Két különböző közösség összeolvasztása

Mohammed Próféta (s.a.w.) és az Iszlám számára fordulópontot jelentett a Medinába költözés. A hit, a hidzsra és a dzsihad egyetlen igazság három alappillére, egyetlen forrás három sugara, amelyből az élet vize folyik az igazság harcosainak. Aki ebből iszik, az fáradtságot nem ismerve hirdeti az üzenetet, azt nem győzi le semmilyen ellenállás, és kész új földre költözni az otthona, családja vagy vagyona hátrahagyásával. Mohammed Próféta (s.a.w.) költözése olyan fontos volt, hogy azok a jóravaló muszlimok, akik vele tartottak, örökre a muhadzsir dicsérő címet kapták Allahtól. Akik pedig szívesen fogadták őket Medinában, az anszár nevet kapták, ez az esemény jelzi az Iszlám időszámítás kezdetét is.

Fontossága ellenére a hidzsra nehéz vállalkozás volt. Amikor a muszlimok hosszú évek üldöztetése után letelepedtek Medinában, teljesen nincstelenek voltak. Akik korábban kereskedelemből éltek, azoknak nem volt tőkéjük. A medinai muszlimok nagyrészt földművelők voltak, a város kereskedelme a zsidók kezében volt.

A másik komoly probléma az volt, hogy a muszlimok érkezése előtt a medinaiak úgy döntöttek, hogy Abdullah ibn Ubajjt választják vezetőjüknek. A hidzsra után ezt a tervet természetesen elvetették, ez viszont Mohammed Próféta (s.a.w.) keserű ellenségévé tette őt. A mekkai hitetlenek még mindig el akarták pusztítani a muszlimokat, ezért ettől fogva vele működtek együtt. Azt mondta nekik: „Ne aggódjatok amiatt, ha itt terjeszti az Iszlámot Medinában. Az igazi veszély az lenne, ha a keresztényekkel vagy a zsidókkal szövetkezne a bálványok ellen”.

Miután Medinában letelepedtek, Mohammed Próféta (s.a.w.) a muszlimok segítségével mecsetet épített. A mecset jelentősége a muszlimok közösségi életében megkérdőjelezhetetlen. Ott találkoznak naponta ötször Uruk, Teremtőjük és Fenntartójuk színe előtt, erősítik hitüket és összetartásukat. Kiváltképp az Iszlám első évszázadaiban a mecsetek imahelyként és oktatási központként is szolgáltak. A medinai mecset Mohammed Próféta (s.a.w.) és közvetlen politikai utódai korában államigazgatási központként is működött.

A medinai letelepedés után Mohammed Próféta (s.a.w.) testvériséget kötött a muszlimok, főleg a muhadzsirek és anszárok között. Ezek az emberek különösen közeli kapcsolatban álltak egymással. Például Szad ibn Rabi hazavitte muhadzsir „testvérét”, Abdurrahman ibn Awft a házába, és azt mondta neki: „Testvérem, te mindent hátrahagytál Mekkában. Ez a ház, és minden, ami benne van, mindkettőnké. Neked nincs feleséged, nekem kettő van. Amelyiküket szeretnéd, én elválok tőle, hogy te feleségül vehesd”. Abdurrahman könnyek között válaszolt neki: „Testvérem, Allah áldjon meg téged és a feleségeidet! Csak azt kérem, hogy mutasd meg, hol a piac, hogy kereskedni kezdhessek!”[i]

Ez a testvériség olyan mély, őszinte és erős volt, hogy az anszárok mindent megosztottak a muhadzsirekkel. Ez így ment egy darabig. Amikor a muhadzsirek megszokták az új környezetet, azt mondták Allah Küldöttének (s.a.w.): „Ó, Allah Küldötte, egyedül a Mindenható Allah megelégedéséért végeztük el a hidzsrát. De az anszár testvéreink annyira jók hozzánk, hogy attól félünk, hogy még ezen a világon felhasználjuk tetteink minden jutalmát, amit inkább a Túlvilágon szeretnénk megkapni. És lekötelezve érezzük magunkat irántuk is. Kérünk, kérd meg őket, hogy engedjék, hogy a magunk lábára álljunk”.

