Gülen, a vallásos tanár és nevelõ

Elõször azokat az oktatási intézményeket ismertem meg, amelyeket a Gülen úr által vezetett mozgalom résztvevõi irányítanak. Ez aztán arra késztetett, hogy tanulmányozzam írásait, ezáltal felfedezzem azt a szellemi hátteret, ami a Fethullah Gülen és kollégái fémjelezte elképzelésbõl származó oktatási vállalkozás mögött áll.

Kezdetben szükséges, hogy pontosan meghatározzuk Gülen úrnak azokhoz az iskolákhoz fûzõdõ viszonyát, melyeket gyakran „Gülen-iskoláknak” neveznek, vagy a „Gülen-mozgalom iskoláinak”. Gülen úr elsõsorban úgy határozza meg magát, mint nevelõ. Mindazonáltal a nevelés és az oktatás megkülönböztetését tekintve nagyon óvatos. „A legtöbb ember képes tanár lenni, azonban a nevelõk száma nagyon korlátozott” - jelenti ki.^[1]

Azt is megpróbálta tisztázni, hogy neki nincsenek saját iskolái. „Kezdek belefáradni annak örökös ismételgetésébe, hogy nekem nincs egyetlen iskolám sem” - szögezi le egy picit bosszankodva.^[2] Az iskolákat külön megállapodásokkal hozták létre, amelyek a fogadó országok és az ebbõl a célból alapított oktatási vállalatok között jöttek létre. Minden iskola egy önállóan mûködõ intézmény, de a legtöbb iskola számít török vállalatok szolgáltatásaira, segítségére, hogy biztosítsák az oktatás anyagi és emberi hátterét.

Az elsõ találkozásom az egyik ilyen iskolával Zamboangában, Min-danao dél-fülöp-szigeteki szigetén történt, és egészen 1995-ig nyúlik vissza, amikor is megtudtam, hogy egy török iskola van a várostól több mérföldes távolságban. Mikor megközelítettem az iskolát, az elsõ dolog, ami megragadta a figyelmemet, a földterület bejáratánál lévõ nagy kiírás volt, amely a következõ nevet tartalmazta: „A Tolerancia Fülöp-szigeteki-török Iskolája”. Ez egy döbbenetes felirat Zamboangában, egy olyan városban, ahol majdnem pontosan 50-50% a muszlimok és a keresztények aránya, és ami egy olyan régióban fekszik, ahol több mint húsz éve különbözõ moro (muszlim) szeparatista mozgalmak bonyolódnak fegyveres küzdelembe a Fülöp-szigetek kormányának fegyveres erõivel. Egy olyan régióban, ahol az emberrablás gyakori esemény, ahol a gerilla hadviselés, a rajtaütések, letartóztatások, eltûnések, valamint katonai és félkatonai szervezetek által elkövetett gyilkosságok a mindennapi élet részét képezik, az iskola muszlim és keresztény filippínó gyerekeknek kínálja az életnek és az egymáshoz való viszonynak egy pozitívabb útját magas színvonalú oktatással együtt. Jezsuita munkatársaim és a világi professzorok is Ateneo de Zamboangában megerõsítik, hogy a Tolerancia Fülöp-szigeteki-török Iskolája a kezdetektõl fogva erõs és elmélyült kapcsolatokat ápol és együttmûködik a régió keresztény intézményeivel.

Azóta volt alkalmam meglátogatni más iskolákat is, és oktatáspolitikai kérdéseket megvitatni a tanárokkal és ügyintézõkkel. Programjaik ereje a tudományok, informatika és a nyelvek területén megnyilvánul a tudományos diákversenyeken mutatott sorozatos gyõzelmekben. Egy Biskekben található junior középiskolában egy fél órás elõadást tartottam egy csoport hetedik osztályos kirgiz gyereknek. Beszédem végén a tanár megkérte a gyerekeket, hogy azonosítsák kiejtésemnek és szóhasználatomnak azon elemeit, amelyek rámutatnak arra, hogy az angolnak inkább amerikai, nem pedig brit formáját beszélem, és nagy csodálkozásomra a gyerekeknek semmilyen nehézséget nem okozott a feladat.

Eredetileg arra számítottam, hogy a tantervnek és a közvetlen környezetnek a tartalma sokkal nyíltabban muszlim lesz, azonban nem így állt a helyzet. Amikor rákérdeztem mindannak a meglepõ hiányára, ami számomra teljesen magától értetõdõ része lenne egy vallásos inspirációjú oktatási projektnek, azt mondták nekem, hogy a diákcsoportok összetett jellege miatt - Zamboangában keresztény és muszlim, Kirgizisztánban buddhista és hindu is - amit õk elsõsorban át akarnak adni, azok inkább univerzális értékek, mint becsületesség, kemény munka, harmónia és lelkiismeretes szolgálat, mintsem bármilyen vallásos tanítás.

Ezek a találkozások Fethullah Gülen írásainak tanulmányozására ösztönöztek, hogy fényt derítsek az oktatási alapelvekre és arra a motivációra, ami megtámasztja ezeket az iskolákat, valamint hogy ráleljek Gülen saját módszereire, amelyek egy olyan nevelõvé tették õt, aki látomásaival képes másokat inspirálni.

Fethullah Gülen elképzelése a nevelésrõl

A Török Köztársaság megalapítása óta eltelt évtizedekben sok török muszlim kritizálta azt a „modernizációs” programot, amibe a kormány belefogott, mert vakon magáévá tette az európai civilizáció legjobb és legrosszabb elemeit is. Nem pusztán úgy tekintettek a szekularizációra, mint a szekularizációs folyamat nem szándékolt melléktermékére, hanem inkább, mint egy vallás-ellenes törekvés szándékos eredményére. Azt állítják, hogy a ki nem mondott feltételezés, ami a modernizációs reformokat aládúcolja, az maga az ideológiai meggyõzõdés, miszerint a vallás a fejlõdés akadálya, és a társadalom, gazdaság és politika nyilvánosságából számûzni kell, ha a nemzet szeretne elõre haladni. A frontvonalak, amelyek a Köztársaság megalapítása óta eltelt évtizedek során merevek maradtak, és a kölcsönösen versenyképes oktatási rendszerek által megerõsítve lettek, Törökországban a vallás kontra szekularizáció vitát addig a pontig vitték, hogy minden egyes értelmiségitõl elvárás volt, hogy letegye voksát az egyik párt mellett.

Véleményem szerint az egyik oka annak, hogy Fethullah Gülent jobbról és balról, szekuláris és vallásos oldalról is gyakran támadják Törökországban, éppen az, hogy nem hajlandó állást foglalni ebben a vitában, amit õ zsákutcának tekint. Ehelyett õ egy jövõ-központú megközelítést javasol, amivel reméli, hogy meg lehet haladni ezt a jelenleg is zajló vitát. Gülen megoldása, hogy a török kormány által meghirdetett modernizáció érdemeit el kell ismerni, de ugyanakkor kifejezésre kell juttatni, hogy a modernizáció egy valóban hatékony folyamatának magába kell foglalnia az egész személyiség fejlesztését. Oktatási értelemben a legnagyobb figyelmet az oktatás rengeteg, egymással párhuzamosan létezõ irányvonalára kellene összpontosítani és egy olyan, új oktatási módszerbe kellene forrasztani ezeket, ami képes megfelelni világunk változó követelményeinek.

Ez teljesen más, mint azok a reakciós tervek, amelyek a múlt felélesztésén vagy konzerválásán fáradoznak. Tagadva azt, hogy a nevéhez kötõdõ iskolákban zajló oktatás az Ottomán-rendszer vagy a kalifátus visszaállítására irányuló kísérlet lenne, Gülen ismételten kijelenti: „Ha nincs alkalmazkodás az új viszonyokhoz, az eredmény a kihalás lesz.”^[3]

A modernizáció szükségessége ellenére tartja, hogy mindazonáltal kockázatos bármilyen radikális szakítás a múlttal. A tradicionális értékektõl elszakadva a fiatalokat az a veszély fenyegeti, hogy semmilyen értéket nem kapnak neveltetésük során, csak az anyagi sikerek fontosságának tudatát. A nem anyagi értékek, mint az eszmék mélysége, a gondolat tisztasága, az érzés mélysége, kulturális megbecsülés, vagy érdeklõdés a lelki dolgok iránt a modern oktatási irányzatokból hajlamosak kimaradni, minthogy ezek egy globalizált piaci rendszer tömegtermelõ kiszolgálói.^[4]

Ezek a diákok megfelelõen fel lehetnek készítve arra, hogy munkát találjanak, de nem fognak rendelkezni a szükséges belsõ információval ahhoz, hogy a valódi emberi szabadságot megvalósítsák. Mindkét gazdasági és politikai oldalon a vezetõk gyakran részesítenek elõnyben és támogatnak állásorientált, „értékmentes” oktatást, mert ez a hatalom birtokosainak lehetõvé teszi a „képzett de nem mûvelt” dolgozó káderek könnyebb ellenõrzését. „Gülen állítja, hogyha a tömegeket szeretnéd kontroll alatt tartani, csak vond meg tõlük a tudást. Az ilyen zsarnokságtól csak az oktatással menekülhetnek meg. A társadalmi igazságossághoz vezetõ út megfelelõ, egyetemes oktatással van kikövezve, mert csak ez adhat az embereknek elegendõ megértést és toleranciát, hogy mások jogait tiszteletben tartsák.”^[5] Ezért Gülen szerint nemcsak az igazságosság megalapozását gátolja a megfelelõen kialakított oktatás hiánya, hanem az emberi jogok elismerését, és a mások megértésére és elfogadására irányuló viselkedést is. Ha az embereket úgy nevelik, hogy magukra is gondoljanak és a társadalmi igazságosság, emberi jogok és a tolerancia pozitív értékeit is magukévá tegyék, képesek lesznek arra, hogy élére álljanak a változásnak és e nagyszerû célok teljesítésének.

Ha végre akarnak hajtani egy oktatási reformot, a tanárok képzése elengedhetetlen feladat. Gülen megjegyzi, hogy „a nevelés különbözik az oktatástól. A legtöbben tudnak tanítani, azonban nevelõbõl csak igen kevés van.”^[6] A különbséget abban találjuk, hogy mind a tanárok, mind a nevelõk információt osztanak meg, és képességeket adnak át. Azonban csak a nevelõ az, akinek megvan az a képessége, hogy támogassa a diákok személyiségi fejlõdését, hogy inspirálja a gondolatot és az elmélkedést, õ az, aki egyéniséget épít, és lehetõvé teszi a diák számára, hogy elmélyítse önfegyelmét, toleranciáját és céltudatosságát. Azt, amikor egyesek csak a fizetésért tanítanak anélkül, hogy a diákok személyiségformálása érdekelné õket, úgy jellemzi, mint amikor „vak vezet világtalant.”

A versenyzõ és ellenséges oktatási rendszerek közötti koordináció vagy integráció hiánya adott alkalmat a tudomány kontra vallás konfliktusnak, amit Gülen „keserû ütközetnek” nevez, amelynek „sosem szabadott volna megtörténnie.”^[7] Ez a hamis kettõsség, amely a 19.-20. század során próbára tette a tudósok, politikusok és vallási vezetõk energiáit mindkét oldalon, az oktatási filozófiák és módszerek kétfelé ágazásával végzõdött. A modern szekuláris oktatók úgy tekintettek a vallásra, mint ami legjobb esetben felesleges idõpocsékolás, legrosszabb esetben pedig a fejlõdés gátja. Vallástudósok között a vita a modernizáció elutasításához vezetett és „a vallás inkább politikai ideológiaként, mint valódi jelentése és funkciója szerinti felfogásához.”^[8] Úgy érzi, hogy egy oktatási folyamat révén, melyben a vallástudósoknak tiszta képe van a tudományokról és a tudósok nyitottak a vallásos és spirituális értékekre, a „hosszú vallás-tudomány konfliktusnak vége lesz, vagy legalábbis elismerik majd abszurditását.”^[9]

Hogy ez bekövetkezhessen, állítja, hogy az oktatás egy új módja szükséges, olyan, ami „egyesíti a vallásos és tudományos tudást az erkölcsösséggel és lelki mélységgel, hogy olyan õszintén megvilágosodott embereket képezzen, akiknek szívét beragyogják a vallásos tudományok és a spiritualitás, elméjüket pedig a pozitív tudományok.” Olyan embereket kell kinevelni, akik emberségesen és erkölcsi értékek szerint élnek, és akik „tisztában vannak koruk társadalmi-gazdasági és politikai körülményeivel.”^[10]

Számos olyan kifejezés van Gülen oktatásról szóló írásaiban, amelyek gyakorta ismétlõdnek, és a félreértés elkerülése végett tisztázni kell õket. Elsõként a spiritualitás és a spirituális értékek. Egyesek úgy olvashatnák ezt, mint a „vallás” szó megfelelõjét és amit azért használ a szerzõ, hogy ellensúlyozza a modern szekuláris társadalmak vallásossággal szemben megnyilvánuló ellenszenvét, elõítéleteit. Azonban egyértelmû, hogy Gülen ezt a kifejezést szélesebb értelemben használja. Számára a spiritualitás nemcsak a vallási tanításokat foglalja magába, hanem az etikát, logikát, pszichés egészséget és szeretetteljes nyitottságot. Írásaiban kulcsszavak a könyörület és a tolerancia. Az oktatás feladata, hogy a diákokba beleneveljen ilyen mennyiségileg meghatározhatatlan tulajdonságokat az egzakt tantárgyak mellett.

Gülen által használt más kifejezések értelmét is érdemes megvizsgálnunk. Gyakran beszél a kulturális^[11] és tradicionális^[12] értékek szükségességérõl. Felhívását a kulturális és tradicionális értékek bevezetésére az oktatásban kritikusai úgy értelmezték, mint reakciós felhívást a köztársaság elõtti Ottomán korszak társadalmi viszonyaihoz való visszatérésre. Azzal vádolták, hogy õ egy irticaci, ami törökül körülbelül reakcionistát, sõt, fundamentalistát is jelenthet. Ez egy olyan vád, amit õ mindig határozottan visszautasított. Álláspontjának védelmében kijelenti: „Az irtica szó a múltba való visszatérést vagy a múlt jelenbe való átültetését jelenti. Én egy olyan ember vagyok, aki az örökkévalóságot tekintette célnak és nem csak a holnapot. Töprengek országunk jövõjén és megpróbálok lehetõleg mindent megtenni érte. Semmilyen formában, semelyik írásommal, cselekedetemmel vagy szavammal nem próbáltam meg hátráltatni, vagy hátrafelé vinni az országomat. Azonban senki nem bélyegezheti meg az Istenben való hitet, istenszolgálatot, erkölcsi értékeket és más, idõ által be nem határolt jelentõségteljes ügyeket, mint irtica-t.”^[13]

A kulturális és tradicionális értékek elõmozdításának ügye azt bizonyítja, hogy Törökország múltját úgy tekinti, mint a bölcsesség egy hosszú, lassú felhalmozódását, és ez a bölcsesség még mindig sokat adhat a modern embernek, mivel a hagyományos tudás egy jelentõs része még mindig idõszerû a mai társadalmak számára is. Az összegyûjtött tudás miatt nem szabad a múltat félredobni. Másrészrõl bármilyen, a múlt újjáépítésére irányuló törekvés rövidlátó és bukásra van ítélve. Úgy is fogalmazhatunk, hogy míg Gülen elutasítja a múlttal való szakítást, hasonlóan elutasítja a hagyományos társadalom újjáépítésére tett erõfeszítéseket.

Azt a modern reformerek között uralkodó nézetet, hogy „rázzuk le a múlt béklyóit”, vegyes érzelmekkel fogadja. Az örökségnek azon elemeit, amelyek elnyomóak, stagnálóak, vagy elvesztették eredeti céljukat, inspirációjukat, nem kétséges, hogy ki kell iktatni, de más, felszabadító és az emberségességet elõmozdító elemeket újra meg kell erõsíteni, ha az eljövendõ generációk képesek lesznek egy jobb jövõt építeni. Világos, hogy ezt a gondolkodást nem befolyásolják vagy gátolják török politikai irányzatok belsõ vitái, de még az iszlám társadalmak jövõje sem. Nevelési-oktatási elképzelése az egész világ társadalmait magába foglalja. Reformereket akar kinevelni, azaz olyanokat, akik az emberiség mind fizikai mind nem anyagi aspektusait is figyelembe vevõ szilárd értékrendszerrel vannak felruházva. Kijelenti: „Azoknak, akik a világot akarják megváltoztatni, elõször maguknak kell megváltozniuk. Hogy egy jobb világhoz vezetõ útra vezessenek rá másokat, meg kell tisztítaniuk belsõ világukat a gyûlölettõl, rosszakarattól, féltékenységtõl, és felékesíteni külsõ világukat az összes erénnyel. Akik eltávolodtak az önkontrolltól és önfegyelemtõl, akiknek nem sikerül érzéseiket finomítani, elõször vonzónak és éles elméjûnek tûnhetnek. Azonban õk nem lesznek képesek másokat hosszabb távon inspirálni és az általuk kiváltott érzések hamar tovaszállnak.”^[14]

Gülen kijelenti: „Az a személy valóban emberi, aki tanul, tanít és ösztönöz másokat. Nehéz olyasvalakit teljesen emberinek tekinteni, aki tudatlan és nem vágyik a tanulásra. Az is kérdéses, hogy vajon a tanult ember, aki példamutatóan nem újítja meg és fejleszti magát, teljesen emberinek tekinthetõ-e.”

Fethullah Gülen, az iszlám tanára

Ennek a tanulmánynak a középpontjában Fethullah Gülen mint nevelõ szerepelt. Vallástudósként és tanárként betöltött szerepe egy olyan téma, ami gondos vizsgálódást érdemel, csakúgy, mint vallásos gondolkodásának tanulmányozása, mint az iszlám modern értelmezõje. Az ilyen kérdésekre azonban nem terjed ki ez a tanulmány. Mindazonáltal, oktató-nevelõ elképzelése nem lehet teljes anélkül, hogy egy rövid pillantást vessünk iszlámról szóló írásaira.

Gülen több mint harminc könyvébõl néhány olyan beszédekbõl és prédikációkból álló összeállítás, amelyeket diákjainak és követõinek mondott el. Mások válaszok olyan kérdésekre, amelyeket olykor diákok tettek fel neki. Ezek Mohamed próféta (áldás és béke legyen vele) életrajzáról szóló tanulmányoktól a szufizmus alapfokú bemutatásáig terjednek, a kérdések egy bizonyos megközelítéséig, amely hagyományosan a kalâm* tudományából származik, és az iszlám vallás alapvetõ témáinak kidolgozásáig. Ezek a tanulmányok nem szakértõknek szólnak, hanem mûvelt muszlimok szélesebb közönségéhez.

Mit mondhatunk el Fethullah Gülennek az iszlám forrásainak és tradícióinak értelmezéséhez való személyes megközelítésérõl? Az elsõ dolog, ami megdöbbenti az olvasót, az erkölcsiségre és erényre helyezett hangsúly, amit õ a Korán által ösztönzött vallásos lelkesedés szempontjából sokkal inkább középpontba látszik helyezni, mint a rituális gyakorlatot. Miközben megerõsíti a rituálék szükségességét is, Gülen az erkölcsi becsületességre úgy tekint, mint ami a vallásos sugallat szívében van. Az „erkölcsiség” - mondja - „a vallás lényege és az Isteni Üzenet legalapvetõbb része. Ha az erényesség és a jó erkölcsökhöz való ragaszkodás hõsies dolgok - és azok - akkor a legnagyszerûbb hõsök elsõsorban a próféták (béke legyen rajtuk), és utánuk azok, akik ebben õszinte odaadással követik õket. Az igaz muszlim olyan ember, aki egy igazán univerzális, ezáltal muszlim erkölcsiséget gyakorol.” Érvét alátámasztja egy Mohamedtõl (áldás és béke legyen vele) származó hadisszal, amelyben Mohamed kijelenti: „Az iszlám jó erkölcsökbõl áll; engem azért küldtek, hogy tökéletesítsem és betöltsem a jó erkölcsöket.”^[15]

Az élet muszlim útjának különbözõ aspektusai mind együtt kellene, hogy mûködjenek, hogy létrehozzák a tiszteletre méltó, erkölcsös egyént. Az islâm szó széles értelmezésében, azaz az élet Istennek való teljes alávetését alapul véve elmondhatjuk, hogy a Fethullah Gülen nevéhez kapcsolódó mozgalom által létrehozott iskolák ösztönzõ ereje egy erkölcsi vízió, ami az iszlámban gyökerezik, de kifejezõdésében nem korlátozódik csak az umma^[16] tagjaira. Amikor Gülen olyan diákok képzésérõl beszél, akik egy „emberséges tulajdonságok és erkölcsi értékek szerinti életnek szentelik magukat”, akik „külsõ világukat erényekkel ékesítik”, egy olyasfajta egyetemes etikai normát javasol, amit, mint muszlim, õ az iszlámtól tanult. Hasonlóképpen nyilvánvaló, hogy az erényekre, emberséges tulajdonságokra és erkölcsi értékekre nem úgy tekint, mint a muszlimok kizárólagos tulajdonára, minthogy nem muszlim diákokat is örömmel fogadnak az iskolákban, ahol nincs semmiféle térítõi törekvés.

Az iszlámot úgy fogja fel, mint „utat, ami az embert a tökéletességhez viszi el, vagy lehetõvé teszi az ember számára, hogy visszajusson eredeti angyali állapotához.”^[17] Ha az iszlámra úgy tekintünk, mint az erkölcsi tökéletességhez vezetõ ösvényre, figyelembe kell vennünk a tasawwuf^[18] kifejlõdését, mint az iszlám hagyomány természetes és elkerülhetetlen fejleményét. Gülen a szufizmusra egy etikai definíciót javasol: „a folyamatos törekvés mindenféle rossz elvtõl, gonosz magatartástól való megszabadulásra, és erények megszerzésére.”^[19] Dicséri a muszlim történelemben a szufik spirituális vezetõként betöltött szerepét, akik muszlimok generációinak mutatták meg, hogyan kövessék ezt az emberi tökéletességhez vezetõ ösvényt.

A misztikus szufi tradíciónak ez a pozitív olvasata egyenesen vezetett olyan vádakhoz, hogy mozgalmában egyfajta neo-szufi tarekat-ot teremtett. Míg cáfolja, hogy valaha is egy tarekat^[20] tagja lett volna, és még inkább, hogy felállította volna saját kvázi szufi rendjét, Gülen csak annyit állít, hogy a szufizmust, az iszlám spirituális dimenzióját tagadni annyit jelent, mint magát az iszlám hitet tagadni. Kijelenti: „Kijelentettem már számtalan alkalommal hogy nem vagyok egy vallásos rend, szekta tagja. Mint vallás, az iszlám természetesen hangsúlyt helyez a spirituális világra. Az én trenírozását alapelvnek tartja. Ehhez az aszkétizmus, jámborság, kedvesség és õszinteség létfontosságúak. Az iszlám történetében a tudományág, ami a legtöbbet töprengett ezeken a kérdéseken, a szufizmus volt. Ellenzése az iszlám alapjainak ellenzését jelentené. De újból elismétlem, mint ahogy soha nem csatlakoztam egyetlen szufi rendhez sem, nem is volt soha kapcsolatom ilyennel.”^[21]

Dr. Thomas Michel, a Vatikán Vallásközi Párbeszéd Titkárságának Általános Titkára által írt tanulmány összefoglalása, „F. Gülen Szimpózium” (Georgetown University, 2001. április). Engedéllyel újranyomva.

Tweet

Whatsapp