Kommunikáció

A prófétaság harmadik jellemzője az Iszlám igazságainak kommunikálása az emberek felé, vagyis „a jó tanácsolása és a rossz tiltása”. Azért mondjuk, hogy az Iszlám igazságai, mert minden próféta ugyanazt az isteni vallást, az Allahnak való alávetettséget hozta el, és egyetlen küldetése az volt, hogy ezt az üzenetet továbbítsa az emberek felé.

Ahogy a Mindenható Allah megnyilvánítja Kegyelmét a Nap melengető fénye által, ugyanúgy megnyilvánítja a prófétákon keresztül is. Mohammed Prófétát (s.a.w.), akit kegyelemként küldött minden teremtményhez, választotta ki arra, hogy az idők végezetéig megalapozza a Kegyelem és Irgalom üzenetét. Ha nem küldte volna el őt, hogy felélessze és megerősítse az előtte volt próféták üzenetét, és ezt a tudást az egész világon elterjessze, akkor a hitetlenség, tévelygés és tudatlanság rémisztő sivatagában bolyonganánk.

A filozófusok, pszichológusok és szociológusok mindig is alapvető kérdésekre keresték a választ: Ki vagyok én? Honnan jövök? Mi a célom? Mi az élet értelme? Mit jelent a halál? A halál vajon a végső nemlét, vagy csak ajtó egy másik életre? Valamennyien birkózunk ilyen kérdésekkel. De csak a próféták által hozott megvilágosodás az, amiben megtalálhatjuk a valódi elégedettséget és lelki békét. Rajtuk keresztül megérthetjük, hogy ez a földi élet csak egy állomás a lelkek világából az örökkévalóság birodalmába vezető utunkon, csak egy mező, amelyet olyan magokkal vetünk be, amelyek termését majd a Túlvilágon arathatjuk le. A Túlvilágot pedig a sír köztes birodalmán keresztül érhetjük el. Ha ezt felismerjük, megmenekülünk az aggodalomtól, és a világ a pihenés virágoskertjévé és barátok találkozóhelyévé válik számunkra.

A próféták azért küldettek, hogy ezt az üzenetet átadják, és megvilágítsák számunkra a boldogság ösvényét ebben a világban és a következőben. Most pedig tekintsünk át három lényeges pontot azzal kapcsolatban, hogy a próféták hogyan adták át az isteni üzenetet.

Átfogó hívás Allahhoz

A próféták holisztikus módon kezelték az embereket és az életet, megfelelően viszonyulva minden egyes ember intelligenciájához, lelkéhez, vérmérsékletéhez, külső és belső érzelmeihez és érzékeihez. Soha nem hagytak figyelmen kívül semmilyen emberi tulajdonságot.

A próféták úgy vannak az isteni Kinyilatkoztatással, mint a holttest a halottmosók kezei közt[i]: semmit nem képesek a saját akaratukból tenni. A Mindenható Allah vezeti és irányítja a prófétákat úgy, ahogy a népük vezetése szempontjából a legmegfelelőbb. Az isteni irányítás nélkül a próféták nem tudnának vezetni senkit. Ha elhanyagolnák az intellektust, az eredmény nincstelen, tétlen misztikusok társadalma lenne. Ha elhanyagolnák a szívet és a lelket, minden spirituális dimenziótól mentes, hideg racionalizmus lenne az eredmény. Mivel minden embernek van intellektusa, lelke és teste, mindezeknek részesednie kell az Üzenet megfelelő részéből.

Az emberek aktív lények. Ezért olyan aktivitásra kell vezetni őket, ami az élet valódi értelmét alkotja, ahogy azt Allah eldöntötte és a próféták által tudtunkra adta. A Mindenható Allah nem azért teremtette az embert, hogy passzív visszavonultságban élő remete, gondolkodás nélküli cselekvő, vagy spirituális élet nélküli racionalista legyen.

Csak ha az intellektus, a lélek és a test egyensúlyban van, és az emberek az isteni üzenetben előírt cselekedetek felé törekednek, csak akkor élhetik meg életüket a maga teljességében, és akkor érhetik el az igazi emberséget. Minden próféta ezt a célt kereste, és azoknak, akik őket követik, szintén erre kell törekedniük: „Mondd: Ez az én utam. Allahhoz hívok biztos tudás alapján, én, és aki engem követ” (Korán, 12:108).

A próféták teljes mértékben elkötelezettek ez iránt a küldetés iránt, akárcsak mindenki más, akit mások boldogsága és jóléte érdekel. Boldogságuk abban rejlik, ha látják, hogy mások Allahnak szentelik magukat a siker reményében, nem pedig evilági jutalomban. Tudják, hogy az ő jutalmuk egyedül Allahnál van. Ezt a kulcsfontosságú tényt a Kegyes Korán is hangsúlyozza: „Ó, népem! Nem várok tőletek jutalmat. Az én jutalmam egyedül Allahnál van” (Korán, 11:29).

A próféták azzal bízattak meg, hogy Allah Üzenetét átadják. Megtettek minden tőlük telhetőt, türelmesen néztek szembe a nehézségekkel vagy akár a kínzásokkal is, és az eredmény sorsát Allah kezébe tették. Tökéletes bizonyossággal tudták, hogy a kívánt eredményt Allah hozza el. Ezek az alapelvek kijelölték az utat mindenki számára, aki Allahhoz akarja hívni az embereket.

A módszer

A folyamatos erőfeszítés kulcsfontosságú az üzenet átadásában, és a prófétái módszer fontos eleme. Egy próféta, hogy úgy mondjam, a kötelessége végrehajtásának megszállottja. Ezt a célt tartva szem előtt mérlegel minden körülményt és tesz meg mindent, ami megengedett. Mivel az eredményért nem felelős, azt Allahra hagyja. Tudja, hogy ő nem kényszeríthet senkit arra, hogy az üzenetet elfogadja, mert az ő feladata csak az, hogy a lehető leghatékonyabban átadja azt: „Nem te vezeted azt, akit szeretsz, hanem Allah vezeti azt, akit akar. És Ő tudja legjobban, hogy kik a vezetettek” (Korán, 28:56).

Számos próféta volt, akit nem követett senki. Ők azonban nem estek kétségbe, nem gyengültek el és nem folyamodtak erőszakhoz vagy megtévesztéshez még akkor sem, mikor nehézségekkel vagy a legkegyetlenebb kínzásokkal kellett szembenézniük. Amikor Mohammed Próféta (s.a.w.) súlyosan megsebesült az uhudi csatában, a társai közül néhányan arra kérték, hogy kérje Allah átkát az ellenségre. Ő azonban inkább így fohászkodott értük: „Ó, Uram, bocsáss meg a népemnek, hiszen tudatlanok”[ii]. És akkor fohászkodott így, amikor az arca csupa vér volt az ellenség okozta sebtől.

Minden próféta ugyanígy reagált a szenvedésre és a hamis vádakra, amelyeket el kellett viselniük:

„Noé népének vezérei azt mondták: „Látjuk, hogy nyilvánvaló tévelygésben vagy!” Ő azt felelte: „Ó, népem! Nincs bennem semmi tévelygés, hanem küldött vagyok a Világok Urától. Átadom nektek Uram üzenetét és őszinte, jó tanácsot adok nektek. És én tudom Allahtól azt, amit ti nem tudtok.” (7:60-62)

„Húd népének vezérei, akik hitetlenek voltak, azt mondták: „Bizony, látjuk, hogy ostobaságban vagy, és úgy gondoljuk, hazug vagy.” Azt felelte: „Ó, népem, nincs bennem semmi ostobaság. Küldött vagyok a Világok Urától. Átadom nektek Uram üzenetét, és megbízható tanácsadótok vagyok.” (Korán, 7:66-68)

A prófétaság története során semmi sem változott. A próféták egyedül Allah megelégedését keresve adták át az üzenetet. Az üzenet pedig minden emberhez el lett juttatva:

„Aki a helyes úton jár, az csak saját maga előnyére teszi. Aki pedig tévelygésbe megy, az csak a saját veszteségére tévelyeg. Egyetlen lélek sem viheti másnak a terhét. És soha nem büntetünk, amíg nem küldtünk küldöttet.” (Korán, 17:15)

„És minden néphez küldtünk küldöttet: „Imádjátok Allahot, és vessétek el a hamis isteneket!” (Korán, 16:36)

Miután az első kinyilatkoztatást megkapta, Mohammed Próféta (s.a.w.) hatalmas izgalomban tért haza. Miközben köntösébe burkolózott, a Mindenható Allah azt parancsolta neki:

„Ó, te beburkolózott, kelj fel, és figyelmeztess! Magasztald Uradat. Tisztítsd meg a ruhádat, és tartsd távol magad a tisztátalanságtól. És ne azért adj, hogy többed legyen. Légy állhatatos Urad megelégedéséért.” (Korán, 74:1-7)

És azt is mondta neki:

”Ó, te ruháidba burkolózott! Virrassz az éjszaka egészében, kivéve egy keveset, vagy a felében, vagy kicsit kevesebbet, vagy kicsit többet, és olvasd a Koránt kimért, szép hangon. Nehéz szavakat fogunk neked mondani.” (Korán, 73:1-5)

Minden próféta úgy adta át Allah Üzenetét, hogy nem fáradtak bele és nem támadtak kétségeik. Népük durvasága nem riasztotta el őket:

(Noé) „Azt mondta: Ó, Uram! Éjjel és nappal Hozzád hívtam a népemet. De hívásom csak növelte a menekülésüket (az igazságtól). Ha hívom őket arra, hogy a Te bocsánatodat kérjék, a fülükbe dugják az ujjukat, és köntöseikkel takarják el magukat, kitartanak a bűnben, és hamis büszkeséggel magasztalják saját magukat. Aztán hívtam őket hangosan. Aztán beszéltem nekik titokban és nyilvánosan, mondván: Kérjétek Uratok bocsánatát, mert Ő a Megbocsátó!” (Korán, 71:5-10)

Ha egy nép elutasítja a prófétát, akit a Mindenható Allah küldött hozzájuk, és megmakacsolják magukat a hitetlenségben és bűnben, többnyire kihívják maguk ellen Allah haragját. A Korán több elpusztított népről is tartalmaz elbeszéléseket, és láthatjuk ezek birodalmának romjait szerte a világon.

Kitartó erőfeszítés

Az isteni üzenet átadása Allah Küldöttének (s.a.w.) legjellemzőbb tulajdonsága volt. Mi akkor aggódunk, ha éhesek vagy szomjasak vagyunk, vagy nehezen lélegzünk – ő akkor aggódott, ha eltelt egy nap úgy, hogy senkinek nem tudta átadni az üzenetet. Annyira a szívére vette mások vezetését és akkora fájdalmat okozott neki a hitetlenség, hogy a Mindenható Allah azt tanácsolta neki, hogy ügyeljen az egészségére: „Lehet, hogy elemészted magad miattuk a szomorúságtól, hogy nem hisznek ebben az üzenetben” (Korán, 18:6).

Mohammed Próféta (s.a.w.) nyilvánosan és négyszemközt is Allah útjára hívott mindenkit Mekkában. Egyes különösen makacs embereket, például Abu Dzsahlt, ötvennél is többször hívott az Iszlámra. Különösen szívén viselte nagybátyja, Abu Talib áttérését, hiszen ő volt az, aki szülei halála után gondját viselte, és később is kiállt mellette a mekkai hitetlenek ellen. Prófétaságának tizenegyedik évében, amikor Abu Talib haldoklott, Mohammed Próféta (s.a.w.) ismét a hitre hívta őt. A mekkai vezetők azonban körülvették Abu Talibot, és lebeszélték az Iszlámról.

Mohammed Próféta (s.a.w.) annyira szomorú volt Abu Talib hitetlensége miatt, hogy azt mondta: „Bocsánatot kérek számodra Allahtól, amíg meg nem tiltja számomra”[iii]. Egy idő múlva Allah kinyilatkoztatta ezt az áját:

„Nem illik a prófétához és a hívőkhöz, hogy bocsánatot kérjenek a hitetlenek számára, még akkor sem, ha azok közeli rokonok, miután nyilvánvalóvá vált a számukra, hogy ők a Tűz népéhez tartoznak.” (Korán, 9:113)

Abu Bakr (r.a.), Mohammed Próféta (s.a.w.) legközelebbi társa, tudta, hogy mennyire vágyik a Próféta arra, hogy Abu Talib muszlim legyen. Mekka meghódításának napján elvitte idős édesapját, aki akkor vette fel az Iszlámot Mohammed Prófétához (s.a.w.), és közben keservesen sírt. Amikor Mohammed Próféta (s.a.w.) megkérdezte, hogy miért sír, azt felelte: „Ó, Allah Küldötte, annyira akartam, hogy apám hívő legyen, és íme, most hisz. De még jobban akartam, hogy Abu Talib hívő legyen, mert tudtam, hogy neked ez a kívánságod. De Allah nem adta meg neki a hitet. Ezért sírok most.”[iv]

Az egyik legjobb példa arra, hogy Mohammed Próféta (s.a.w.) mennyire szerette volna, ha mindenki hívő lesz, hogy az Iszlámra hívta Wahsit, aki megölte szeretett nagybátyját, Hamzát (r.a.) az uhudi csatában. Mekka elfoglalása után Mohammed Próféta hírnököt (s.a.w.) küldött Wahsihoz, hogy vegye fel az Iszlámot. Wahsi egy levelet küldött vissza neki, amelyben ez az ája állt:

„Akik nem fohászkodnak Allahon kívül máshoz, és nem ölnek meg, kivéve jogosan, emberi életet, amit Allah megtiltott, és nem paráználkodnak – aki ezeket teszi, az büntetést fog kapni. A büntetésük kétszeres lesz az Ítélet Napján, és örökké ott lakoznak, megszégyenülten.” (Korán, 25:68-69)

Az ája után Wahsi hozzátette: „Arra hívsz, hogy fogadjam el az Iszlámot, de én elkövettem mindazokat a bűnöket, amelyek itt állnak. Hitetlenségben elmerülve éltem, paráználkodtam, és jogtalanul megöltem a nagybátyádat, akit annyira szerettél. Vajon kaphat-e bocsánatot egy ilyen ember, és lehet-e muszlim?”

Mohammed Próféta (s.a.w.) választ küldött neki, ezzel az ájával:

„Allah nem bocsátja meg azt, ha társakat állítanak mellé, de ami ez alatt van, azt megbocsátja, akinek akarja. Aki társít Allah mellé, az bizony óriási bűnt követ el.” (Korán, 4:48)

Wahsi ismét levelet küldött, és azt írta, hogy az ebben az ájában ígért megbocsátás csak azokra vonatkozik, akiknek Allah meg akar bocsátani. Erre Mohammed Próféta (s.a.w.) küldött neki egy harmadik levelet is, amelyben ez az ája állt:

„Mondd: „Szolgáim, akik vétkeztetek saját magatok ellen, ne mondjatok le Allah kegyelméről. Bizony, Allah megbocsát minden bűnt. Ő a Megbocsátó, az Irgalmas.” (Korán, 39:53)

Ezen a levelezésen keresztül Allah Küldötte (s.a.w.) megnyitotta Wahsi szívét a hit előtt, és Wahsi látta, hogy az utolsó levélben leírt ája rá is vonatkozik. Ennek eredményeként őszintén megbánta bűneit, és felvette az Iszlámot.[v] Azonban Hamza halálának emléke annyira mélyen érintette Mohammed Prófétát (s.a.w.), hogy azt súgta Wahsinak: „Próbálj ne túl gyakran jönni hozzám. Ha látlak, esetleg Hamzára emlékezem, és nem tudok olyan szeretetet mutatni irántad, amilyet kellene”.

Wahsi minden tőle telhetőt megtett, hogy ennek a kérésnek megfeleljen. Egy oszlop mögé bújva próbált egy pillantást vetni Allah Küldöttére (s.a.w.), remélve, hogy a közelébe kerülhet. Amikor nem sokkal később Mohammed Próféta (s.a.w.) meghalt, Wahsi elhagyta Medinát, hogy vezeklést találjon bűneiért. Amikor kitört a yamamai háború Muszajlima, a hazug ellen, az első sorokban harcolt, azzal a lándzsával, amellyel Hamzát is megölte. A csata egy kritikus pillanatában látta, hogy Muszajlima menekülni próbál. Megcélozta lándzsájával, eltalálta, és meg is ölte. Ezután hálából leborul a Mindenható Allah előtt.[vi] Szeméből folytak a könnyek, és úgy mondta: „Ó, Allah Küldötte, most már megállhatok előtted?”

Bárcsak Mohammed Próféta (s.a.w.) is jelen lett volna a yamamai csatában, hogy átölelhesse Wahsit, ezzel is kimutatva megbocsátását és azt, hogy teljesen befogadja őt nemes társaságába!

Mohammed Próféta (s.a.w.) nemeslelkűségének és emberszeretetének, valamint az emberek vezetése iránti aggodalmának másik bizonyítéka, hogy Ikrimát is befogadta társai közé. Ikrima az Iszlám és Mohammed Próféta (s.a.w.) egyik legkeserűbb ellensége volt, és aktív résztvevő minden összeesküvésben, amely ellene irányult. Mekka elfoglalásának napján, mikor sok társa felvette az Iszlámot, ő Jemenbe menekült feleségével. Felesége, Umm Hakam meggyőzte őt arról, hogy menjen el Mohammed Prófétához (s.a.w.), és kérje a bocsánatát. Korábbi ellenségessége dacára Ikrimát szívesen fogadták, Allah Küldötte (s.a.w) ezzel a bókkal szólította meg: „Üdvözöllek, menekült lovas!” Mekka elfoglalása után a szó hagyományos értelmében nem volt már hidzsra (menekülés Mekkából Medinába), Mohammed Próféta (s.a.w.) Ikrima jemeni hosszú útjára célzott.

Ikrimát mélyen lenyűgözte a kedvesség, és arra kérte Mohammed Prófétát (s.a.w.), hogy kérje számára Allah bocsánatát. Amikor ő így is tett, Ikrima nagyon megörült, és megfogadta, hogy kétszer annyit fog költeni az Iszlám ügyéért, mint amit az ellene való harcra költött. Ikrima be is tartotta az ígéretét a yarmuki csatában, ahol súlyosan megsebesült. Látva, hogy a felesége ott zokog mellette, azt mondta neki: „Ne sírj, mert nem fogok meghalni addig, amíg a muszlimok győzelmét meg nem látom”. Kisvártatva odalépett hozzá a nagybátyja, Hisam, és közölte vele, hogy a csatát megnyerték. Ikrima kérte, hogy segítsenek neki felállni, és azt suttogta: „ó, Allah Küldötte, hát betartottam-e az ígéretet, amit neked tettem?”, és ezt az áját olvasva: „Add, hogy muszlimként haljak meg, és végy engem az igazak közé!” (12:101) szállt el belőle a lélek.[vii]

Mohammed Prófétát (s.a.w.) egész életében elszomorította az emberiség nyomorúsága. Folyamatosan hívta az embereket Allah útjára. A mekkai évek alatt az utcákat járva a közelben rendezett éves vásárokat látogatta, remélve, hogy talál ott valakit, aki felveszi az Iszlámot. A sértések, gúnyolódás és kínzások egyszer sem rettentették el. Amikor a Mindenható Allah kinyilatkoztatta ezt az áját: „Azokat figyelmeztesd, akik legközelebb állnak hozzád” (26:214), legközelebbi rokonait meghívta magához egy étkezésre. Ali (r.a.) így beszélte el a történetet:

Allah Küldötte (s.a.w.) meghívta a rokonait a házába. Evés után így szólt hozzájuk: „A Mindenható Allah azt parancsolta nekem, hogy a legközelebbi rokonaimat figyelmeztessem. Ti vagytok a legközelebbi rokonaim. Semmit nem tehetek értetek majd a Túlvilágon, hacsak nem tanúsítjátok, hogy nincs más isten Allahon kívül.” Aztán megkérdezte, hogy kik azok, akik támogatni fogják őt. Akkoriban vékony lábú kisfiú voltam. Amikor senki nem válaszolt, letettem a vizestömlőt, ami a kezemben volt, és azt mondtam: „Én támogatlak téged, ó, Allah Küldötte!” Allah Küldötte (s.a.w.) háromszor megismételte a kérdést, de mindháromszor csak én feleltem neki.[viii]

A Küldött (s.a.w.) kitartott, elviselve a szüntelen és egyre rosszabbodó gúnyolódást, megaláztatást, verést, üldöztetést. Taifban a gyerekek még kővel is megdobálták.

Csak küldetésének tizenkettedik évében tudott találkozni néhány medinaival Aqabánál (Mekkán kívül). Beszélt nekik az Iszlámról, ők pedig hallgattak a hívására. A következő évben 70 medinai lett muszlim ugyanazon a helyen. Hűséget esküdtek Allah Küldöttének (s.a.w.), és megfogadták, hogy támogatni fogják őt, ha Medinába költözik. Muszab ibn Umairt jelölte ki, hogy az Iszlámra tanítsa őket. Ezzel új fejezet kezdődött az életében. Mire a következő évben ő is Medinába költözött, minden háztartásban volt már legalább egy muszlim.[ix]

További megjegyzések

Fontos megjegyezni, hogy az üzenet átadása közben Mohammed Próféta (s.a.w.) kitűnő példát állított arra, hogy hogyan hívjunk másokat az Iszlámra. Társai mindent megtettek, hogy módszerét kövessék. Például Muszab ibn Umair (r.a.) módszere annyira jó volt, hogy még a legmakacsabb medinaiak, mint például Szad ibn Muadh (r.a.) is muszlimok lettek. Pedig először nagyon rossz szemmel nézte Muszab tevékenységét. De amikor az udvariasan megkérte őt: „Előbb talán ülj le nyugodtan, és hallgass meg. Ha olyasmit mondok, ami nincs tetszésedre, nyugodtan vágd le a fejemet a kardoddal”. Szad lecsillapodott, meghallgatta Muszabot, és már muszlimként vált el tőle.

Mohammed Próféta (s.a.w.) folyamatosan küldte társait a környező városokba. Talhát (r.a.) küldte Duwmat al-Dzsandalba, Bara ibn Azibot (r.a.) pedig Jemenbe. Ha egy társa nem járt sikerrel – bár ez ritkán fordult elő – akkor másikat küldött helyette. Amikor Khalid és Bara nem tudta megnyerni a jemeniek szívét, Alit (r.a.) küldte helyettük, nem sokkal ezután szinte valamennyien muszlimok lettek.[x]

Szintén fontos a Hudajbija egyezmény utáni viselkedése. A társai közül néhányan úgy érezték, hogy az egyezmény bizonyos pontjai megalázóak a muszlimokra nézve. Azonban az egyezménynek köszönhető békés légkörben, ami az évekig tartó ellenségeskedést és háborút váltotta fel, sok ellenségük újra átgondolhatta az Iszlám üzenetét. Végül még az ellenség olyan vezetői is, mint Khalid (r.a.) vagy Amr ibn al-Asz (r.a.) is muszlimok lettek.[xi]

Mohammed Próféta (s.a.w.) dicsérettel üdvözölte Khalidot: „Csodálkoztam, hogy egy olyan okos ember, mint Khalid, hogyan maradhat hitetlen. Biztos voltam benne, hogy egy napon muszlim leszel”. Amr ibn al-Aszt pedig, aki arra kérte őt, hogy fohászkodjon számára bűnbocsánatért Allahhoz, így nyugtatta meg: „Hát nem tudod, hogy akik az Iszlámot felveszik, azoknak megbocsátatnak az addig elkövetett bűneik?”

A Hudajbija egyezmény után Mohammed Próféta (s.a.w.) levelet küldött a szomszédos országok uralkodóinak. Négusnak, Abesszínia királyának ezt írta:

Mohammedtől, Allah Küldöttétől Négus Asamának, Abesszínia királyának. Béke legyen veled! Allahot magasztalom, az Egyetlent, a Szentet, Aki mentes minden hiányosságtól, a biztonságot Adót, Aki őrködik teremtményei felett. Tanúsítom, hogy Jézus az Allahtól való lélek, az Ő szava, akit Máriának adott, aki erényes volt, és tiszta, és szűz. Allahhoz hívlak téged, az Egyetlenhez, Akinek nincs társa.

Mohammed Próféta (s.a.w.) úgy hívta az Iszlámra a Négust, hogy először békével üdvözölte őt. Mivel a Négus keresztény volt, Allah Küldötte (s.a.w.) kijelentette hitét Jézusban, és Mária tisztaságában és szüzességében, így hangsúlyozva a közös pontokat.

A Négus megkapta a levelet, megcsókolta, és tisztelete jeléül homlokához emelte. Mikor elolvasta, habozás nélkül elfogadta az Iszlámot, és ezt a választ diktálta titkárának:

Mohammednek, Allah Küldöttének a Négustól. Tanúsítom, hogy Allah Küldötte vagy. Ha azt parancsolod, hogy menjek el hozzád, el fogok menni. De az nincs a hatalmamban, hogy az alattvalóimat is muszlimmá tegyem. Ó, Allah Küldötte, tanúsítom, hogy minden, amit mondasz, igaz.”

A Négus annyira őszinte hitű ember volt, hogy egy napon azt mondta bizalmasainak: Inkább lennék Mohammed szolgája, mint király”. Amikor meghalt, Mohammed Próféta (s.a.w.) halotti imát imádkozott érte a távollétében.

A következő levelet Hérakliosznak, Bizánc uralkodójának küldte:

Mohammedtől, Allah Küldöttétől Hérakliosznak, a bizánciak legnagyobbikának. Béke legyen azokkal, akik az igaz utat követik. Az Iszlámra hívlak téged. Fogadd el az Iszlámot, és sikerre jutsz, és Allah kétszeres jutalmat ad neked. Ha viszont elfordulsz, saját bűneiden kívül téged terhel mindenkié, aki elfordul az alattvalóid közül. „Mondd: Ó, Könyv Népe! Gyertek a megegyezésre köztünk és köztetek: hogy nem imádunk mást, csak Allahot, és nem társítunk mellé senkit az imádatban, és nem választunk urainknak Allahon kívül senkit. Ha pedig elfordulnak, mondd: Tanúsítsátok, hogy mi muszlimok vagyunk!” (Korán, 3:64)[xii]

Az uralkodót megindította a levél. Magához hívatta Abu Szufiant, aki éppen Szíriában volt, egy mekkai karavánt vezetve. A következő párbeszéd játszódott le köztük:

• Milyen ennek az embernek a származása?
• Nemes.
• Volt valaki az ősei között, aki prófétának mondta volna magát?
• Nem volt ilyen.
• Volt király az ősei között?
• Nem volt.
• Kik követik őt, a magas rangúak, vagy a gyengék és elnyomottak?
• A gyengék.
• Van-e köztük olyan, aki elhagyta volna a vallását, miután felvette?
• Eddig még nem.
• A követőinek a száma növekszik vagy csökken?
• Növekszik.
• Hallottatok-e tőle valaha is hazugságot?
• Nem hallottunk.
• Megszegte-e valaha is az ígéretét?
• Eddig még nem, de ez után még megszegheti.

Bár Abu Szufian akkoriban az Iszlám kegyetlen ellensége volt, igazat mondott, kivéve az utolsó szavait, amelyekkel kételyt akart kelteni Allah Küldötte (s.a.w.) jövőbeli megbízhatóságát illetően. A császár hajlott volna arra, hogy felvegye az Iszlámot, de látva papjainak reakcióját, csak annyit mondott: „Nem kell sok idő hozzá, és a föld, amelyen most állok, az övé lesz”[xiii]. Imám Bukhari beszámolója szerint a terület püspöke felvette az Iszlámot.

Allah Küldötte (s.a.w.) levelet küldött más uralkodóknak is, köztük Muqawkisznak, Egyiptom uralkodójának, aki ajándékokkal válaszolt. Perzsia uralkodója összetépte a levelet – ez az esemény jelzi birodalma bukásának kezdetét, ami végül Omár (r.a.) kalifátusa alatt következett be.[xiv]

Amikor a Mindenható Allah azt parancsolja Mohammed Prófétának (s.a.w.), hogy adja át az üzenetét, Küldöttnek szólítja őt. Ez is Mohammed Próféta (s.a.w.) magas rangját jelzi. Minden más prófétát a nevén szólít meg Allah, a Küldött megszólítás azt mutatja, hogy Mohammed Próféta (s.a.w.) járt élen az üzenet átadásában. Az általa lefektetett alapelveken nyugvó Iszlám civilizáció számtalan embert vonzott és nyűgözött le, olyannyira, hogy Mizanci Murad Történelemkönyvében a következő történetet olvashatjuk: Auguste Comte, az ateista francia filozófus, miután meglátogatta a muszlim Spanyolország romjait, tanulmányozni kezdte az Iszlámot. Amikor megtudta, hogy Mohammed Próféta (s.a.w.) írástudatlan volt, azt mondta: „Mohammed nem volt isten, de nem is csak emberi lény volt”.

Azonban mi al-Buszirit idézve azt mondjuk erre: „Az összegyűjtött információk alapján arra a következtetésre jutunk, hogy ő is emberi lény, de a legjobb a Mindenható Allah által teremtettek közül”.

Egyéb fontos pontok

A következő három pont elengedhetetlenül fontos az Iszlám üzenetének átadásában: intelligencia, gyakorolni is azt, amiről beszélünk, és nem kérni bért azért, amit csinálunk.

Először is, az intelligenciánkat kell használni abban, hogy az embereket a saját szintjükön tudjuk elérni. Egy hadísz szerint: „Nekünk, prófétáknak az parancsoltatott, hogy mindenkivel a saját felfogása szintjén beszéljünk”. Azoknak, akik szeretnék az Iszlámot szolgálni, tudniuk kell, hogy hogyan közelíthetik meg a nem muszlimokat, és hogyan ragadhatják meg a figyelmüket. Erre számos példát találunk Mohammed Próféta (s.a.w.) életében, amelyek közül kettőt szeretnénk megemlíteni:

Mohammed Próféta (s.a.w.) Omár (r.a.) szívét azzal nyerte meg, hogy értékelte és dicsérte logikus gondolkodását. Azt mondta neki: „Nem értem, hogy egy olyan okos ember, mint te, hogyan várhat bármit is élettelen tárgyaktól, kövektől, fától vagy agyagtól”. Omár tiszteletét felkeltette példás viselkedése is. Mohammed Próféta (s.a.w.) elkötelezett istenszolgálata olyan hatással volt Omárra, hogy mikor végül elment hozzá, olyan engedelmesen és tisztelettel viselkedett, mint egy jól nevelt gyermek tiszteletre méltó édesapja előtt.

Egy napon egy fiatalember (valószínűleg Dzsulajbib) engedélyt kért Mohammed Prófétától (s.a.w.), hogy paráználkodhasson, mert, mint mondta, nem tudja már türtőztetni magát. Azok, akik jelen voltak a beszélgetésnél, különféleképpen reagáltak. Voltak, aki megvetően szóltak hozzá, voltak, akik a köntösét rángatták, és voltak, akik egyenesen meg akarták verni. De Mohammed Próféta (s.a.w.) együttérzően és megértéssel ültette le maga mellé, és beszélgetni kezdett vele. Először azt kérdezte tőle: „Engednéd-e, hogy valaki ezt tegye az édesanyáddal?” Erre a fiatalember azt felelte: „Ó, Allah Küldötte, apám és anyám legyen az áldozat érted! Semmiképpen sem engedném, hogy valaki akárcsak gondoljon is rá!”. Mohammed Próféta (s.a.w.) megértően felelte: „Természetes dolog, hogy senki sem szeretné, ha az édesanyja ilyen szégyenletes cselekedetbe bonyolódjék”. Aztán tovább kérdezgette a fiatalembert, édesanyja helyére a lányát, feleségét, húgát, nagynénjét helyettesítve be. A fiatalember minden alaklommal azt felelte, hogy szó sem lehet a dologról. A beszélgetés végére nem akart már paráználkodni. Mohammed Próféta (s.a.w.) pedig egy fohásszal fejezte be a „spirituális operációt”. Kezét a fiatalember mellkasára helyezte, és így fohászkodott: „Ó, Allah, bocsáss meg neki, tisztítsd meg a szívét, és őrizd meg az erényességét!”[xv]

Dzsulajbib ezután a jó erkölcs mintaképe lett. Egy idő múlva Allah Küldötte (s.a.w.) közvetítésével megházasodott. Nem sokkal ezután mártírhalált halt egy csatában, miután hét ellenséges harcost ölt meg. Amikor a holttestét megtalálták, Mohammed Próféta (s.a.w.) a térdére tette a kezét, és azt mondta: „Ő hozzám tartozik, és én őhozzá tartozom”[xvi].

Mohammed Próféta (s.a.w.) olyan sikerrel és hozzáértéssel nevelte az embereket, hogy az is prófétaságának bizonyítéka. A kor legcivilizálatlanabb, legmodortalanabb, legkegyetlenebb, legdurvább és legtudatlanabb népe nagyon rövid idő alatt az emberiség legjobb vezetőivé változott keze alatt.

Vajon akár a legnagyobb és legjobban felszerelt modern nevelők, pedagógusok, szociológusok, pszichológusok, tanárok , akár 100 év alatt is, el tudnák érni bárhol a modern világban akár csak századrészét is annak, amit Mohammed Próféta (s.a.w.) 23 év alatt elért Arábia civilizálatlan sivatagában, 14 évszázaddal ezelőtt? A modern erőfeszítések és módszerek, amelyek segítségével megpróbálnak legyőzni egy viszonylag jelentéktelen rossz szokást, mint például a dohányzás, gyakorlatilag semmilyen eredményeket nem hoznak, ha Mohammed Próféta (s.a.w.) eredményeihez hasonlítjuk őket, mikor olyan sok rossz szokást és nézetet győzött le. Ez is azt bizonyítja, hogy Mohammed Próféta (s.a.w.) páratlan nevelője és vezetője volt az emberiségnek.

Másodszor, akik azt akarják, hogy szavaik hatással legyenek az emberekre, azoknak a gyakorlatban is meg kell valósítaniuk azt, amiről beszélnek. E nélkül senki nem várhatja, hogy sikerrel járjon küldetésében – jól tudjuk, hogy a tettek ékesebben szólnak a szavaknál. A Korán teljesen egyértelműen szól ebben a kérdésben: „Ti hívők! Miért mondjátok azt, amit nem tesztek? Nagyon gyűlöletes Allah előtt az, ha azt mondjátok, amit nem tesztek” (Korán, 61:2-3).

Allah Küldötte (s.a.w.) küldetésének eleven megtestesülése volt. Ő volt a legkiválóbb az Iszlám gyakorlatában, Allah iránti elkötelezettségében, a Neki való szolgaságban. Gyakran előfordult, hogy aki látta őt, annak nem volt más bizonyítékra szüksége, hogy higgyen prófétaságában Például Abdullah ibn Szalam (r.a.), a medinai zsidó közösség híres tudósa, első látásra hitt neki, és azt mondta: „Akinek ilyen arca van, az biztos nem hazudik. Akinek ilyen arca van, az csak az Allah Küldötte lehet.”[xvii]

Abdullah ibn Rawaha, a kor híres költője, ebben a versben fejezte ki ezt a tényt:

Még ha nem is jött volna nyilvánvaló jelekkel
Egyetlen pillantás reá elegendő, hogy higgyünk benne.[xviii]

Azok, akik hittek benne, nem voltak bolondok, vagy ostobák. Olyan emberek voltak közöttük, mint az első négy kalifa (Abu Bakr, Omár, Oszmán és Ali), akik mind hatalmas államokat kormányoztak. Olyan kifinomult spirituális élettel rendelkező és bizonyos hitű emberek voltak, hogy például Ali (r.a.) azt mondta: „Ha lehullna a fátyol ( az anyagi és a spirituális világ között), a hitem akkor sem lehetne bizonyosabb.”[xix]

Az egyik oka annak, hogy Mohamed Prófétát (s.a.w.) még mindig százmilliók szeretik teljes szívükkel, a negatív propaganda megszámlálhatatlan ellenséges erőfeszítése ellenére is, és amiért nap mint nap emberek ezreit nyeri meg az Iszlámnak szerte a világon, az az, hogy maga is gyakorolta azt, amit hirdetett. Például, arra hívta az embereket, hogy teljes őszinteséggel imádják Allahot, és ebben ő maga mutatta a legjobb példát. Az éjszaka több mint felét azzal töltötte, hogy könnyes szemmel, alázattal teli szívvel imádkozott Allahhoz. Amikor megkérdezték őt, hogy miért imádkozott olyan sokáig, hogy még a lábai is bedagadtak, mikor pedig a Mindenható Allah megbocsátotta már neki minden múltbéli és jövőbéli vétkét, ő azt válaszolta: „Talán ne legyek hálás szolga?”[xx]

Aisa (r.a.) elbeszélése szerint egy este férje engedélyt kért, hogy felkelhessen imádkozni. Mohammed Próféta (s.a.w.) annyira tiszteletben tartotta feleségei jogait, hogy engedélyt kért tőlük a kötelező imákon kívüli imádkozásra. Hajnalig imádkozott, és arcán folytak a könnyek. A következő ájákat olvasta:

„Bizony, az egek és a föld teremtésében, a nappal és az éjszaka váltakozásában jelek vannak azok számára, akik gondolkodnak, akik állva, ülve és az oldalukon fekve megemlékeznek Allahról, és elgondolkodnak az egek és a föld teremtésén: „Urunk! Nem teremtetted mindezt hiába. Dicsőség Neked! Védelmezz meg minket a Tűz büntetésétől. Urunk akit a Tűzbe küldesz, az bizony megaláztatott. Bizony, a bűnösöknek nincs segítőjük. Urunk! Hallottunk egy hitre hívó hangot: ’Higgyetek Uratokban!’, és hittünk. Urunk! Bocsásd hát meg a bűneinket és töröld el a rossztetteinket, és add, hogy igazakként haljunk meg. Urunk! Add meg nekünk azt, amit Küldötteid által ígértél, és ne szégyeníts meg minket a Feltámadás Napján. Bizony, Te nem szeged meg az ígéretedet.” (Korán, 3:190-194)[xxi]

Aisa (r.a.) egy másik elbeszélése szerint:

Egy este felébredtem és nem láttam magam mellett az Allah Küldöttét (s.a.w.). Féltékeny lettem attól félve, hogy egy másik feleségéhez ment. Amikor éppen felkeltem, a kezem az ő lábát érintette. Láttam, hogy leborulásban fohászkodik: „Ó Allah! A Te megelégedésedben veszek menedéket a Te haragodtól, és a Te megbocsátásodban veszek menedéket a Te büntetésedtől. Nálad veszek menedéket Tőled. Nem tudlak úgy magasztalni Téged, ahogy Te magasztalod saját magadat”.[xxii]

Élete olyan egyszerű volt, hogy egyszer Omár (r.a.), mikor látta őt, azt mondta: „Ó Allah Küldötte! Míg a királyok puha tollágyban alszanak, addig te durva matracon fekszel. Te vagy Allah Küldötte, és ezért bárki másnál jobban megérdemled a kényelmes életet.” Allah Küldötte (s.a.w.) azt válaszolta: „Nem gondolod-e te is úgy, hogy legyen övék ez a világ, és a mienk a Túlvilág?”[xxiii] Allah Küldötte (s.a.w.) másokért élt. Kényelmes életet kívánt népének, feltéve, hogy közösségét nem vezetik tévútra az evilági csábítás, de ő maga nagyon egyszerű életet élt.

Harmadszor, Allah Küldötte (s.a.w.), mint minden más próféta, nem várt semmilyen fizetséget küldetéséért cserébe. Éhségtől, szomjúságtól és ezer más nehézségtől szenvedett. Száműzetésbe kényszerítették, támadások és csapdák célpontja volt. Mindezt egyedül Allah megelégedéséért és az emberiség javáért viselte el. Abu Hurajra (r.a.) egyszer látta őt, amint ülve imádkozott, és megkérdezte, hogy beteg-e. A Küldött válaszára könnyek szöktek Abu Hurajra szemébe: „Éhes vagyok, Ó, Abu Hurajra. Az éhségtől nincs erőm állva imádkozni.”[xxiv] Az éhség a muszlimok életének megszokott része volt. Egy éjjel Allah Küldötte (s.a.w.), Abu Bakr és Omár váratlanul találkoztak házukon kívül. Amikor megkérdezték egymást, hogy miért jöttek ki, mindannyian azt válaszolták: „Az éhség miatt”.[xxv]

Bár legtöbb társa gazdagabb lett a későbbi években, Allah Küldötte (s.a.w.) és családja sohasem változtatta meg igen egyszerű életmódját. Fatima (r.a.), az egyetlen gyermeke, aki túlélte őt minden házimunkát egyedül végzett. Egyszer, amikor az egyik csatában szerzett hadifoglyokat szétosztották, megkérte apját, hogy adjon neki egy szolgálót. Azt felelte:

Ó, leányom! Semmit sem adhatok, míg ki nem elégítem a Pad Népének szükségleteit. De tanítok neked valamit, ami jobb, mintha lenne egy szolgád. Amikor aludni mész, mondd: Dicsőség Allahnak (Szubbhan Allah), Hála Allahnak (Elhamdulillah) és Allah a legnagyobb (Allahu Akbar), mindet harmincháromszor (Allah a legnagyobb harmincnégyszer néhány más hadísz szerint). Ez jobb lesz neked a túlvilági életre.”[xxvi]

Egy nap látta Fatimát, amint egy karkötőt viselt (vagy nyakláncot, egy másik elbeszélés szerint), és így figyelmeztette őt: „Ó lányom! Azt kívánod, hogy az emberek azt mondják a lányomról, hogy a Pokol tüzének gyűrűjét viseli? Vedd le azonnal!”[xxvii]

Allah Küldötte (s.a.w.) nemcsak hogy nem fogadott el világi jutalmat, de számtalan kínzást kellett elviselnie. Gyakran megverték, és otthagyták a földön, sebesülten és porral borítva, és egyedül Fatima (r.a.) sietett segítségére. Egyszer pont a Kábánál verték meg, és Abu Bakr (r.a.) sietett a segítségére. Így kiáltott azoknak, akik verték: „Hát megölnétek egy embert, csak azért, mert azt mondja: az én Uram Allah”?[xxviii]

[i] Egyszer Avicennának azt mondta egy tanítványa, hogy könnyen prófétának nyilváníthatná magát, és sokan követnék. Avicenna nem szólt semmit, de később, mikor egy hideg téli napon úton voltak, hobáa próbálta felkelteni tanítványát kényelmes, meleg ágyából, viszont, ahogy az imára hívás felhangzott, a tanítvány kiugrott az ágyból ezzel a példával mutatta meg neki Avicenna, hogy mi a különség egy közönséges ember és egy próféta hívása között.
[ii] Ez a hasonlat a próféták viszonyát érzékelteti a kinyilatkztatáshoz. Ami a kinyilatkoztatásban volt, azt ők mindenképp végrehajtották.
[iii] Qadi Iyad, Shifa’ al-Sharif, 1:105; Bukhari, „Anbiya’,” 54; Muslim,, „Jihad,” 105.
[iv] Ibn Kathir,, Al-Bidaya, 3:153.
[v] Ibn Hisham, Sira, 4:48; Ibn Hanbal, 3:160; Ibn Hajar, Al-Isaba, 4:116.
[vi] Haythami, Al-Majma’al-Zawa’id, 7:100-1.
[vii] Bukhari, „Maghazi,” 21; Ibn Hisham, Sira, 3:76-77.
[viii] Hakim, Mustadrak, 3:241-43; Ibn Hajar, Al-Isaba, 2:496.
[ix] Ibn Hanbal, 1:159; Haythami, 8:302-3.
[x] Ibn Hisham, Sira, 2:73.
[xi] Ibn Kathir,, Al-Bidaya, 5:120-21.
[xii] Bukhari, „Jana’iz,” 4:65; Muslim,, „Jana’iz,” 62-67.
[xiii] Bukhari, „Bad’u al-Wahy,” 6.
[xiv] Ibn Kathir,, Al-Bidaya, 5:324.
[xv] Bukhari, „Ilm,” 7:1; Ibn Hanbal, 1:243.
[xvi] Ibn Hanbal, 5:256-57.
[xvii] Muslim,, „Fada’il al-Sahaba,” 131.
[xviii] Ibn Hisham, Sira, 163-164.
[xix] Sa’id al-Hawwa, Al-Rasul, 1:9. Különböző verziókban lásd Ibn Hajar, Al-Isaba, 2:307.
[xx] ’Ali al-Qari, Al-Asrar al-Marfu’a, 286.
[xxi] Bukhari, „Tahajjud,” 6; Muslim,, „Munafiqin,” 81.
[xxii] Ibn Kathir, Tafsir, 2:164.
[xxiii] Muslim, „Salat,” 221-2; Abu Dawud, „Salat,” 148; „Witr,” 5.
[xxiv] Bukhari, „Tafsir,” 287; Muslim, „Talaq,” 31.
[xxv] Abu Nu’aym, Hilya, 7:107; Hindi, Kanz al-’Ummal, 1:199.
[xxvi] Muslim, „Ashriba,” 140.
[xxvii] Bukhari, „Fada’il al-Sahaba,” 9.
[xxviii] Nasa’i, „Zinat,” 39.

Tweet

Whatsapp