Mohammed Próféta (s.a.w.) az anszárokért küldött, és elmondta nekik, hogy mi a helyzet. Az anszárok azonban tiltakoztak, mert elviselhetetlennek érezték, hogy el kelljen válniuk testvéreiktől. Hogy a muhadzsirek ne érezzék magukat adósuknak, beleegyeztek, hogy fizetésért dolgozzanak a földjeiken, amíg fel nem tudják építeni saját házaikat[ii].

A közvetlen problémák megoldásának második lépéseként Mohammed Próféta (s.a.w.) szerződést kötött a medinai zsidókkal. Ez a dokumentum, amit a tudósok Medina első alkotmányának neveznek, a muszlimokat és zsidókat két független közösségként definiálja[iii]. Mivel Mohammed Próféta (s.a.w.) kezdeményezte a szerződést, és őt jelölték meg végső döntőbírónak minden ügyben, Medina a muszlimok irányítása alá került.

Hogy a muszlimok biztonságát garantálja ebben a városállamban, Mohammed Próféta (s.a.w.) elrendelte egy új piac létrehozását. Addig Medina gazdasági életét teljes mértékben a zsidók irányították. Ezután kezdett csökkenni a zsidók gazdasági befolyása, mert nem voltak már kereskedelmi monopolhelyzetben.

Kialakulása és fejlődése során a muszlim közösség kénytelen volt külső és belső támadásokra is válaszolni. A badri győzelem után a muszlimok Uhud hegye alatt harcoltak a mekkaiakkal. A csata első részének könnyű győzelmét sajnos veszteség követte, mikor a muszlim íjászok figyelmen kívül hagyták Mohammed Próféta (s.a.w.) parancsait. 70 muszlim halt mártírhalált, és maga Mohammed Próféta (s.a.w.) is megsebesült.

A muszlim sereg a hegyre vonult vissza, és ellentámadásra készült fel. A mekkai seregnek nem volt bátorsága a további harchoz, és elhagyták a csatamezőt. Félúton azonban meggondolták magukat, és úgy döntöttek, Medinára támadnak. Ezt megtudva Mohammed Próféta (s.a.w.) is elindította csapatait. Egyetlen szavára elindultak, pedig szinte valamennyien megsebesültek. Minden hívása az élet lélegzetét lehelte lelkükbe, olyan lélegzetet, ami életre kelthette még a csontokat is. Busziri azt mondja:

Ha nagyságát és értékét
Csodákkal kellett volna bizonyítani,
Az elporladt csontok is
Az ő nevét kiáltva keltek volna életre.

A félig szétmorzsolt sereg útra kelt, hogy szembeszálljon az ellenséggel. Szinte mindenki sebesülten, de senki nem akart hátramaradni. A társak egyike így írta le a helyzetet: „Voltak köztünk, akik járni sem tudtak, de azt mondták: „Ott akarunk lenni az első sorokban, ahol Allah Küldötte parancsolta. Még ha menni sem bírunk, lándzsával a kezünkben állunk”. A többiek a vállukon vagy a hátukon vitték őket”. Amikor Abu Szufian meglátta, hogy a muszlim sereg ellenük vonul, megparancsolta csapatainak, hogy térjenek vissza Mekkába.

A Kegyes Korán így dicséri a muszlim hősöket:

„Azok, akiknek az emberek azt mondták: bizony, összegyűltek ellenetek, féljetek hát! De ez csak erősítette a hitüket, és azt mondták: „Elegendő nekünk Allah, milyen jó Védelmező!” (Korán, 3:173)[iv]

[i] Bukhari, „Manaqib al-Ansar,” 3; Ibn Kathir, 3:279.
[ii] Bukhari, „Hiba,” 35; Muslim,, „Jihad,” 70.
[iii] Ibn Hisham, 2:147.
[iv] Bukhari, „Maghazi,” 25; Ibn Sa’d, 2:42-49; Ibn Hisham, 3:99-111, 128.

Pin It
  • Készítés ideje: