Tévedhetetlenség

A tévedhetetlenség a próféták szükségszerű tulajdonsága. A tévedhetetlenségnek fordított szó arab eredetije az iszma, amely védelmet, megmentést és oltalmat jelent. A Koránban ez a szó különböző képzett alakjaiban is szerepel. Például, amikor Noé próféta hívta fiát, hogy szálljon fel vele a bárkára, az utóbbi azt felelte: „Egy hegyen keresek menedéket, amely megoltalmaz engem a víztől.” (Noé) mondta: „Nincs senki, aki ma megoltalmazhatna Allah parancsától” (Korán, 11:43.).

Egy magas rangú egyiptomi hivatalnok – akit a Biblia Potifárként említ (Mózes I. könyve, 39:1) – felesége, akinek megtetszett József próféta (a.s.), ugyanazokat a szavakat használta: „Valóban el akartam őt csábítani, ám ő ellenállt a kísértésnek” (Korán, 12:32). Amikor a Kegyes Korán felszólítja a hívőket, ragaszkodjanak szorosan Allah kötéséhez (ami nem más, mint a Korán és az Iszlám), ugyanezt a szót használja, másik formában: „És ragaszkodjatok erősen Allah kötéséhez mindannyian, és ne szóródjatok szét!” (Korán, 3:103). Egy másik ájában is találkozhatunk a szóval: „Allah meg fog téged védelmezni az emberektől” (5:67).

A próféták tévedhetetlensége olyan tény, amelyet a józan ész és a hiteles a hagyományok is alátámasztanak. Erre a tulajdonságra számos okból szükség van. Először is a próféták azért küldettek, hogy közöljék az emberekkel az Isten üzenetét. Ezt az üzenetet a tiszta vízhez vagy a fényhez hasonlíthatjuk (Korán, 13:17, 24:35), ezért Gábriel angyalnak, aki elhozta, és Mohammed Prófétának (s.a.w.), aki továbbította az emberek felé, teljesen tisztának kellett lenniük. Ha nem lettek volna azok, a tisztátalanság az üzenetet is beszennyezte volna. Minden bűn egy-egy tisztátalanság, egy fekete pont a szívben. Gábriel és a Próféta (s.a.w.) szíve vagy lelke olyan, mint egy tökéletes tisztaságú, fényes tükör, amely az Isteni Kinyilatkozatást tükrözi vissza az emberek számára, vagy egy tökéletes kristálypohár, amelyből szomjukat oltják a tiszta, isteni vízzel.

A tükrön lévő bármely fekete pont elnyeli ennek a fénynek egy sugarát; egyetlen cseppnyi sár elegendő lenne a víz beszennyezéséhez. Ez azt jelentené, hogy a próféták nem tudnák továbbadni az üzenetet a maga teljességében. Ők azonban tökéletesen átadták az üzenetet, ahogy a Korán is állítja:

„Ó, Küldött! Add át mindazt, ami leküldetett hozzád Uradtól! Mert ha nem így teszel, akkor nem adtad át az Ő üzenetét! Allah meg fog téged védelmezni az emberektől. És Allah nem vezeti a hitetleneket.” (Korán, 5:67)

„Ezen a napon tökéletesítettem nektek a vallásotokat, teljessé tettem számotokra a kegyelmemet, és az Iszlámot választottam nektek vallásul.” (Korán, 5:3)

Másodszor, a próféták megtanítják az embereknek a hit minden parancsát és alapelvét. Azért, hogy az emberek eredeti tisztaságában és igazságában tanulhassák meg vallásukat, a lehető legtökéletesebben, hogy biztosítsák boldogságukat és boldogulásukat mindkét világban, a prófétáknak hiba vagy hiányosság nélkül kell képviselniük, és bemutatniuk a Kinyilatkoztatást. Ez az ő szerepük, mint vezetőknek és követendő példáknak:

„Bizony, Allah Küldöttében szép példaképetek van, annak, aki reményét Allahba és az Utolsó Napba veti, és sokat megemlékezik Allahról.” (Korán, 33:21)

„Bizony, jó példa van nektek Ábrahámban, és azokban, akik vele voltak, (…),Bizony, kitűnő példa van bennük számotokra, annak, aki reménykedik Allahban és az Utolsó Napban.” (Korán, 60:4)

Egy próféta csak azt mondhatja és teheti, amire Allah engedélyt adott neki. Ha másként cselekedne, bűnbánatot érezne még jelenlegi élete után is. Például, Ábrahám (a.s.) azt fogja mondani azoknak, akik hozzá folyamodnak közbenjárásért, hogy menjenek Mózeshez (a.s.), mondván, ő nem teheti, mivel életében háromszor másokat megtévesztve beszélt. Bár ez nem bűn, Ábrahám (a.s.) bűnbánata folytatódni fog a Túlvilágon is.

Harmadszor, a Korán megparancsolja a hívőknek, hogy Mohammed Próféta (s.a.w.) minden parancsának és tiltásának kivétel nélkül engedelmeskedjenek és hangsúlyozza: „És nem lehet hívő férfinak és hívő nőnek választása egy dologban, ha Allah és a Küldötte már döntött abban” (Korán, 33:36). Arra is figyelmezteti a hívőket, hogy „Az ő dolguk az, hogy ha Allah és a Küldötte ítélkezett valamiben, akkor ők csak azt mondják: „Hallunk és engedelmeskedünk” (Korán, 24:51). A Prófétának való tökéletes engedelmesség azt jelenti, hogy nem vonjuk kétségbe egyetlen parancsát és tiltását sem.

A prófétaság akkora kegyelem a Mindenható Allahtól, hogy minden prófétának különös nehézséget jelentett megfelelően kifejezni háláját, és mindig féltek attól, hogy nem imádták eléggé Allahot. Mohamed Próféta (s.a.w.) gyakran fohászkodott így a Mindenható Allahhoz: „Dicsőség Neked, nem voltunk képesek ismerni Téged úgy, ahogy az méltó lenne a Te tudásodhoz. Dicsőség Neked, nem voltunk képesek úgy szolgálni Téged, ahogy az méltó lenne a Te szolgálatodhoz.”.

Ebből a szempontból kell nézünk azokat a Korán-ájákat is, amelyeket néha (hibásan) úgy értelmeztek, hogy megdorgálnak bizonyos prófétákat valami bűnért, vagy amelyek arról szólnak, hogy a próféták bocsánatot kérnek valamely bűnükért a Mindenható Allahtól. Az, hogy Allah bocsánatáért fohászkodnak, nem mindig jelenti azt, hogy bűnt követtek el. A Korán szavai: afw (elnézés) és maghfirah (bocsánat), különös kegyet vagy kedvességet is jelentenek, isteni kegyet, egy vallási kötelezettség megkönnyítését vagy elengedését, mint például a következő ájákban:

„De ha valaki az éhség miatt rákényszerül (hogy egyék a tisztátalan húsból), anélkül, hogy akarná a bűnt elkövetni, Allah Megbocsátó, Irgalmas.” (Korán, 5:3)

„Ha (…) nem találtok vizet, akkor vegyetek tiszta homokot vagy földet, és dörzsöljétek meg vele az arcotokat és kezeteket. Allah Megbocsátó, Irgalmas.” (Korán, 4:43)

Negyedszer, a bűnnek és a megbocsátásnak különböző fokozatai vannak. Ezek a következők: a vallási parancsoknak való engedetlenség és annak bocsánata, Allah teremtésére és életre vonatkozó törvényeinek való engedetlenség és annak bocsánata, a jó modor és az udvariasság szabályai ellen való viselkedés és annak bocsánata. A negyedik típus, amely nem bűn, ha valamit nem a lehető legtökéletesebben csinálunk, ahogy azt Allah szeretete és közelsége megkövetelné. Néhány próféta esetleg ezt tette, de ezt nem tekinthetjük bűnnek a szó hagyományos értelmében.

A hagyományok szintén bizonyítják a próféták tévedhetetlenségét. Allah azt mondja a Koránban Mózes prófétával (a.s.) kapcsolatban: Kiárasztom rád a szeretetemet, hogy az Én szemem előtt nőhess majd fel (Korán, 20:39). Mózest (a.s.) maga Allah nevelte és készítette fel a prófétaság küldetésére, hogyan követhetett volna hát el bűnt?

Ugyanez igaz minden más prófétára. Például, Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta Jézus prófétáról (a.s.): „A Sátán nem érinthette Jézust és az anyját az ő születésekor.” Jézus (a.s.) a Mindenható Allah védelme alatt állt, születésétől az Allah Jelenlétébe való felemelkedéséig:

(Mária) akkor (a gyermek Jézusra) mutatott: Azok azt mondták: „Hogyan beszélhetnénk egy kisgyermekkel, a bölcsőben?” (A gyermek) azt mondta: „Allah szolgája vagyok! Írást adott nekem, és prófétává tett. És áldottá tett engem, legyek bárhol is, és megparancsolta nekem az imát és az adakozást, ameddig csak élek, és jámborságot az anyám iránt. És nem tett engem hatalmaskodóvá, és szerencsétlenné. Hát béke legyen velem azon a napon, amikor megszülettem, azon a napon, amikor meghalok, és amikor újra életre támadok föl.” (Korán,19:29-33)

Jézus (a.s.), mint minden más próféta, születése óta védelem alatt állt a bűnöktől. Allah Küldötte (s.a.w.), amikor még gyermek volt és nem próféta, két esküvőre akart elmenni, különböző időben, de minden alkalommal, elnyomta őt az álom. Fiatalkorában segített nagybátyjainak a Kába helyreállításában: köveket hordott az építkezéshez. Mivel a kövek felsértették a vállát, nagybátyja Abbasz (r.a.), azt tanácsolta neki, hogy az alsóruháját emelje a vállára és azon hordja a köveket. Azt tette, amit tanácsoltak, fedetlenül hagyva lába felső részét, ám ekkor ájultan zuhant a földre. Egy angyal jelent meg és figyelmeztette őt, hogy amit tett, az helytelen: „Ez nem méltó hozzád.” Hiszen később ő parancsolja meg az embereknek, hogy legyenek jó modorúak és tartsák be az Allah által elrendelt magatartási normákat, beleértve a combok elfedését is. Ily módon a jövőbeli próféta védelem alatt állt népe pogány szokásai ellen.

Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Ádám minden gyermeke követ el bűnöket, és a bűnt elkövetők közül azok a legjobbak, akik megbánják bűneiket.” Ez azt jelenti, hogy az ember természeténél fogva követ el kisebb bűnöket, nem pedig azt, hogy bűnre vagyunk kárhoztatva. Akár Allah akarata és különleges védelme által, akár azáltal, hogy Ő megmutatja az utat a tévedésektől, vagy bűnöktől való megszabadulásra, még a legjobb hívők, Allah barátai is, akik folytatják a prófétai küldetést, lehetnek bizonyos mértékig tévedhetetlenek.

Allah megígéri, hogy megvédi azokat, akik tökéletes alázattal engedelmeskednek Neki, és kiérdemlik az Ő védelmét, és hogy józan ítélőkészséggel ajándékozza meg őket, hogy meg tudják különböztetni az igazságot a hamisságtól, és a jót a rossztól:

„Ti hívők! Ha félitek Allahot, Ő alapelveket ad nektek (a jó és a rossz megkülönböztetésére), jóváteszi a bűneiteket, és megbocsát nektek. Bizony, Allah kegyelme nagy.” (Korán, 8:29)

Allah szerződést kötött a hívőkkel, hogy ha engedelmeskednek Neki, és azért küzdenek, hogy az Ő Szava (az Iszlám) felemeltessék, segíteni fog nekik, és megerősíti őket a vallásban, s megvédelmezi a hívőket a tévelygéstől (Korán, 47:7). Allah ezen védelme az ellenségtől és a bűnök elkövetésétől, attól függ, hogy a muszlimok támogatják-e az Iszlámot, és tesznek-e erőfeszítéseket az üzenet átadásáért, és azért, hogy csak Allahot szolgálják, és ne társítsanak mellé semmit, sem a hitben, sem az imádatban, a teremtésben, vagy a világegyetem uralmában. Ha a hívők teljesítik az Allahhal kötött egyezséget, „Allah is teljesíteni fogja az Ő egyezségét irántuk” (Korán 2:40); „ha megszegik, Allah bukásra ítéli őket” (Korán 17:8).

Allah különböző módokon védi szolgáit a bűnök ellen. Például akadályokat állíthat a bűnök útjába, hogy az ember ne tudja elkövetni őket, vagy figyelmeztetést küldhet szívükbe, vagy ha akár sérülést okozhat, hogy fizikailag ne tudjanak bűnt elkövetni. Vagy szavakat adhat valaki szájába, mint ahogy egy fiatalemberrel történt, Omár (r.a.) kalifátusa idején.

Ez az ifjú olyan következetes és figyelmes volt az istenszolgálatban, hogy minden imáját a mecsetben végezte. Egy nő élt a mecsethez vezető úton, aki beleszeretett és megpróbálta őt elcsábítani. Bár a fiatalember ellenállt csábító viselkedésének, eljött a pillanat, amikor pár lépést tett a nő irányába. Abban a pillanatban úgy érezte, ezt az áját kell olvasnia: „Azok, akik istenfélők, ha a Sátántól való rossz gondolat megkísérti őket, akkor emlékezzenek meg Allahról, és látni fognak!” (Korán, 7:201) Az ifjút elöntötte a szégyenkezés Allah előtt, és a Mindenható Allah iránti mélységes szeretete, ami nem engedte, hogy bűnt kövessen el, és holtan esett össze. Amikor Omárt pár nappal később tájékoztatták az esetről, elment a sírjához és így kiáltott: „Ó, ifjú ember!. „Aki féli azt, hogy majd Ura elé kell állnia, annak két kert lesz az osztályrésze.” (Korán, 55:46). Egy hang a sírból - akár a fiatalemberé, akár egy angyal szólt az ő nevében – azt felelte: „Ó Hívők Vezére: Allah a kétszeresét adta nekem annak, amit mondasz!”

Így védelmezi meg a Mindenható Allah az Ő igaz szolgáit. Allah azt mondja egy hadísz kudsziban: „Nincs számomra kedvesebb dolog, mint ha közeledik Hozzám az Én szolgám. Ezt rendeltem neki, és az Én szolgám nem kerülhet Hozzám közel semmi jobbal, mint a kötelező cselekedetekkel, amelyeket megparancsoltam neki. Ezeken kívül úgy közeledhet Hozzám, hogy szorgalmi imákat és jótetteket végez azon felül, ami kötelező, ami által szeretni fogom. És ha megszeretem, akkor Én leszek a hallása, ami által hall, és Én leszek a látása, ami által lát, és Én leszek a keze, amellyel fog, és a lába, amin jár, és ha kér Tőlem, Én adni fogok neki, és ha Nálam vesz menedéket, Én megvédelmezem.”

Allah a jóra vezeti igaz szolgáit, és megvédelmezi őket a gonosztól. A szolga azt akarja és teszi, ami jó, és tartózkodik a gonoszságtól. Azt kéri Allahtól, ami jó, és bármit kér, megadatik neki; menedéket keres Allahnál attól, ami rossz, és bármi elől is kér menedéket Allahnál, védelmet kap ellene.

Minden próféta tévedhetetlen és bűntelen volt, és tökéletesen erényes életet éltek. Bár Allah számos prófétát küldött, a Korán név szerint csak huszonnyolcat említ. Egyes tudósok szerint vallási kötelességünk, hogy megtanuljuk ezeknek a prófétáknak a neveit. Talán a legmegfelelőbb Ibrahim Haqqi, a tizennyolcadik századi török vallástudós szavaival felsorolni őket, aki az anatómia és a csillagászat szakértője is volt:

Allah huszonnyolcukról tájékoztatott minket a Koránban:

Ádám, Énok, Noé, Húd és Szálih; Ábrahám, Izsák és Izmail, aki Allah áldozata. Jákob, József, Suaib, Lót és János, Zakariás és Áron, aki Mózes testvére, aki Allahhal beszélt. Dávid, Salamon, Illés és Jób, Éliás, rokona Jézusnak, aki Allahtól való lélek volt. Dhul-Kifl és Jónás, aki bizonyosan próféta.

A Próféták Pecsétje, az Allah Szeretettje – Mohammed, Allah Küldötte (s.a.w.). A tudósok két véleményen vannak Ezra, Luqman és Dhul-Qarnayn prófétaságával kapcsolatban. Egyesek prófétáknak tekintik őket, míg mások Allah barátainakk.

A kétségek eloszlatása

A Korán egyes ájáiról úgy tűnhet, mintha megdorgálna bizonyos prófétákat néhány cselekedetükért, vagy azt sugallná, hogy egy próféta elkövethet bűnt a szó hagyományos értelmében. Mielőtt tisztázzuk a konkrét példákat, hasznos megvizsgálnunk, hogy miért mentesek a próféták az efféle vádak alól.

Mózes első könyvében (19:30-38) olvashatjuk, hogy Lót próféta (a.s.) két lánya leitatta apjukat, hogy gyermeket foganhassanak. Az ilyen vád egy próféta ellen túlmegy minden határon. Lót népét (Szodoma és Gomorra) Allah elpusztította erkölcstelenségük miatt. Még a Biblia is leírja, hogy Lót és lányai voltak az egyedüliek, akik megmenekültek, hitük, szép viselkedésük és erkölcsösségük miatt. Ez a bűn, amit Lót prófétáról feltételeznek, rosszabb népének minden bűnénél, amelyek miatt Allah elpusztította őket!

Mózes első könyvében (38:15-18.), Júdásról, Jákob (a.s.) fiáról feltételezik, hogy saját menyével paráználkodott. Az asszony ennek a paráználkodásnak eredményeként ikerfiúknak adott életet. Néhány zsidó próféta tőlük származott. Mózes első könyve (49:4) szintén azt állítja, hogy Jákob másik fia, Rúben, apjának feleségével (Rúben mostohaanyjával) hált.

Sem Jákob fiai, akiket a Korán „unokáknak” nevez, és követendő példának állít, sem Jákob feleségei nem viselkedhettek így. Prófétánk világosan kifejezte, hogy Ádám prófétától (a.s.) kezdve az Utolsó Prófétáid (s.a.w.) soha, egyetlen próféta sem követett el paráznaságot, és hogy minden próféta ugyanattól az apától származó testvér. Prófétánk Ábrahám (a.s.) leszármazottja, amint Júdás és más zsidó próféták is. Tehát hogyan születhetett volna bármelyikük is törvénytelen nemi kapcsolatból?

 Sámuel második könyvében, a 11. fejezetben írva van, hogy Dávid Próféta szerelembe esett egyik hadvezérének feleségével és házasságtörést követett el vele. A Biblia szerint, aztán a csatába küldette az asszony férjét, s miután megölték, ő vette feleségül az asszonyt.

Dávid (a.s.) olyan próféta volt, akinek a Mindenható Allah Írást adott (a Zsoltárokat), és akit dicsér a Korán az Allahnak való őszinte és mély elkötelezettsége miatt:

„Légy türelmes azzal kapcsolatban, amit mondanak! És emlékezz szolgánkra, az erőskezű és megbánásra kész Dávidra! Alárendeltük a hegyeket, hogy vele együtt magasztaljanak este és pirkadatkor, és a madarakat seregestől. Mind együtt fordultak vele Allah bocsánatáért. És megerősítettük a királyságát és bölcsességet adtunk neki, és biztos ítélőképességet a vitás ügyekben.” (Korán, 38:17-20)

Bár király volt, egyszerű életet élt, abból a pénzből, amit saját munkájával keresett. Istenfélelme olyan magas szintű volt, hogy sokszor sírt és minden másnap böjtölt. Ezt a fajta böjtölést javasolta Prófétánk néhány társának, mikor azt kérdezték, hogy melyik a legjobb böjt a kötelező után. Elkövethet-e ilyen nemes próféta házasságtörést egy férjes asszonnyal, hogy aztán kieszelje parancsnokának halálát, hogy elvehesse feleségét?

A Királyok első könyvében (11: 1-8.), Allah parancsának ellenére: „Ne menjetek hozzájok és őket se engedjétek magatokhoz jőni, bizonyára az ő isteneik után hajtják a ti szíveteket", Salamont azzal vádolják, hogy sok pogány nemzetből származó nőt vett feleségül és az ő isteneiket és istennőiket (bálványait) követte. Képes lenne-e egy próféta ilyen súlyos bűnt elkövetni, mint más törzsek bálványainak és isteneinek a követése?

Ha a Korán nem lett volna kinyilatkoztatva, nem lennénk biztosak benne, hogy a korábbi próféták igazán őszinte, elkötelezett és hálás szolgái voltak-e Allahnak. A Korán megszabadította Jézust (a.s.) a népe általi hibás istenítéstől és attól, hogy saját népe megtagadja az ő prófétaságát, és elmagyarázza, hogy Allahnak nincsenek fiai és lányai. Tisztázza a zsidó és nem zsidó próféták feltételezett bűneit is, amelyeket a Biblia említ. Jézust Allahtól származó lélekként említi, amelyet Allah Szűz Máriába lehelt, Ábrahámot Allah bizalmas barátjának nevezi, Mózest pedig úgy említi, aki beszélt Allahhoz, Salamon pedig király és próféta, aki alázatosan imádkozott Hozzá:

„Uram! Add, hogy hálás legyek a kegyekért, amelyet irántam és szüleim iránt tanúsítottál és hogy jóravalóan cselekedjek, a Te megelégedésedre! És adj nekem bebocsátást a Te kegyelmed révén igaz szolgáid közé!” (Korán, 27:19.).

Salamon sohasem imádott bálványokat és soha nem követett el bűnt. Annak ellenére, hogy a valaha élt leghatalmasabb király volt, haláláig Allah alázatos szolgája maradt.

Számos más állítást hasonlóképpen lehetetlen elfogadni. Például a Biblia azt állítja, hogy bár Izsák próféta (a.s.) meg akarta áldani idősebb fiát, Ézsaut, véletlenül Jákobot áldotta meg helyette, mert felesége, Rebeka fortélya miatt nem ismerte fel őt (Mózes első könyve, 27.). A Biblia azt is állítja, hogy Jákob próféta birkózott Allahhal, aki egy férfi képében jelent meg neki (Mózes első könyve, 32:24-30.).

Egyedi példák

A muszlim tudósoknak egy kisebb része azt állította, hogy a próféták elkövethettek jelentéktelen vétkeket (zalla: hiba, botlás). Hogy állításukat bizonyítsák, példával szolgálnak, például Ádám, Noé, Ábrahám és József életéből.

Mielőtt ezt részleteznénk, meg kell jegyeznünk, hogy a botlásokat és a bűnöket egészen másként kell értelmeznünk. A bűn például az Allah Parancsainak való engedetlenséget jelenti. Ha egy olyan kérdéssel kerültek szembe, amelyet nem tudtak megválaszolni, a próféták kinyilatkoztatásra vártak a Mindenható Allahtól. Ritkább esetben azonban megtörtént, hogy saját gondolkodásuk véleményük alapján döntöttek, mivel ők voltak a legnagyobb, törvények levezetésére képes vallásjogi tudósok. Esetleg tévedhettek ítéleteikben, vagy döntéseikben. Az ilyen tévedések, amelyeket Allah azonnal kijavított, nem bűnök.

Mi több, a próféták mindig, életük minden pillanatában Allah megelégedését keresték és azt próbálták tenni, ami az adott helyzetben a legjobb volt. Ha esetleg előfordult, hogy nem tudták a legjobbat tenni, hanem a lehetőségek közül választották ki a jobbat, ez nem jelenti azt, hogy bűnt követtek el. Például feltételezzük, hogy egy embernek választania kell, hogy végigolvassa az egész Koránt tíz nap alatt, és így megfelelő figyelmet szentel minden sornak, vagy befejezi az olvasást hét nap alatt, hogy kifejezze Allah Szava iránti mély szeretetét. Ha az első lehetőséget választja, anélkül, hogy tudná, hogy Allah elégedettebb a másik megoldással, nyilvánvalóan nem lehet úgy tekinteni, hogy bűnt követett el. Tehát ha egy próféta a jobbat választja a legjobb helyett, nem bűn. Azonban, mivel a rangjuk olyan magas Allah előtt, Allah néha gyengéd szemrehányást tehet nekik. Ezek után vizsgáljuk meg az egyes próféták életéből vett, egyedi példákat.

