Fethullah Gülen az elbukott törökországi puccskísérletről nyilatkozott

A júliusi törökországi puccskísérlet előkészítésével vádolt iszlám hittudós, Fethullah Gülen ismét elítélte a török kormány bosszúhadjáratát követői ellen.

A philadelphiai World Affairs Councilnak adott videóinterjújában Gülen elmondta, hogy a török kormány arra használja fel a meghiúsult puccsot, hogy tisztogatásokat vigyen végbe követői között. Gülen szerint sokakat molesztálnak, elnyomnak és jogtalanul államosítják tulajdonaikat.

Ahogyan azt Ön is nagyon jól tudja, Törökország geopolitikai és stratégiai jelentősége kiemelkedő, ezért több évtizede az Egyesült Államok egyik legfontosabb szövetségese. Mit gondol arról, hogy kellene Washingtonnak reagálnia a közelmúlt törökországi fejleményeire, ideértve a puccskísérletet és az azt követő tisztogatási hullámot.

Valóban, Törökország az 1950-es évek óta a NATO tagja. Részben azért, mert ez a NATO szándéka volt, részben pedig azért, mert ezzel a katonai szervezettel együttműködésben részt vettünk a koreai háborúban. Az is igaz, hogy Törökország geopolitikai szerepe jelentős. Törökország elhelyezkedése kulcsfontosságú a NATO számára és ezért a szervezet komoly infrastruktúrát épített ki az országban. Ezek közül az incirliki légitámaszpont talán a legismertebb, de természetesen más létesítmények is vannak még.

Jelen pillanatban minden kritikus véleményt elhallgattatnak Törökországban és csak azok szólalhatnak meg, akiknek a kezében van a hatalom. Következésképpen mind a törökországi embereket, mind a külső megfigyelőket félrevezetik. A puccsal kapcsolatos téves értelmezést azért nem cáfolja meg senki, mert csak a hatalom véleményét lehet hallani. A kormány mindent a saját elképzelései alapján fogalmaz meg. Az egészet csak arra használják fel, hogy tovább gerjesszék a Hizmet-mozgalommal szembeni gyűlöletüket. A puccskísérlet csak arra jó, hogy igazolja a Hizmet ellen indított hadjáratot. Nemzetközi megfigyelők szerint a munkahelyükről eltávolított és letartóztatott emberek listája már a puccs előtt készen állt. Mindez jól mutatja az általuk táplált gyűlöletet és dühöt, csakhogy mindezt nagyon buta módon vitték véghez és nem is számítottak arra, hogy milyen fogadtatása lesz. Szakértők és megfigyelők tették fel a kérdést, hogy miként lehetett a puccs másnapján tudni több ezer emberről, hogy ők voltak az előkészítők? Nőket és férfiakat hurcoltak el otthonaikból és durván bántalmazták őket. Olyannyira a gyűlölet vezette őket, hogy még a bosszúhadjáratot sem tervezték meg alaposan. A jövő társadalomtörténészei és szociálpszichológusai az emberiség történetének sötét lapjaiként fognak tekinteni ezekre a napokra.

Amikor egy ügy nemzetközivé és diplomáciai jellegűvé válik, akkor sok esetben idegenkednek azoktól a lépésektől, amelyek egyéb esetben ésszerűek lennének. Törökország és az Egyesült Államok esetében egy 60 éves szövetségről beszélünk, amelyben a két ország együtt küzdött a demokráciáért. Ezt a jó viszonyt nem lehet feladni egyetlen incidens miatt.

Nem tartom valószínűnek, hogy az Egyesült Államok pozitívan értékelné a török kormány tevékenységét. Szerintem azért aggódnak, hogy teljesen megszakad a 60 éves jó viszony és lerombolják mindazt, amit közösen felépítettek vagy valamilyen diplomáciai hibát követnek el. Ugyanakkor nem hiszem, hogy ez örökké tart majd. Arra számítok, hogy számos országból, az EU-tól és az Európai Parlamenttől is reakciók vagy akár szankciók is várhatók.

Úgy vélem, hogy egy bizonyos idő után a nemzetközi emberi jogi szervezeteknek, értelmiségieknek és jogvédőknek meg kell szólalniuk és cselekvésre kell ösztönözniük az államokat. Talán a török vezetők is felismerik, hogy nem zárkózhatnak el teljesen a világ közvéleményétől és elképzelhető, hogy változtatnak álláspontjukon.

Természetesen számos diplomáciai lépést is meg lehetne tenni. Az Egyesült Államoknak 200 éves tapasztalata van különféle emberek kormányzásában. Úgy vélem, hogy Washington most ezt a tapasztalatot alkalmazza.

Köztudott, hogy Ön és sok követője Erdogan szövetségese volt, amikor Erdogan pártja a Kemal Atatürk-féle szekuláris berendezkedés megváltoztatásának ígéretével kampányolt. Ha Önök valóban szövetségesek voltak egykor, akkor mi okozta a mostani szembenállást?

Sohasem álltam közel Erdoganhoz. Ismertem Süleyman Demirelt, a néhai miniszterelnököt és elnököt. Találkoztam Ismet Inönü elnökkel is gyerekként. Róla nem tudok szubjektíven beszélni, mivel akkor még gyerek voltam. Ugyanakkor Demirelt már politikai vezetőként ismertem meg és tiszteltem azért, mert támogatta a demokráciát, az emberi jogokat és a mérsékelt szekularizmust. Egy olyan szekularizmust, amely mindenkit és minden álláspontot elfogad. Törökországnak szüksége is volt erre a nemzetközi integráció miatt. Aztán jött Turgut Özal, aki hasonló dolgokat ígért. Hatott rá az amerikai kultúra és világlátott ember volt. Személyes barátság fűzött hozzá, de inkább az ígéretei miatt támogattam őt. A barátaim szintén őt támogatták. A néhai Bülent Ecevit miniszterelnök szintén a demokrácia mellett állt és a Hizmet tagjai is szimpatizáltak vele. A Hizmet tagjai mindig is támogatták azokat, akik a demokrácia és az egyetemes emberi jogok terjesztését szorgalmazták.

Amikor Erdogan megalapította a saját pártját, megkeresett engem is. Ez volt az első személyes találkozásom vele. Azzal kapcsolatban adtam neki tanácsot, hogy miként viszonyuljon Necmeddin Erbakan pártelnökhöz és a hadsereghez, amely már több puccsot is véghezvitt és jelentős befolyása volt a belpolitikai életre. Azt kértem tőle, hogy kerülje a konfrontációt Erbakannal és a hadsereggel is. Később megtudtam, hogy már a tőlem való távozás közben a liftben közölte az egyik barátjával, hogy mozgalmunk tevékenységét az első adandó alkalommal be kell szűntetni. Így – annak ellenére, hogy a mozgalom sokkal gyengébb volt akkoriban – már akkor szemet szúrt Erdogannak.

Csak most – az Erdoganhoz közel állók nyilatkozatai fényében – vált világossá, hogy miért tűnt mégis úgy, hogy kezdetben támogatja a mozgalmat. Azt várták ugyanis a külföldön élő Hizmet-tagoktól, hogy Ankara külpolitikai céljait szolgálják.

A mozgalom tagjai szorgalmazták a kultúrák közötti párbeszédet, kulturális fesztiválokat szerveztek és az általános emberi értékeket hirdették. Erdogan pedig azt várta tőlük, hogy őt, mint nagy politikust és minden muszlim vezetőjét dicsőítsék. Az egyetemes emberi értékek támogatása azonban nem összeegyeztethető egyetlen ember dicsőítésével.

Csakhogy neki nem tetszett, hogy mi így gondolkodunk. A külföldi Hizmet-szimpatizánsok éppen nem voltak Erdogan ellen, de ő a lelkesedés hiányát ellenséges viselkedésként értelmezte.

Aztán elkezdett az előkészítő iskolák bezárásával fenyegetni, még évekkel a korrupciós botrány előtt. Erdogan maga mondta, hogy négy oktatási minisztert váltott le, csak hogy megvalósítsa az iskolák ellen szőtt tervét. Amikor kitört a korrupciós botrány, azonnal a mozgalmat kezdték hibáztatni. A mai napig nem tudom, hogy kik szivárogtatták ki azokat a beszélgetéseket. Vajon a török vagy külföldi titkos ügynökségek voltak? Azt sem tudom, hogy kik vezették a nyomozást az ügyészségen. Csak a tv-ben láttam őket. Aztán amikor elkezdték a mozgalomra kenni a dolgot, embereket zártak börtönbe és új ügyvezetőket jelöltek ki a cégek élére. Ezek az úgynevezett ügyvezetők aztán hatalmukkal visszaélve a magánvagyonok államosításának eszközeivé váltak. A kormány elhallgattatott minden kritikus hangot. Mindez még a puccskísérlet előtt történt. Most már látszik, hogy mindvégig egyszemélyi vezetésű rezsimet akart létrehozni. A török parlament falán az áll, hogy „a szuverenitás feltétel nélkül az embereké.” Erdogan célja azonban az volt, hogy a szuverenitást feltétel nélkül magának szerezze meg. Ezt a célját pedig még mindig nem adta fel.

Egy ideig az ügyészség tagjait használta arra, hogy a hadsereg egy része felett ellenőrzést gyakorolhasson. Egyszer pedig a börtönből kiengedett maoistákkal szövetkezve lépett fel az őt korábban segítő ügyészek ellen. Eközben nyílt gyűlöletbeszédet használt és embereket rágalmazott.

A júliusi eseményeknek ehhez nagyon hasonló forgatókönyve volt. A jövő társadalomtörténészei és szociálpszichológusai majd fel fogják tárni ezeket a dolgokat.

Szerepet játszhatott-e a Hizmet és az AKP különállásában az, hogy Ön nem támogatja Erdogan elnöki rendszerrel kapcsolatos elképzeléseit?

Nem szeretnék a prezidenciális rendszerrel kapcsolatban elméleti fejtegetésekbe bocsátkozni, de úgy vélem, hogy Törökországban ez a rendszer nem alkalmazható. Egy ilyen rendszer polarizációt és társadalmi törésvonalakat eredményez. Ehelyett inkább a jelenlegi rendszert kellene még demokratikusabbá tenni. Többször szorgalmaztam, hogy vizsgálják meg az Egyesült Királyság törvényeit és az Egyesült Államok alkotmányát és próbáljanak néhány dolgot átültetni azokból a török alkotmányba. Szerintem ez tovább erősítené Törökország nemzetközi integrációját. Ezen aggodalmak miatt nem tudom támogatni Erdoganék ötletét. Ez valószínűleg nagyon zavarja őt, hiszen teljhatalmat szeretne és úgy tekint magára mint minden muszlim vezetőjére. A belső körei továbbra is őt dicsőítik, de minden bizonnyal felbőszítette, hogy másoktól mér nem kapta meg a várt támogatást.

Sok amerikai gondolja azt – politikai meggyőződétől függetlenül –, hogy 2001. szeptember 11. óta az amerikai Közel-Kelet politika lényege, hogy még mindig jobb egy erőszakos, de szövetséges diktátor egy ország élén, ha stabilitást tud teremteni még az emberi jogok sárba tiprása árán is. Ön mit tanácsolna az amerikaiaknak: a stabilitás támogatását minden áron vagy az emberi jogok előmozdítását ezekben a társadalmakban?

Az Egyesült Államokban számos stratégiai kutatóközpont működik óriási gyakorlati tapasztalattal. Ennek a tapasztalatnak köszönhetően nagy beleszólásuk is van a politika alakításába. Egy totalitárius rendszert egy ideig lehet támogatni, ha az a kisebbik rossz. De ugyanakkor minden lehetőt meg kell tenni annak érdekében, hogy akár komoly áldozatok árán is megmentsék azt az országot. Ha ez a hosszú távú érdek, akkor rövidtávon egy totalitárius rendszer támogatása is elfogadható lehet. Azonban egy ilyen rendszer működése felett szemet hunyni egyet jelent az emberiesség arcul csapásával.

Öt fő dolog van, amit a vallásoknak és a modern jogrendszereknek meg kell védeniük: az fizikai egészség, a vallás, a mentális egészség, a család és a tulajdon. Hatodikként talán a szabadságot lehet említeni még. Bediüzzaman azt mondta: „Ki lehet bírni az éhséget és a szomjúságot, de szabadság nélkül meghalunk.” Egy ember csak akkor lehet igazán ember, ha szabad. Ha valakit megfosztanak szabadságától, azzal az emberiesség ellen cselekszenek. Ez történik ma Törökországban. Elnyomják az emberi jogokat. Jelentések szólnak emberek megerőszakolásáról. Halott emberek testét hányják egymásra, akárcsak egy szénakazlat. Még a méltóságteljes temetést is megtagadják sokaktól.

A legtöbb amerikai – mint ahogy mások is – először július 15-én hallott Önről, amikor Erdogan elnök Önt vádolta a törökországi puccskísérlet előkészítésével. Mit érdemes tudnunk Önről és a Hizmet-mozgalomról?

A Hizmet szimpatizánsai világszerte iskolákat hoztak létre, ahol diszkrimináció nélkül minden embert elfogadnak. Napjaink szörnyű fegyvereivel szemben mi megpróbáljuk összehozni az embereket, elősegíteni a párbeszédet köztük és megakadályozni az erőszak terjedését. Ahogyan azt egy múlt század elején élt tudós megállapította, három fő problémával nézünk szembe: az egyik a szegénység, amely a kommunista és kapitalista rendszerek összecsapását eredményezte. Meg kell akadályozni a szegénység terjedését és olyan rendszereket kell kialakítani, amelyek mindenki számára biztosítják valahogy a megélhetést. Küzdeni kell a szegénység ellen, a tudatlanság ellen, a meg nem értés által okozott társadalmi konfliktusok és polarizáció ellen. Ezek az emberiség legfőbb problémái azokkal a fegyverekkel együtt, amelyek még az 1945-ben Japánra ledobott bombáknál is erősebbek. A katasztrofális konfliktusok megelőzésének legjobb módja, ha ötvözzük a fehéret a feketével, a kékkel, a rózsaszínnel és a narancsszínnel. Hogy meg lehet-e teljesen akadályozni ezeket a konfliktusokat? Mindenképpen meg kell próbálnunk és aztán a többit bízzuk Istenre. Ez a Hizmet alaptézise.

A Hizmet mellett elkötelezett emberek is ebben hisznek. De hogyan is lehetünk ebben oly biztosak? Talán a legtökéletesebb választ a törökországi események adják erre. A Hizmet-mozgalom szimpatizánsai által alapított intézményeket államosították. Sokakat bántalmaztak, molesztáltak és jogtalanul elvették tulajdonaikat. A szívem fáj értük. Voltak olyan intézetek, ahol én is jártam, és amelyek építésében én is részt vettem. Mindent államosítottak és kirúgták az ott dolgozókat. Ingatlanok és cégek kerültek felszámolás alá. Ezek olyan dolgok, amelyek szíven érintenek. De amiképpen engem érintenek ezek az ügyek, ugyanúgy érint ezreket is. Több ezer ember maradt étlen és szomjan a fogdákban. Az elnyomással szemben pedig egyetlen ember sem emelte fel az öklét. Világtalan az, aki szerint mindez nem a mozgalom emberségességének bizonyítéka.

World Council – 2016.09.16

Tweet

Whatsapp