Mohammed Próféta (s.a.w.) átfogó kegyelme

A létezés kezdete a kegyelem és irgalom cselekedete volt, amely nélkül a világmindenségben a káosz uralkodna. Minden a kegyelem által jött létre, és a kegyelem által létezik továbbra is összhangban.

A muszlim bölcsek szerint a világmindenség a Kegyelmes egyetlen lélegzete. Más szavakkal, a világmindenség a Kegyelmes név megnyilvánulásaként teremtetett, és fennmaradása is ettől a névtől függ. Ez a név elsőként a Gondoskodóként nyilvánul meg, hogy minden élőlény megkapja a táplálékát, és minden más, túléléséhez szükséges dolgot.

Az élet a Mindenható Allah első és legnyilvánvalóbb áldása, és az igazi, örökkévaló élet a túlvilági élet. Mivel ezt az életet úgy érdemelhetjük ki, ha elnyerjük a Mindenható Allah megelégedését, Ő prófétákat küldött, és Írásokat nyilatkoztatott ki az emberiség iránti kegyelméből. Ezért, mikor az emberiség iránti kegyeit említi a Kegyelmes című (55.) szúrában, így kezdi: „A Kegyelmes megtanította a Koránt, megteremtette az embert, és megtanította neki a beszédet” (Korán, 55:1-4).

Az élet minden tekintetben próba a túlvilági életre nézve, és minden teremtmény cselekedetei ebbe az irányba haladnak. A rend megnyilvánul minden erőfeszítésben, és a kegyelem ott van minden eredményben. Bizonyos „természetes” események vagy társadalmi történések első pillantásra kellemetlennek tűnhetnek, de nem szabad azt gondolnunk, hogy összeegyeztethetetlenek a kegyelemmel. Olyanok, mint a sötét felhők, a villámlás vagy a mennydörgés, amelyek ijesztőnek tűnnek ugyan, mégis az eső jó hírét hozzák el. Így az egész világmindenség a Kegyelmest dicséri.

A muszlim bölcsek szerint a Korán olyan könyv, amely a Mindenható Allah Akaratából ered. Nem lenne értelme olyan könyvet írni, amit az emberek nem értenek. Ezért Allah megteremtette Mohammed Prófétát (s.a.w.), hogy elmagyarázza az embereknek, hogy mit jelent valójában a világmindenség, és hogy általa elmagyarázza nekünk az Ő parancsait, hogy tudjuk, mit vár el tőlünk. Csak ezeket a parancsokat követve érhetjük el a boldogságot mindkét világban. A Korán az utolsó és legteljesebb kinyilatkoztatás, az Iszlám az utolsó, tökéletes és univerzális isteni vallás, Mohammed Próféta (s.a.w.) az isteni kegyelem megtestesülése, akit a Mindenható Allah a Világok Kegyelmeként küldött el.

Mohammed Próféta (s.a.w.) olyan, mint a tiszta forrás a sivatag közepén, fénysugár a mindent elborító sötétségben. Aki ehhez a forráshoz jön, elegendő vizet talál, hogy eloltsa a szomját, megtisztuljon a bűneitől, és életét bevilágítsa a hit fénye. A kegyelem olyan volt a kezében, mint egy bűvös kulcs, amely megnyitotta azokat a szíveket is, amelyek olyan kemények és rozsdásak voltak, hogy mindenki azt gondolta, hogy örökre zárva maradnak. De ő még ennél is többet tett: a hit fényét gyújtotta meg szívükben.

Allah Küldötte (s.a.w.) az Iszlámot, a mindent átfogó kegyelem vallását tanította. Ennek ellenére egyes önjelölt humanisták kijelentik, hogy az Iszlám „a kard vallása”. Ez egyáltalán nem igaz. Ha állatokat mészárolnak le, vagy az övéiket bántják, ezek az emberek igencsak nagy zajt csapnak, ám mélyen hallgatnak, ha a muszlimok mészárlásáról van szó. Világuk az önérdekre épül. Rá kell mutatnunk, hogy a kegyelemmel visszaélni ugyanolyan rossz, vagy még rosszabb, mintha valakiből teljesen hiányzik ez az érzés.

Ha az egész test egészségét tekintjük, egy üszkös végtag amputálása is lehet a kegyelem cselekedete. Hasonlóképpen, az oxigén és a hidrogén, megfelelő arányban keveredve, vizet hoz létre, ami az élethez elengedhetetlen anyag. Ha azonban ez az arány megváltozik, mindkét elem visszanyeri eredeti tulajdonságait.

Allah Küldöttének (s.a.w.) szeretetteljessége minden teremtményre kiterjedt. Legyőzhetetlen hadvezérként és kiemelkedő államférfiként tudta, hogy ha vérszomjas, véreskezű emberek uralkodhatnának másokon, az a lehető legborzalmasabb dolog lenne. Ezért együttérzésből azt kívánta, hogy a bárányok biztonságban élhessenek a farkasok támadásától. Természetesen azt kívánta, hogy mindenki a helyes vezetést kövesse. Ez volt a legfontosabb gondolata: Ha nem hisznek ebben a hirdetésben, talán még elemészted magad a bánattól miattuk.(18:6.).

De hogyan viszonyuljon azokhoz, akik kitartottak a hitetlenségben, és azért harcoltak, hogy elpusztítsák őt és az általa hozott üzenetet? Harcolnia kellett az ilyenekkel, mert az átfogó kegyelem kiterjed minden teremtményre. Ezért fohászkodott így az uhudi csatában, mikor súlyosan megsebesült: „Uram, bocsáss meg a népemnek, mert tudatlanok!”[i]

A mekkaiak, saját népe, annyi szenvedést okoztak neki, hogy végül Medinába kellett menekülnie. Mikor azonban a prófétasága 21. évében vér nélkül elfoglalták Mekkát, megkérdezte ellenségeit: „Mit gondoltok, hogy fogok bánni veletek?” Azt felelték: „Nemes és nagylelkű ember vagy, nemes és nagylelkű ember fia.”. És ő azt mondta nekik: „Nem teszek nektek szemrehányást ezen a napon. Allah bocsásson meg nektek. És Ő a kegyelmesek közt a legkegyelmesebb. Elmehettek.”[ii].

A Hódító Mehmet szultán ugyanezt mondta a bizánciaknak, mikor 825 évvel később elfoglalta Isztanbult. Ilyen az Iszlám mindent átfogó kegyelme.

Mohammed Próféta (s.a.w.) a legnagyobb fokú szeretetteljességet mutatta a hívők iránt: „Eljött hozzátok egy közületek való Küldött. Szomorúságot okoz neki, ha valami baj ér benneteket; aggódik értetek, s a hívők iránt jóságos és irgalmas” (Korán, 9:128.).

Szeretettel és gyengédséggel viselkedett a hívők iránt (15:88). A hívők védelmezője volt, és közelebb volt hozzájuk, mint saját maguk (33:6). Ha egy társa meghalt, a temetésen mindig megkérdezte, hogy vannak-e olyanok, akiknek az adósa volt. Ha voltak ilyenek, akkor a fenti két áját olvasta, és azt mondta nekik, hogy jöjjenek hozzá, és ő kifizeti az adósságot[iii].

Kegyelme még a képmutatókra és hitetlenekre is kiterjedt. Tudta, hogy kik a képmutatók, de soha nem árulta el a többieknek, mert ezzel megfosztotta volna őket azoktól a jogoktól, amelyekre a tanúságtétel kimondásával és a kötelező cselekedetek elvégzésével tettek szert. Mivel muszlimok között életek, talán csökkent a hitetlenségük az örök életben, vagy talán csak kétséggé változott, így csökkent a halálfélelmük és a halál utáni örök nemlét okozta fájdalmuk is.

A Mindenható Allah nem pusztította el mindenestül a hitetleneket, bár ezt sok néppel megtette a múltban: „de Allah nem bünteti meg őket, amíg te köztük vagy, és Allah nem bünteti meg őket, amíg a bocsánatáért könyörögnek” (Korán, 8:33). Ez bármilyen kor hitetlenjeire vonatkozik. A Mindenható Allah nem pusztít el egy egész népet, amíg vannak köztük olyanok, akik Mohammed Prófétát (s.a.w.) követik. És Ő a bűnbánat ajtaját is nyitva hagyta, egészen az Utolsó Napig. Bárki felveheti az Iszlámot, vagy kérheti Allah bocsánatát, akármennyi bűnt követett is el.

Ezért a muszlimok ellenségessége a hitetlenek iránt egyfajta sajnálat. Amikor Omár (r.a.) egy 80 éves pappal találkozott, leült, és zokogott. Amikor megkérdezték, miért sír, azt felelte: „Allah milyen hosszú életet adott ennek az embernek, és mégsem volt képes megtalálni a helyes utat. Omár Mohammed Próféta (s.a.w.) tanítványa volt, aki azt mondta: „Nem azért küldettem, hogy átkozzak, hanem kegyelemként”[iv]. És azt is mondta: „Én vagyok Mohammed, és én vagyok Ahmed (akit dicsérnek), és a Muqaffi (az utolsó próféta). És én vagyok a Hasir (akinek a jelenlétében az emberek össze lesznek gyűjtve és fel lesznek támasztva), a bűnbánat prófétája (akinek a kedvéért a bűnbánat ajtaja midig nyitva marad), és a Kegyelem prófétája”[v].

Magának Gábriel angyalnak is előnye származott a Korán kegyelméből. Egyszer Mohammed Próféta (s.a.w.) megkérdezte őt, hogy részesedik-e a Koránban lévő kegyelemből. Gábriel igennel válaszolt, és elmagyarázta: „Nem voltam biztos, hogy mi végre jutok, azonban, mikor ki lett nyilatkoztatva ez az ája: „Akinek engedelmeskednek, aki Megbízható” (81:21), biztonságban éreztem magam”[vi].

Amikor Maizt megbüntették paráznaságért, egy társa szavakkal is szidta őt. Allah Küldöttének (s.a.w.) ez nem tetszett, és azt mondta: „Bizony, rágalmaztad a barátodat, az ő bűnbánata és bocsánatkérése elég lenne minden bűnösnek a világon”[vii].

Mohammed Próféta (s.a.w.) különösen szeretetteljes volt a gyermekekkel. Ha sírni látott egy gyereket, leült mellé, és osztozott érzéseiben. Jobban átérezte az anya aggodalmát gyermekéért, mint maga az anya. Egyszer azt mondta: „Mikor felállok az imához, szeretnék hosszan imádkozni. De aztán meghallom egy gyermek sírását, és lerövidítem az imát, hogy csökkentsem az édesanyja aggodalmát”[viii].

Karjába vette és megölelte a gyerekeket. Egyszer az unokáival játszott, amikor Aqra ibn Habisz, egy sivatagi arab jött hozzá, aki meglepetten nézte a jelenetet, és megkérdezte: „Allah Küldötte, te megcsókolod a gyermekeket? Nekem 10 gyerekem van, de sose csókoltam meg egyiket sem”. A Próféta (s.a.w.) azt mondta neki: „Aki nem irgalmas, nem is fog irgalmat kapni”[ix], egy másik elbeszélés szerint pedig: „Ha Allah kivette a szeretetet és kedvességet a szívedből, mit tehetnék én érted?”[x].

Allah Küldötte (s.a.w.) azt is mondta: „Legyetek irgalmasok azokkal, akik a földön vannak, hogy Az, Aki az égben van, irgalmas legyen veletek”[xi]. Amikor Szad ibn Ubada megbetegedett, Mohammed Próféta (s.a.w.) meglátogatta őt otthonában, és mikor látta, hogy milyen szánalmas állapotban van hűséges társa, sírva fakadt. Azt mondta: „Allah nem a könnyeitek vagy a fájdalom miatt büntet benneteket, hanem ez miatt”, és a nyelvére mutatott[xii]. Amikor Oszmán ibn Madun meghalt, könnyeket ontott érte. A temetés után egy asszony azt mondta: Bizony, Oszmán madárként repült a Paradicsomba!”. Mohammed Próféta (s.a.w.) még a gyászban sem vesztette el lelki egyensúlyát, és kijavította az asszonyt: „Ezt meg honnan tudod? Még én sem tudom, pedig próféta vagyok.”[xiii]

A Banu Muqarrin klán egy tagja egyszer megverte egy rabszolgalányát. A lány panaszkodott Allah Küldöttének (s.a.w.), aki elküldetett a gazdájáért, és azt mondta: „Ok nélkül, jogtalanul verted meg. Szabadítsd fel”[xiv]. A rabszolga felszabadítása sokkal jobb volt a gazdának, minthogy büntetést kapjon tette miatt a Túlvilágon. Mohammed Próféta (s.a.w.) mindig védelmezte az árvákat, gyengéket, özvegyeket és betegeket, már prófétasága előtt is. Amikor az első kinyilatkoztatás után izgatottan tért haza a Hira barlangból, a felesége, Khadidzsa (r.a.) azt mondta neki: „Remélem, te leszel ennek a népnek a prófétája, mert mindig igazat mondasz, támogatod a rokonokat, segíted a gyengéket és szegényeket, és enni adsz a vendégeknek!”[xv]

Irgalmassága az állatokra is kiterjedt. Azt mondta társainak: „Egy bűnös asszony egyszer látott egy kutyát a sivatagban, amely a homokot nyalta kínjában a szomjúságtól. Megsajnálta az állatot, és papucsával vizet merített egy kútból, és megitatta. A Mindenható Allah emiatt megbocsátotta bűneit. Egy másik asszony nem törődött a macskájával, nem gondozta, és sokáig nem adott neki enni. Bezárta a macskát, és nem engedte ki, hogy ennivalót keressen magának. Ezért a macska éhen halt. Ez az asszony a Tűz lakói közé került a kegyetlensége miatt.”[xvi] Egy másik alkalommal, amikor egy hadjáratról tértek haza, a társai egy madárfészket találtak, és kiszedték belőle a fiókákat. Az anyamadár kétségbeesetten röpködött a fejük felett. Amikor Mohammed Próféta (s.a.w.) ezt meglátta, megparancsolta, hogy azonnal tegyék vissza a kismadarakat a fészekbe.[xvii]

Egyszer elmondta társainak, hogy Allah megrótt egy előtte volt prófétát azért, mert felgyújtott egy hangyabolyt.[xviii] Más alkalommal Minában voltak, és néhány társa üldözőbbe vett egy kígyót, hogy megölje. A kígyónak azonban sikerült elmenekülnie. Messziről nézve az eseményeket, Mohammed Próféta (s.a.w.) megjegyezte: „Megmenekült a gonoszságotoktól, ahogy ti is megmenekültetek a gonoszságától”[xix]. Ibn Abbasz (r.a.) elbeszélte, hogy amikor azt látta, hogy valaki a levágandó bárány szeme előtt élesítette a kését, megkérdezte tőle: „Sokszor akarod megölni?”[xx]

Abdullah ibn Dzsafar (r.a.) beszélte el: „Egy napon Allah Küldötte (s.a.w.) egy társának kertjébe ment. A kertben egy teve volt kikövetve, amely, amikor a Prófétát (s.a.w.) meglátta, bőgni kezdett, és könnyek folytak a szeméből. A Próféta (s.a.w.) odament hozzá, és megsimogatta a fejét, mire az állat elcsendesedett. A Próféta (s.a.w.) megkérdezte a teve gazdáját: „Nem féled Allahot emiatt az állat miatt? Panaszkodik nekem, hogy nem adsz neki eleget enni, és túlzottan megterheled.”[xxi]

A teremtmények iránti szeretetteljessége és irgalmassága különbözött minden mai, önjelölt humanistáétól, mert őszinte és kiegyensúlyozott volt – próféta, akit Allah nevelt, a Világok Ura és Fenntartója. Arra nevelte, hogy az emberek és dzsinnek vezetésének és a létezés harmóniájának eszköze legyen. Mint ilyen, másokért élt, a Világok Kegyelme volt, a Kegyelem megtestesülése.

[i] Bukhari, „Anbiya,” 54; Muslim,, „Jihad,” 104.
[ii] Ibn Hisham, Sira, 4:55; Ibn Kathir, Al-Bidaya, 4:344.
[iii] Muslim,, „Fara’iz,” 14; Bukhari, „Istiqraz,” 11.
[iv] Muslim,, „Birr,” 87.
[v] Ibn Hanbal, 4:395; Muslim,, „Fada’il,” 126.
[vi] Qadi ’Iyad, Al-Shifa’, 1:17.
[vii] Muslim, „Hudud,” 17-23; Bukhari, „Hudud,” 28.
[viii] Bukhari, „Adhan,” 65; Muslim,, „Salat,” 192.
[ix] Bukhari, „Adab,” 18.
[x] Bukhari, „Adab,” 18; Muslim,, „Fada’il,” 64; Ibn Maja, „Adab,” 3.
[xi] Tirimidhi, „Birr,” 16.
[xii] Bukhari, „Jana’iz,” 45; Muslim,, „Jana’iz,” 12.
[xiii] Bukhari, „Jana’iz,” 3.
[xiv] Muslim,, „Ayman,” 31,33, Ibn Hanbal, 3:447.
[xv] Ibn Sa’d, Tabaqat, 1:195.
[xvi] Bukhari, „Anbiya,” 54; „Musaqat,” 9; Muslim,, „Salam,” 153; Ibn Hanbal, 2:507.
[xvii] Abu Dawud, „Adab,” 164; „Jihad,” 112; Ibn Hanbal, 1:404.
[xviii] Bukhari, „Jihad,” 153; Muslim,, „Salam,” 147.
[xix] Nasa’i, „Hajj,” 114; Ibn Hanbal, 1:385.
[xx] Hakim, Mustadrak, 4:231, 233.
[xxi] Suyuti, Al-Khasa’is al-Kubra’, 2:95; Haythami, Majma’, 9:9.

Tweet

Whatsapp