Allah Küldötte (s.a.w.) és gyermekei

Mohammed Próféta (s.a.w.) különleges férj, tökéletes apa, és egyedülálló nagyapa volt. Mindenben páratlan volt. Rendkívüli szeretetteljességgel bánt gyermekeivel és unokáival, és mindent megtett, hogy arcukat a Túlvilág és a jó tettek felé fordítsa. Mosolygott rájuk, átölelte és szerette őket, de nem engedte meg nekik, hogy elhanyagolják a Túlvilággal kapcsolatos feladataikat. A világi ügyekben különösen nyitott volt, mégis nagyon komoly és méltóságteljes, tiszteletet parancsoló volt az Allahhal való kapcsolatuk fenntartásában. Megmutatta, hogyan kell emberhez méltó életet élni, és soha nem engedte, hogy elhanyagolják vallási feladataikat, és romlottak legyenek. Végső célja az volt, hogy felkészítse őket a túlvilági életre.

Imám Muszlim jegyzett fel egy hadíszt, amely szerint, Anasz ibn Malik, akit Mohammed Próféta (s.a.w.) szolgálója volt tíz éven keresztül, azt mondta: „Soha nem láttam embert, aki szeretetteljesebb lett volna a családtagjaival, mint Mohammed.”[i] Ha ezt az elismerést csak mi mondtuk volna, elutasíthatták volna, mint lényegtelen dolgot. Azonban olyan jóindulatú és könyörületes emberek milliói, akik még a légynek sem tudnának ártani, kijelentik, hogy egyedülálló volt abban, ahogy szeretetteljesen magához ölelt minden teremtményt. Ember volt, mint bármelyikünk, de Allah bensőséges ragaszkodást fejlesztett ki benne minden élőlény iránt, hogy képes legyen mindannyiukkal kapcsolatot létesíteni. Ezért tele volt rendkívüli ragaszkodással családtagjai és mások iránt.

Minden fia meghalt. Utolsó fia, Ibrahim (r.a.), aki a kopt Máriától született, sem élt soká. A Küldött (s.a.w.), bár nagyon elfoglalt volt, gyakran meglátogatta a fiát, míg a fiú élt. Egy dajka gondoskodott róla. A Próféta (s.a.w.) átölelte, megcsókolta és megsimogatta fiát és aztán hazatért.[ii] Amikor Ibrahim meghalt, a Próféta (s.a.w.) ismét ölébe vette, és könnyekkel küszködve beszélt fájdalmáról. Néhányan meglepődtek. Ezt a választ adta nekik: „A szemek könnyezhetnek, a szívek összetörnek, de nem mondhatunk semmi mást, csak azt, ami Allah örömére van. Nyelvére mutatott és azt mondta: Allah kérdőre fog vonni minket emiatt.”[iii]

Unokáit, Hasszánt és Husszeint gyakran hátára vette. Egyedülálló helyzete ellenére habozás nélkül megtette ezt, ezzel előre jelezve a megbecsülést is, amit unokái a későbbiekben érnek el. Egy napon, amikor a gyerekek épp a hátán voltak, Omár (r.a.) lépett be a Próféta házába és felkiáltott: „Milyen csodálatos hátasotok van!” A Küldött (s.a.w.) azonnal hozzátette: „És milyen csodálatos lovasok!”[iv]

Lehet, hogy nem is voltak tudatában annak, hogy a Küldött (s.a.w.) mennyire becsülte őket. Ezt a különleges bókot jövőbeni vezetői, és a Próféta (s.a.w.) családjában betöltendő családfői helyzetük miatt kapták. Őtőlük származtak a Mindenható Allah legnagyobb és leginkább tiszteltre méltó barátai. Bókja nemcsak unokáinak szólt, hanem minden leszármazottának. Ezért Abdul Kadir Geilani, a Próféta (s.a.w.) családjának jól ismert tagja azt mondta: „A Próféta (s.a.w.) áldott lába a vállamon, az én lábam Allah minden barátjának vállán.” Ez az állítás valószínűleg érvényes lesz Allah minden eljövendő barátjára is.

