Fethullah Gülen visszatér Törökországba, ha igaznak bizonyulnak a vádak egytidezét is

„Tizenhét éven keresztül éltem elzártan egy amerikai faluban. Egyszerűen becsületsértés, ha azt állítják, hogy 10.000 km távolságból képes voltam meggyőzni a hadsereget, hogy puccsot készítsenek elő a kormány ellen. Ezt a vádat a világ közvéleménye sem vette komolyan.

Ha azonban voltak a hadsereg tagjai között olyan puccsisták, akik egyben a Hizmet támogatói is voltak, akkor azt kell mondanom, hogy kétségkívül bűncselekményt követtek el, amikor az ország egységére törtek és elárulták az általam képviselt eszméket valamint szenvedést okoztak több száz embernek.

Még ha a hadsereg intervencionalista felfogása miatt néhányan a Hizmetet elárulva részt vettek volna a felforgatásban – amit egyébként kétlek –, akkor sem lehet általánosítani és a mozgalom többi tagjával azonosítani őket. Isten majd megbünteti őket.

Senki sem áll a törvények felett – még én sem. Azt kívánom, hogy az elkövetők politikai elköteleződéstől függetlenül mindannyian olyan büntetést kapjanak, ami törvényes eljárásban kiszabható rájuk.

Csakhogy 2014 októbere óta az igazságszolgáltatás a politika gyámsága alatt van, ezért a tisztességes eljárás esélye szinte nulla. Ebből kifolyólag kértem egy nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását, amely munkájának eredményeit magam is elfogadnám.”