Értelem

Az értelem a prófétaság másik fontos jellemzője. Ebben az értelemben, különleges jelentése van: meggyőzőerőből, bölcsességből, értelemből, pártatlan ítélőképességből és az átlagember képességén messze túlmutató megértésből és felfogóképességből áll. Magába foglal és irányít minden emberi képességet; legyen az az elméé, a szívé, vagy a léleké.

Egyes múló irányzatok befolyása alatt, néhányan hajlamosak az Iszlámot racionalista rendszerre korlátozni. Az értelmet tekintik a legnagyobb tekintélynek, anélkül, hogy különbséget tennének az ép ész ítélőképessége és a racionalizmus túlzásai és hiányosságai között. Az Iszlám minden alapelvét megerősíthetjük a józan ész segítségével, mivel ez a vallás a Mindenható Allah mindent magába foglaló Tudásából származik. De az Iszlám teljes megértése a prófétákéhoz hasonló értelmet kíván, amely képes megérteni a világegyetem és az emberiség komplex jelentését. Az Iszlám valóban elfogadja az értelem legmagasabb tekintélyét, de nem az emberi értelmét, amelyet behatárol korlátozott kapacitása és általában vitába keveredik más egyének értelmével, hanem a próféták mindenre kiterjedő értelmét, hiszen az Iszlám az isteni, egyetemes rend neve.

Allah fátylak mögé rejtve, közvetetten nyilvánítja meg az Ő Neveit. Az Ő tökéletes Egyedülvalósága megkívánja, hogy a dolgokat közvetlenül az Ő Teremtő Erejének tulajdonítsuk. De az Ő Magasztossága, Nagysága és Fensége „természetes” okokat kíván, hogy elfedje az Ő cselekedeteit, hogy az emberek ne tulajdonítsanak Neki olyan dolgokat és eseményeket, amelyek számukra kellemetlenek. Azért hívta el a prófétákat, hogy közvetítsék az Ő Üzenetét. Mivel közvetlenül nem kaphatjuk meg a Kinyilatkoztatását, a próféták prizmaként működtek, amelyek felfogták és továbbtükrözték a Mindenható Allah Kinyilatkoztatásait. Ők a hallgatóságuk szellemi képességei szerint és az adott körülményeknek megfelelően adták át a Kinyilatkoztatást. Más szavakkal szólva, a próféták intellektusuk által képesek megérteni mindent a népükről, és így megválaszolják a nekik feltett kérdéseiket, és megoldják a problémáikat.

Ha tanulmányozzuk a Próféta (s.a.w.) eredményeit, láthatjuk, hogy ő volt a legjobb államférfi és hadvezér is. Mint a Beszéd isteni Tulajdonságának megtestesülése vagy legátfogóbb megnyilvánulása, ő a legnagyobb befolyással bíró szónok, akit valaha láthattunk. Szavai, bármilyen egyszerűnek is tűnnek, mindenkire hatással vannak. Ahogy tudásunk fejlődik, láthatjuk, hogy ezek az első pillantásra egyszerűnek tűnő szavak valójában a jelentés végtelen óceánjai, amelynek mélységét csak az ismeri és értékeli, aki elmerül benne. Vagy olyanok, mint egy rózsa, amelynek minden szirma mögött egy újabb szirom rejtőzik, és mindegyik számtalan jelentéssel bír.

Felfogóképességének szintje olyan volt, hogy Wahb ibn Munabbih, aki nagyon jól ismerte a Tórát és az Evangéliumot, azt mondta: „Ha Allah Küldöttéhez (s.a.w.) hasonlítjuk, minden ember teljes szellemi kapacitása és felfogóképessége olyan, mintha egyetlen homokszemet hasonlítanának az egész homokhoz egy hatalmas sivatagban.”[i]

Példák Mohammed Próféta (s.a.w.) szellemi képességének bemutatására

Prófétasága előtt, a Kábát alaposan megrongálták az esők és az azokat követő árvizek. A Kurajs törzs helyreállította az épületet. Azonban a klánok között majdnem háború tört ki amiatt, hogy kit érjen a megtiszteltetés, hogy visszategye helyére a Fekete Követ. Valaki azt javasolta, hogy bízzák a döntést arra, aki elsőként jelenik meg a Kábánál. Mindenki megkönnyebbülésére Mohammed érkezett először. Azt mondták egymásnak: „Al-Amin (a Megbízható) jön!” Miután elmagyarázták a problémát, ő megkérte őket, hogy hozzanak egy köntöst, amelyet a földre terített. Miután rátette a Fekete Követ, azt mondta a törzsfőknek, hogy mindegyik fogja meg a köntös egy-egy sarkát és emeljék fel. Amikor a Fekete Kő a megfelelő magasságba emelkedett, Mohammed a helyére tette. Így a törzsfők közötti háború veszélye elhárult.[ii]

Allah Küldötte (s.a.w.) mindig pontosan becsülte fel annak a lelki és szellemi képességét, akit meg akart szólítani. Tudta, hogyan beszélhet a legjobban egy bizonyos személyhez, adott időben és adott körülmények között; nem volt szüksége hamisságra vagy hízelgésre. Egyszer a kor kiváló szónoka, Husszein, aki meggyőzőképességéről volt híres, el akarta tántorítani őt küldetésétől. Allah Küldötte (s.a.w.) figyelmesen hallgatta érvelését, majd így szólt hozzá:

Husszein, hány istent imádsz?

Nyolcat. Egyet az égben és a többit a Földön.

Melyiket hívod, amikor szerencsétlenség ér?

Azt, amelyik az égben van.

Melyiket hívod, amikor elveszted a vagyonod?

Azt, amelyik az égben van.

Allah Küldötte számos hasonló kérdést tett fel még, és mikor mindegyikre ugyanazt a választ kapta, azt kérdezte: „Te magad mondod, hogy csak az az Egy, Aki az égben van, válaszol a fohászaidra. Te mégis társakat tulajdonítasz neki. Hát nem ez az, amit hirdetek? Nincs más istenség, csak Allah. Légy hát muszlim, és menekülj meg!”[iii] Ez a látszólag egyszerű érvelés saját logikájával győzte le Husszeint.

A beduinok, vagyis a sivatagi arabok élete egyedülálló élményeket szolgáltat: elveszítenek egy tevét, vagy elfelejtik hová tettek dolgokat, vagy elkapja őket egy homokvihar. Bármennyi istenséget imádnak is, mindig Allahtól kérnek segítséget és menedéket, az Egyedülvalótól, a világegyetem egyetlen Teremtőjétől. Belső érzékük és romlatlan lelkiismeretük megsúgja nekik az igazságot, a sivatag varázslatos ege alatt, vagy az áthatolhatatlan, vad sötétségben, és akkor felismerik Allah Egyedülvalóságát. Ez történt Hamzával (r.a.) is, aki kijelentette: „Ó Mohammed! A sivatagi éjszaka sötétjében rájöttem, hogy Allah túl hatalmas ahhoz, hogy négy fal közé szorítsák!”[iv]

Allah Küldötte (s.a.w.) ismerte minden ember egyedi jellegzetességeit, és annak megfelelően a szívüket ragadta meg, amikor az Iszlámra hívta őket. Például Ahmad ibn Hanbal feljegyezte Abu Tamimától (r.a.), hogy egy nap egy sivatagi arab eljött Allah Küldöttéhez (s.a.w.), és megkérdezte, hogy ő-e Mohammed. Miután igenlő választ kapott, a sivatagi arab megkérdezte, hogy mire hívja az embereket. A Küldött (s.a.w.) azt válaszolta: „Allahhoz hívom az embereket, a Magasztoshoz. Egyedül hozzá hívom őket, hogy ne állítsanak mellé társakat. Ő Allah, akit hívsz, amikor szerencsétlenség ér, és Ő az, aki eltávolítja azt tőled. Ő az Egyedülvaló, akihez aszály és éhínség idején fohászkodsz, Ő küld esőt és Ő parancsolja meg a fűnek, hogy növekedjen. Ő az, akihez fohászkodsz, amikor elveszítesz valamit a hatalmas sivatagban, és Őáltala találod meg azt.” Ezek az egyszerű, pontos, lényegretörő szavak elegendőek voltak a sivatagi arabnak ahhoz, hogy ráébredjen az igazságra, és ott helyben felvette az Iszlámot.[v]

A történelem során nem tudunk senki másról, aki ilyen rövid idő alatt, ilyen keveset ígérő emberekből és ilyen csekély forrásból ilyen jóravaló, erkölcsös közösséget alakított volna ki. Mohammed Próféta (s.a.w.) olyan hatékony módon használta az Allahtól kapott erőt, hogy a történészek és a szociológusok azóta is képtelenek teljesen felfogni forradalmi üzenetének minden dimenzióját. Hullámai végigsöpörtek minden korszakon, és egyre több embert vonz a világ minden tájáról az Iszlám békéjének óceánjához.

A Próféta (s.a.w.), amint Bernard Shaw rámutatott, olyan könnyedén oldott meg problémákat mint ahogy más egy csésze kávét iszik meg. Még a legváratlanabb vészhelyzetben sem veszítette el nyugalmát, és mindenki megelégedésére oldotta meg a problémát. Egész élete azt mutatja, hogy tökéletes egyensúlyban lévő ember volt, és ezt az egyensúlyt soha nem veszítette el.

Az utolsó pontot bővebben kifejtve, gondoljuk csak át a következő példát. Mekka meghódítása után az Iszlám számos korábbi ellensége lett muszlim. Természetesen nehéz volt számukra ilyen gyorsan őszinte hitet szerezni. Tehát Allah Küldötte (s.a.w.), hogy szívüket az Iszlámra hangolja, és hitüket szilárdabbá tegye, a hunajni csatában szerzett hadizsákmány elosztásakor jobban kedvezett nekik, mint a muszlimoknak.

A hadizsákmány 24000 tevéből, 40000 birkából és kecskéből, 10000 font aranyból és ezüstből állt. Allah Küldötte (s.a.w.) Abu Szufjannak és családjának 300 tevét és 250 font aranyat és ezüstöt adott, Hakim ibn Hizannak 200 tevét, Nuszajr ibn al-Harithnak, Qajsz ibn Aszijjnak, Szafwan ibn Omajjának, Malik ibn Awfnak, Akra ibn Habisznak és ’Ujajna ibn Hisznak 100-100 tevét adott. Ez a bőkezűség is sokat tett a mekkai törzsfők sértett büszkeségének helyreállításáért.

Néhány fiatalabb anszárnak (Segítők, a mekkai menekülteket befogadó medinai muszlimok), bármennyire elkötelezettek is voltak Allah Küldötte (s.a.w.) és az Iszlám iránt, ez nem volt tetszésére. Nem akarták ők maguk a hadizsákmányt, csak nem akarták látni, hogy megjutalmazzák az Iszlám korábbi rendíthetetlen ellenségeit. Ez könnyen szakadáshoz vezethetett volna a muszlimok között. Amikor Szad ibn Ubadától – az anszárok egyik vezetőjétől – értesült a helyzetről, Allah Küldötte (s.a.w.) megparancsolta nekik, hogy gyűljenek össze, hogy szólhasson hozzájuk. Amikor összegyűltek, felszólalását drámai módon kezdte, hogy felhívja és megtartsa figyelmüket és hogy a lelkükre hasson:

Ó Anszárok Közössége! Azt hallottam elégedetlenek vagytok velem.

Ebben az erős, hatásos stílusban folytatta, emlékeztetve az anszárokat a Mindenható Allah áldásaira, amelyet rajta keresztül kaptak. Azt kérdezte: „Nem voltatok-e tévelygésben, amikor eljöttem hozzátok? És Allah nem vezetett-e el titeket az igazságra általam? Nem voltatok-e szegénységben, amikor eljöttem? És Allah nem tett-e gazdaggá titeket általam? Nem voltak-e köztetek belső viszályok, amikor eljöttem hozzátok? És Allah nem békítette-e meg a szíveteket általam?” Az anszárok mindennel egyetértettek, minden kérdést így válaszoltak meg: „Igaz, Ó Allah Küldötte! Hálásak vagyunk Allahnak és az Ő Küldöttének!”

Miután emlékeztette őket ezekre az áldásokra, Allah Küldötte (s.a.w.) elősorolta az anszárok szolgálatait, amelyeket az Iszlámnak tettek, mondván: „Ó anszárok! Ha akartátok volna, másképp is válaszolhattatok volna nekem, és azt mondhattátok volna: Néped megtagadott téged, de mi hittünk benned. Úgy jöttél hozzánk, hogy nem volt, aki megvédjen, de mi befogadtunk, és megvédelmeztünk téged. Néped elűzött, de mi befogadtunk téged. Semmid sem volt, mikor hozzánk jöttél, de mi elláttunk mindennel szükségedben. Ha így válaszoltatok volna nekem, az igazat mondtátok volna, és senki sem állt volna fel, hogy ellentmondjon.”

És folytatta: „Ó, anszárok! Ha nem is tetszik nektek, amit tettem, nem jobb-e nektek, hogy mások hazatérnek a tevékkel és a birkákkal, ti pedig hazatértek Allah Küldöttével? Allahra esküszöm, aki életemet a kezében tartja, hogy ha minden ember egy helyre menne, de az anszárok máshova, én az anszárokkal mennék. Ha a Hidzsra nem lenne, teljes szívemből kívánnám, hogy az anszárok közül való legyek! Allah legyen irgalmas az anszárokhoz, és a gyermekeikhez, és a gyermekeik gyermekeihez!”

Amikor az anszárok ezeket a szavakat hallották, könnyek folytak az arcukon, és azt mondták: „Bizony, teljesen elegendő nekünk Allah és az Ő Küldötte!”[vi]

Bár rögtönzött beszéd volt, amellett, hogy megelőzte az esetleges szakadást a muszlimok között, visszahódította az anszárok szívét is. Elemezzük ezt a beszédet, hogy jobban megértsük, és értékeljük bölcsességét.

Csak az anszárokhoz szólt, mert ők voltak a sértett fél. Ezzel különleges megtiszteltetésben részesítette őket, és különleges befolyással volt a szívükre a kezdetektől fogva. Ezzel megelőzte a muhadzsirek (mekkai menekültek) esetleges nemtetszését is, akiket kényszerítettek, hogy Medinába meneküljenek, vagy a mekkai új muszlimok rosszallását, akik közül sokak szívét még meg kellett nyerni.

Ha eredeti arab nyelven olvassuk beszédét, az különösen ékesszóló.

A bevezetés drámai volt, mert fel akarta hívni a hallgatók figyelmét. Figyelmük a későbbiekben sem lankadt, mert beszédének többi része is éppolyan drámai és hatásos volt.

Nem folyamodott hízelgéshez vagy diplomatikus beszédstílushoz. Inkább egyszerű őszinteséggel beszélt, amely életbevágóan fontos volt ahhoz, hogy megfelelő hatással legyen a hallgatóságra.

A beszéd rögtönzött jellege szintén jelentős volt a kívánt eredmény elérésében. A frissesség és az ilyen spontán beszéd hatása gyakran sokkal megrendítőbb, mint az előre megtervezett szavak.

Ez a néhány példa szemlélteti Allah Küldöttének (s.a.w.) különleges, kiemelkedő intelligenciáját, megmutatja, hogy nem magától beszélt vagy cselekedett, hanem amit mondott és tett, abban a Mindenható Allahtól kapott küldetés ereje és parancsa rejlett.

[i] Bukhari, „Fada’il al-Sahaba,” 5; Ibn Hanbal, 2:205.
[ii] Qadi Iyad, Shifa’, 1:67.
[iii] Ibn Hanbal, 3:425; Ibn Hisham,Sira, 1:209.
[iv] Ibn Hajar, Al-Isaba, 1:337.
[v] ’Ajluni, Kashf al-Khafa’, 1:147.
[vi] Ibn Hanbal, 4:65; 5:64.

Tweet

Whatsapp