A Küldött (s.a.w.) teljesen kiegyensúlyozott volt abban, ahogyan a gyermekeit felnevelte. Nagyon szerette gyermekeit és unokáit, és beléjük nevelte a szeretetet, de soha nem engedte, hogy ezzel visszaéljenek. Egyikük sem mert szándékosan rosszat tenni. Ha akaratlanul hibáztak, a Küldött (s.a.w.) védelme megelőzte, hogy akár a legkisebb mértékben tévútra térjenek. Ezt úgy tette, hogy szeretetbe és a méltóság aurájába burkolta őket. Például egyszer Hasszán vagy Husszein meg akart enni egy datolyát, amit valaki adományba adott. A Küldött (s.a.w.) azonnal kivette a kezéből, s azt mondta: „Bármi, amit adományba adtak, tilos a számunkra.[v] Azzal, hogy fiatalkoruktól úgy nevelte fel őket, hogy érzékenyek legyenek a tiltott dolgokra, már a gyerekkorukban jellemük részéve tette a legfontosabb alapelveket.

Akármikor visszatért Medinába, mindig a hátasállatára vette a gyerekeket. Ilyen alkalmakkor a Küldött (s.a.w.) nemcsak az unokáit ölelte át, hanem azokat is, akik a házában voltak és a közelben. Szeretetteljességével meghódította a szívüket. Minden gyermeket szeretett.

Ugyanúgy szerette Umamát, leányunokáját, ahogy Hasszánt és Husszeint szerette. Gyakran a vállán cipelte a kislányt. Még akkor is a hátára vette, amikor imádkozott. Amikor leborult, letette őt és amikor befejezte, újra hátára vette.[vi] Umama iránt mutatott ilyen fokú szeretetével megtanította minden muszlim férfinak, hogy hogyan kell bánni a lányokkal. Ez életfontosságú szükséglet volt, hiszen alig egy évtizeddel azelőtt még társadalmi szokás volt élve eltemetni a lánygyermekeket. Ilyen nyíltan kimutatott atyai szeretetet, amit ő mutatott unokája iránt, még soha nem láttak azelőtt Arábiában.

A Küldött (s.a.w.) kijelentette, hogy az Iszlám nem engedi meg a megkülönböztetést fiú és lány között. Hogy is lehetne? Egyikük Mohammed (s.a.w.), másikuk Khadidzsa (r.a.); az egyik Ádám, a másik Éva; az egyik Ali, a másik Fatima. Minden nagyszerű férfi számára létezik egy nagyszerű nő.

Fatima (r.a.), a Küldött (s.a.w.) lánya a Próféta minden családtagjának anyja. Ő a mi anyánk is. Amint Fatima belépett, a Küldött (s.a.w.) felállt, megfogta a kezét és odaültette, ahol ő ült. Egészségéről és családjáról kérdezte őt, atyai szeretetét mutatta iránta őt és sok dicséretet mondott neki.

Úgy szerette őt, mint saját magát és Fatima tudván, hogy apja mennyire szerette őt, ő jobban szerette apját, mint saját magát. Az asszony nagy küldetése az volt, hogy ő legyen a magja Allah barátainak és minden istenfélő embernek. Mindig figyelte apját és azt, ahogyan az embereket az Iszlámhoz hívta. Ezért sírt és sóhajtozott, amikor a Küldött (s.a.w.) hírül adta neki közelgő halálát és örült, amikor azt mondta neki, hogy ő lesz az első családtagja, aki követi.[vii] Apja szerette őt, és ő szerette az apját. A Küldött még Fatima iránti szeretetében is kiegyensúlyozott volt. A legmagasabb szintre készítette fel őt, ahová az emberi lelkek emelkedhetnek.

A Küldött (s.a.w.) nevelte Fatimát, ahogy a többi családtagot is, valamint a társait is, olyan módon, hogy felkészítse őket a Túlvilágra. Az embereket az örökkévalóságra teremtették, ezért nem elégedhetünk meg, csak az örökkévalóság és az Öröklét által. Nem akarunk mást, csak Őt és Őutána vágyakozunk, akár tudatosan, akár öntudatlanul. Minden vallás lényege és minden próféta üzenete a Túlvilágról szólt. Ezért a Küldött (s.a.w.) mindig igyekezett felkészíteni követőit az örök békére és az állandó boldogságra, míg saját léte példát adott arra a békére és boldogságra, amit az Ő jelenlétében ízlelnek majd meg.

Szerette őket, és a Túlvilág, a túlvilági és örök szépségek és Allah felé irányította őket. Például Fatima egyszer egy nyakláncban jött el a Küldötthöz (egy másik változat szerint karkötő) és azt kérdezte tőle: „Azt akarod, hogy az emberek – a Föld lakói és a Mennyek lakói – azt mondják, hogy a Próféta lánya a Pokolból származó láncot fogja (viselni)?”

Ez a néhány szó egy olyan embertől jött, akinek trónja a szívében volt, és aki meghódította minden érzékét. Ezért, saját szavaival azt mondta Fatima: „Azonnal eladtam a nyakláncot, vettem egy rabszolgát, felszabadítottam és elmentem a Küldötthöz. Amikor elmondtam neki, hogy mit tettem, örvendezett. Felemlete kezeit és fohászban köszönte meg Allahnak: „Hála Allahnak, aki megvédte Fatimát a Pokoltól.”[viii]

Fatima (r.a.) nem követett el bűnt a nyaklánc viselésekor. A Küldött azonban a muqarrabin (azok, akik Allah közelében vannak) körében akarta őt tartani. Az ő figyelmeztetésének alapja a taqwa (az Allahtól való félelem) és a qurb (az Őhozzá való közelség) miatt volt. Ez egyfajta értelemben a világi dogokról való lemondást jelenti. Ezenkívül példa volt érzékenységére, ami méltó a Próféta (s.a.w.) családjának anyjához, amely képviseli a muszlim népet az Utolsó Napig. Olyan istenfélő emberek anyjának lenni, mint Hasszán, Husszein és Zain al-’Abidin bizonyára nem mindennapi feladat. A Küldött (s.a.w.) felkészítette őt arra, hogy először saját családjának (Ahl al-Bayt), majd pedig Abdul Kadir Geilani, Mohammed Bahauddin Naqshiband, Ahmad Rifai’, Ahmad Badawi, al-Shadhili és hasonlók anyja legyen.

Mintha azt mondta volna neki: „Fatima! Férjhez kell menned egy férfihoz (Alihoz) és egy házba fogsz menni, ahonnan még sok aranygyűrű jön a jövőben. Felejtsd el azt az aranyláncot a nyakadon és összpontosíts arra, hogy a szentek „aranyláncainak” anyja legyen, akik naksibandi, rifai, sadhili tarikat és hasonlók lelki parancsaiban fognak megjelenni. Nehéz volt teljesíteni a nagy emberek anyjának szerepét úgy, hogy aranyláncot hordott. Ezért a Küldött (s.a.w.) szigorúbb volt családtagjaival, mint másokkal. Emlékeztette őket az egyenes útra, arcukat a másvilág felé fordítva, s minden ablakot bezárva, amely evilágra nyílik és azt mondta nekik, hogy amire szükségük van, az Allah.

Egész életüket úgy töltötték, hogy a Túlvilágra néztek. Ezért a Küldött (s.a.w.), szeretete jeleként, megtisztította családját minden földi szennytől, nem engedve, hogy a világi por beszennyezze őket. Arcukat a magasztos királyságok felé fordította és felkészítette őket arra, amikor ott együtt lesznek.

[i] Muslim, „Fada’il,” 63.
[ii] Ibid., 62.
[iii] Bukhari, „Jana’iz,” 44; Muslim, „Fada’il,” 62; Ibn Maja, „Jana’iz,” 53.
[iv] Hindi, Kanz al-’Ummal, 13:650.
[v] Ibn Hanbal, 2:279; Muslim, „Zakat,” 161.
[vi] Bukhari, „Adab,” 18; Ibn Sa’d, Tabaqat, 8:39.
[vii] Muslim, „Fada’il,” 98,99; Bukhari, „Manaqib,” 25.
[viii] Nasa’i, „Zinat,” 39.

Pin It
  • Készítés ideje: