Oktatás Bölcsõtõl A Sirig

Az emberi élet legfõbb kötelessége és célja a megértés keresése. Az ezért tett erõfeszítés, amely oktatás néven ismert, egy pallérozó folyamat, amely által elnyerhetjük lelki, intellektuális és fizikai értelemben a teremtés által számunkra kijelölt tökéletes mintát. Születésünkkor, amely a lelkek világából az örökkévalóságba tartó utazás földi állomásának kezdete, teljesen kiszolgáltatottak és gyengék vagyunk. Ezzel ellentétben, a legtöbb állat úgy jön világra, mintha már a születés elõtt kifejlõdött, megérett volna. Néhány órán, napon, hónapon belül, minden túlélésükhöz szükséges dolgot megtanulnak, beleértve, hogy hogyan viszonyuljanak környezetükhöz és más élõlényekhez. Például a verebek és méhek elérik a teljes érettség fokát és magukévá teszik az összes szükséges fizikai és szociális képességet húsz nap alatt, míg nekünk 20 évre, vagy annál is többre van szükségünk egy hasonló érettség eléréséhez.

Tudatlannak és tehetetlennek születünk az élet törvényeivel szemben és sírnunk kell ahhoz, hogy megkapjuk a szükséges segítséget. Körülbelül egy év után lábra tudunk állni és már tudunk egy picit sétálni. Amikor elérjük a 15 éves kort, elvárható, hogy megértsük a jó és rossz, a hasznos és a káros közötti különbséget. Azonban egy egész élet kell ahhoz, hogy az értelmi és lelki tökéletességet elérjük. Elsõ számú kötelességünk az életben, hogy gondolkodásunkban, álláspontjainkban és hitünkben elérjük a tökéletességet és tisztaságot. Azzal, hogy eleget teszünk annak a kötelességünknek, hogy szolgáljuk a Teremtõt, Fenntartót és Védelmezõt, és azzal, hogy beleássuk magunkat a teremtés titkába lehetõségeink és képességeink révén, az igaz emberség rangját próbáljuk meg kiérdemelni, valamint azt, hogy méltóvá váljunk egy áldott, örök életre egy másik, magasztos világban.

Emberségünk egyenesen arányos érzelmeink tisztaságával. Habár azok, akik tele vannak rossz érzésekkel és akiknek lelkivilágát az egoizmus határozza meg, emberi lényeknek látszanak, kétséges, hogy valóban emberiek-e. Majdnem mindenki képes edzeni a testét, de kevesen képesek edzeni elméjüket és érzéseiket. Az elõbbi edzés erõs testet hoz létre, az utóbbi szellemileg, lelkileg erõs embereket produkál.

Pin It
  • Készítés ideje: