erényeit és prófétai tulajdonságait is.”

Az Ó- és az Újszövetség, még a mai forma megkérdőjelezhető hitelessége mellett is, még mindig tartalmaz utalásokat Mohammed Prófétára (s.a.w.). Ezekből idéztünk eddig. Ha egy napon megtalálják majd a Tóra és az Evangélium eredeti példányait, akkor mindenki látni fogja, hogy egyértelmű utalásokat tartalmaz az Utolsó Prófétára. Lehet, hogy erre utal az a hagyomány, hogy a kereszténység egyszer meg fog tisztulni az idegen elemektől.

Sokan mások is várták a prófétát

Mivel annyian megjósolták az eljövetelét, mindenki várta Mohammed Prófétát (s.a.w.). Az emberi történelemnek ebben a sötét korszakában vártak valakire, aki elpusztítja a hitetlenséget és új életet hoz a világba. A zsidó és a keresztény vallás, amelyek eredetileg szintén Allah által kinyilatkoztatott vallások voltak, már semmit nem tudott nyújtani. Akik előítélet nélkül tanulmányozták az ősi írásokat, mint például a szerzetes, Bahira, várták az eljövetelét.

A mekkaiak közül is sokan várták, a leglelkesebbek között volt Zaid ibn Amr, Omár ibn al-Khattab nagybátyja. Ő mindig is elutasította a bálványimádást, tiszta életet élt, és gyakran mondta az embereknek: „Semmi jó nincs a bálványok imádásában. De tudok én egy vallásról, amelyet hamarosan tanítani és terjeszteni fognak. Nem kell már több az eljöveteléhez, mint pár év, de nem tudom, hogy én megélem-e még, hogy a tanúja legyek”.

Amr ibn Rabia elbeszélése szerint Zaid részletes leírást adott a várt prófétáról:

„Egy prófétát várok, aki hamarosan el fog jönni. Izmail leszármazottai és Abdulmuttalib unokái közül fog eljönni. Közepes magasságú, se nem túl magas, se nem alacsony. A haja nem göndör, de nem is teljesen egyenes. A neve Ahmed. A szülőhelye Mekka. A népe arra kényszeríti majd, hogy elhagyja Mekkát, és Yathribba (a mai Medina) fog menekülni, ahol elterjed majd az általa hozott vallás. Beutaztam a földet, hogy Ábrahám vallását megtaláljam. De minden zsidó és keresztény tudós, akivel beszéltem, azt javasolta, hogy várjam meg az ő eljövetelét. Ő az utolsó próféta, utána már nem lesznek próféták. Lehet, hogy nem élek addig, hogy meglássam őt, de akkor is hiszek benne.”

És miután ezt elmondta, Zaid még azt is mondta Amr ibn Rabiának: „Ha te megéled, hogy láthasd, akkor üdvözöld őt a nevemben”. Évek teltek el ezután, és Mohammed Próféta (s.a.w.) hirdetni kezdte prófétaságát. Amr ibn Rabia, miután kijelentette, hogy hisz benne, elmondta, mit hallott Zaidtól, és átadta az üdvözletét is. Mohammed Próféta (s.a.w.) viszonozta az üdvözlést, és hozzátette: „Láttam Zaidot a Paradicsomban, a földön húzta a köntösét”[v].

Az igazság keresői között ott volt Waraqa ibn Nawfal, a keresztény tudós, Khadidzsa (r.a.) unokatestvére. Amikor az első kinyilatkoztatás jött Mohammed Prófétának (s.a.w.), Khadidzsa elmesélte unokatestvérének, hogy mi történt. Ő azt mondta erre: „Mohammed igaz ember. Amit látott, az az, ami a prófétaság kezdetét jelzi. Az a lény, aki eljött hozzá, Gábriel angyal, aki eljött Mózeshez és Jézushoz is. Mohammed próféta. Ha megélem, hogy bejelenti a prófétaságát, hinni fogok neki, és támogatom.”[vi]

Abdullah ibn Szalam, aki zsidó volt, szintén várta a prófétát. Abdullah ibn Szalam akkora tekintélynek örvendett a zsidók között, hogy úgy hívták: az úr, az úr fia. Allah szemében pedig a nagysága felért a leghíresebb Társak nagyságával, mint Abu Bakr vagy Omár, hiszen az ő tanúskodását egy egész nép tanúskodásával egyenértékűnek ítéli a Koránban:

„Nem gondolkodtatok el rajta? Ha ez valóban Allahtól van, és ti nem hisztek benne, és egy tanú Izrael népéből tanúsítja, hogy Allahtól van, és ő hisz, ti pedig túl büszkék vagytok. Bizony, Allah nem vezeti a bűnösöket.” (Korán, 46:10)

Abdullah ibn Szalam így beszéli el, hogy hogyan talált Mohammed Prófétára (s.a.w.):

Amikor Allah Küldötte (s.a.w.) Medinába jött, én is elmentem, hogy találkozzam vele, mint mindenki más. Több ember között ült, mikor találkoztam vele, és éppen azt mondta nekik: „Adjatok ételt a szegényeknek, és köszöntsétek egymást”. A beszéde oly édes volt, az arca oly gyönyörű, hogy azt mondtam magamban: „Akinek ilyen arca van, az nem hazudhat!” Késlekedés nélkül kijelentettem, hogy hiszek benne.

Az akkori zsidók és keresztények felismerték Mohammed Prófétát (s.a.w.). Ahogy a Koránban áll, úgy felismerték őt, mint a saját fiaikat (2:146). Miután Abdullah ibn Szalam felvette az Iszlámot, Omár megkérdezte tőle, hogy felismerte-e Allah Küldöttét (s.a.w.). Ibn Szalam azt felelte: „Felismertem. Kételkedhetem a gyermekeimben, megtéveszthet a feleségem is, de szemernyi kétségem sincs afelől, hogy Mohammed (s.a.w.) az utolsó próféta”[vii].

Bár a zsidók és keresztények felismerték őt, irigykedtek rá, és előítéleteiktől és irigységüktől hajtva nem hittek:

„És amikor eljött hozzájuk egy Könyv Allahtól, megerősítve azt, ami náluk volt, és bár korábban Allahhoz fohászkodtak, hogy győzedelmeskedhessenek a hitetlenek felett, amikor eljött hozzájuk az, amit felismertek, akkor nem hittek benne. Hát Allah átka legyen a hitetleneken.” (Korán 2:89)

Miután felvette az Iszlámot, Abdullah ibn Szalam azt mondta Mohammed Prófétának (s.a.w.): „Ó, Allah Küldötte, rejts el engem egy sarokban, és hívd össze a medinai zsidó tudósokat, és kérdezd meg a véleményüket rólam és az apámról. Meglátod, csupa jót fognak mondani, aztán pedig hadd jöjjek elő, és hadd mondjam el, hogy felvettem az Iszlámot.” Mohammed Próféta (s.a.w.) elfogadta a javaslatot.

Amikor a zsidó tudósok összegyűltek, Mohammed Próféta (s.a.w.) megkérdezte tőlük, hogy mi a véleményük Abdullah ibn Szalamról és az apjáról. Egyhangúlag azt felelték: „Legnemesebb és legtanultabb embereink közé tartoznak”. „És mit szólnátok ahhoz, ha kijelentené, hogy hisz bennem?” – kérdezte Mohammed Próféta (s.a.w.). „Lehetetlen, hogy ő ilyet mondjon!” – válaszoltak. Ibn Szalam ekkor előlépett, és kijelentette, hogy muszlim lett, mire a zsidók rögtön azt mondták: „Ibn Szalam a legrosszabb köztünk, és a legrosszabbnak a fia”[viii].

Mohammed Próféta (s.a.w.) az, akit évszázadokon keresztül kerestek. A keresők közé tartozott Szalman Farszi is. A tűzimádók népének fiaként született Perzsiában, de elhagyta őket, mert nem hagyta nyugodni a vágy, hogy az örök igazságot megtalálja. Mielőtt felvette volna az Iszlámot, keresztény szerzeteseket szolgált, akik közül az utolsó azt mondta neki halálos ágyán:

„Fiam, nem maradt már senki, akit tanítóul ajánlhatnék neked. De aszerint, ami a könyveinkben olvasható, hamarosan eljön az Utolsó Próféta. Ábrahám eredeti, tiszta vallását fogja követni, és azon a helyen fog megjelenni, ahol Ábrahám próféta járt. De innen egy másik helyre költözik majd, és ott telepszik le. Egyértelmű jelei lesznek a prófétaságának. Nem eszik majd az adományból, de elfogadja az ajándékot, és a két válla között ott lesz a prófétaság pecsétje.”

A történet további részét Szalman így beszélte el:

Csatlakoztam egy karavánhoz, amely a néhai szerzetes által említett hely felé tartott. Amikor elértük Qura völgyét, eladtak rabszolgának egy zsidónak. Amikor megláttam a datolyakerteket, arra gondoltam, ez az a hely, ahová a próféta menekülni fog. Amíg ott dogoztam, a gazdám eladott egy másik zsidónak, Banu Kurajza törzséből, aki Medinába vitt. Elkezdtem dolgozni a datolyakertjében. Még semmi hír nem volt Allah Küldöttéről. De egy napon, mikor a datolyát szedtem, a tulajdonosom unokatestvére sietett oda. Dühösen mondta: „Az emberek mind Qubába sereglenek, jött egy ember Mekkából, aki azt állítja magáról, hogy próféta. Ezek meg azt hiszik, hogy tényleg próféta.”

Remegni kezdtem az izgalomtól. Lemásztam a fáról, és megkérdeztem: „Kiről beszélsz?” A gazdám látta az izgatottságomat, és az arcomba vágott: „Nem rád tartozik, törődj a saját dolgoddal!”

Még aznap, napnyugta után, elmentem ehhez az emberhez Qubába, és adományba adtam neki azt az ételt, ami nálam volt. Allah Küldötte (s.a.w.) nem nyúlt hozzá, de a körülötte ülőket megkínálta belőle. Ez az első jel, gondoltam magamban. Legközelebb ismét vittem nekik ételt, de azt mondta, hogy ajándékul szánom. Elfogadta, és a társaival együtt ő is evett belőle. Ez a második jel, mondtam magamban.

Egyszer, amikor egy elhunyt társa temetésén találkoztunk, odamentem hozzá, a háta mögé léptem, reméltem, hogy megláthatom a Prófétaság Pecsétjét. A válla fedetlen volt, és pont ahogy a szerzetes mondta, ott volt rajta a Pecsét. Könnyek közt csókoltam meg, és elmondtam neki a történetemet. Nagyon tetszett neki, és azt akarta, hogy a társai is hallgassák meg.[ix]

Azok, akik őszintén keresték őt, megtalálták. Mindenki, aki keresi őt, meg fogja találni, míg azok, akik megmakacsolják magukat, és a rosszat parancsoló alsóbb énjük irányítása alatt állnak, belefulladnak a hitetlenségbe és képmutatásba. Mughira ibn Su’ba azt beszélte el:

Egy nap Abu Dzsahllal voltam Mekkában. Allah Küldötte (s.a.w.) odajött hozzánk, és az Iszlámra hívott minket. Abu Dzsahl azt mondta: „Ha azért csinálod ezt, hogy a Túlvilágon majd tanúsítsuk Allah előtt, hogy végrehajtottad prófétai küldetésedet, meg fogjuk tenni. Hagyj hát minket békén!” Amikor Mohammed Próféta (s.a.w.) otthagyott minket, megkérdeztem Abu Dzsahlt, hogy elismeri-e a prófétaságát. Azt mondta, hogy igen, és hozzátette: „Tudom, hogy tényleg próféta. De mindig versengtünk a Hasim klánnal mindenben. Mindig is azzal büszkélkedtek, hogy ők látják el étellel és itallal a zarándokokat. Ha most még azzal is büszkélkednének, hogy közülük jött el a próféta, azt mát nem tudnám elviselni”[x].

Ez a múlt és a jelen Abu Dzsahljainak tipikus gondolkodásmódja. Az intelligens emberek, akikben nincs előítélet, és akaraterejük nem bénult meg, nem tehetne mást, mit hogy hisznek az Iszlámban és Mohammed Prófétában (s.a.w.). Ezzel kapcsolatban a Mindenható Allah azt mondta Küldöttének: „Tudjuk, hogy elszomorít a beszédük, de valójában nem téged tagadnak, hanem Uruk jelei az, amit a bűnösök tagadnak”(Korán, 6:33).

Hogy is vádolhatták őt, akit mindenki az al-Amin, Megbízható néven emlegetett? Egyik legnagyobb ellenségének Utba ibn Abu Rabiának a szava elegendő tanú a megbízhatóságára.

A Kurajs törzs vezetői összegyűltek, hogy megbeszéljék, hogyan akadályozhatnák meg az Iszlám terjedését. Elküldték Utbát abban a reményben, hogy meggyőzheti Allah Küldöttét (s.a.w.) arról, hogy ne hirdesse többé az új vallást. Megkérdezte tőle: „Mondd, Mohammed, ki a jobb, te vagy az apád?” Mohammed Próféta (s.a.w.) nem válaszult, talán azért, mert az ilyen értelmetlen kérdésre a legjobb válasz a csend. Utba folytatta: „Ha az apád jobb volt, mint te, akkor nem követhette azt a vallást, amit most te hirdetsz, ha viszont jobb vagy, mint az apád volt, akkor hajlandó vagyok végighallgatni, amit mondani akarsz”.

Allah Küldötte (s.a.w.) megkérdezte: „Ez minden, amit mondani akarsz?” Utba igennel válaszolt, majd elhallgatott. Akkor Mohammed Próféta (s.a.w.) leült, és olvasni kezdte a Fusszilat (Részletes magyarázat) című szúrát. Mire ehhez a részhez ért: De ha elfordulnak, mondd: Olyan pusztulásra figyelmeztetlek benneteket, mint ami elpusztította Ad és Thamud népét (Korán, 41:13), akkor Utba már reszketett, mintha csak magas láza lett volna. Tenyerét Mohammed Próféta (s.a.w.) ajkaira tapasztva kiáltott fel: „Hagyd abba, Allah nevére kérlek, Akiben hiszel!” És magából kikelve rohant haza.

A Kurajs vezetői idegesen várták. Attól félve, hogy Utba esetleg felveszi az Iszlámot, Abu Dzsahl bekopogott hozzá, és mikor Utba beengedte, e szavakkal mérgesítette fel őt: „Hallom, hogy Mohammed nagyon nagylelkűen bánt veled, és bőkezűen megvendégelt, te pedig hittél neki. Ezt beszélik az emberek”. Utba azt felelte:

Tudod jól, hogy nincs szükségem arra, hogy megvendégeljen. Gazdagabb vagyok, mint ti mind együttvéve. De a szavai megráztak. Nem költészet volt, és nem is ahhoz hasonló, amit a jövendőmondóktól hallasz. Nem tudtam, mit válaszoljak. Igaz ember ő. Amikor a szavait hallgattam attól féltem, hogy ugyanaz fog velünk történni, ami Ad és Thamud népével történt.[xi]

Már hosszú idő óta várták a prófétát. Mindenki jól ismerte al-Amin jellemét, és soha senki nem hallott tőle hazugságot. Lenyűgözte őket Mohammed Próféta (s.a.w.) személyisége és a Korán egyedülálló stílusa, de nem tudtak felülemelkedni saját büszkeségükön és fennhéjázásukon, vagy az irigységen és versengésen, és nem lettek hívők. Életüket és szokásaikat sem voltak képesek összehangolni az általa hozott üzenettel. De hát nem igaz-e mindez mindenkire, akik, bár tudják az igazságot, megmakacsolják magukat a hitetlenségben?

[i] Muttaqi al-Hindi, Kanz al-Ummal, 11:384.
[ii] [Emlékezzetek arra], amikor Allah egyezséget kötött a prófétákkal: „íme, itt van az, amit az Írásból és a bölcsességből adtam nektek. Mikor aztán jön majd hozzátok egy próféta, megerősítendő azt [a kinyilatkoztatást], ami a birtokotokban van, akkor hinnetek kell neki, és segítenetek kell őt!" És azt mondta: „Elismeritek vajon, és elfogadjátok magatokra nézve kötelezőnek az egyezségemet?" Ők [azt] mondják: „Elismerjük." Ő [pedig azt] mondta: „Akkor tanúsítsátok [azt], és én is tanú leszek veletek."
[iii] Bukhari, „Buyu’,” 50; Ibn Hanbal, 2:174.
[iv] Ibn Kathir,, Al-Bidaya, 2:223.
[v] Bukhari, „Bad’u al-Wahy,” 3.
[vi] Ahmad ibn Hanbal, Musnad, 5:451.
[vii] Mukhtasar Tafsir Ibn al-Kathir, 1:140.
[viii] Bukhari, al-Anbiya’, „Bab Khalg Adam,” 2.
[ix] Ibn Hisham, Sira, 1:228-34.
[x] Kanz al-Ummal, 14:39-40; Ibn Kathir, 3:83.
[xi] Ibn Kathir, 3:80-81; Ibn Hisham, 1:313.