Ádám próféta (a.s.)

Ádám evilági élete előtt Paradicsom kertjében lakozott. A Mindenható Allah azt parancsolta neki és feleségének, Évának, hogy ne egyenek egy bizonyos fa gyümölcséből. Nem engedelmeskedtek Neki, így Allah kiűzte őket a Paradicsomból és megparancsolta nekik, hogy a Földön éljenek.

Bár a Korán-magyarázók különbözőképpen magyarázzák, hogy mi volt a tiltott gyümölcs, a legvalószínűbb az, hogy a másik nem iránti vágy volt. A Sátán megkísértette Ádámot és Évát, és azt mondta, hogy a számukra tiltott gyümölcs a halhatatlanság és a soha el nem múló hatalom fájáról való (Korán, 20:120.). Igen valószínű, hogy tudták, hogy halandók, ezért Ádám és Éva megkívánhatták, hogy utódaikon keresztül örökké éljenek, ami az emberi természetben gyökerező vágy. Ezt a következő ájákból is levezethetjük:

„És a Sátán suttogott nekik, hogy felfedje nekik a szemérmükből azt, ami rejtve volt. És azt mondta: „A ti Uratok csak azért tiltotta meg nektek ezt a fát, nehogy angyalok vagy örök életűek legyetek.” És megesküdött nekik: „Bizony, én őszinte tanácsadótok vagyok.” Így vezette őket a bukásba. Miután pedig megízlelték a fa gyümölcsét, láthatóvá lett nekik a szemérmük és a Paradicsom leveleivel kezdték eltakarni magukat” (Korán, 7:20-2)

Még ha el is fogadjuk, hogy Ádám vétkezett, mikor evett a tiltott gyümölcsből, ezt nem tekinthetjük szándékos és megátalkodott engedetlenségnek, Allah elleni lázadásnak, mert az oda vezethet, hogy a prófétákat esendőnek lássuk. Először is, míg Ádám a Paradicsomban volt, nem volt próféta. Másodszor, ez a botlás nem szándékos engedetlenség eredménye volt, hanem csupán valamiféle feledékenység. Ezzel kapcsolatban azt mondja a Korán: „Megállapodást kötöttünk korábban Ádámmal. Ám ő elfeledkezett arról, és nem találtuk szilárdan elkötelezettnek”. (Korán, 20:115)

A feledékenységből elkövetett bűnért nem kell felelni a Túlvilágon. A Próféta mondta: „Közösségemet nem vonják kérdőre feledékenység, vagy véletlen hibák miatt, vagy amiatt, amire kényszerítették őket.” A Korán arra tanít minket, hogy így fohászkodjunk: „Urunk! Ne büntess minket, ha feledékenyek voltunk, vagy hibáztunk!” (Korán, 2:286)

Ádám próféta nem szándékosan vétkezett. Bár vannak, akik úgy értelmezték a fenti áját, hogy Ádám nem volt elég elkötelezett ahhoz, hogy teljesítse Allahhal kötött egyezségét, a szövegösszefüggés nem enged meg ilyen értelmezést. Ádám és Éva tévedésük után azonnal Allahhoz fordultak őszinte megbánással, és így fohászkodtak Hozzá: „Önmagunk ellen vétkeztünk. Ha nem bocsátasz meg nekünk, és nem leszel irgalmas hozzánk, bizony a vesztesek közé fogunk tartozni!” (Korán, 7:23)

A Végzetnek is volt része Ádám botlásában. Allah úgy rendelte, hogy helytartó legyen a Földön, még az ő teremtése és az Édenkertben való letelepedése előtt. A Koránban ez igen világos:

„És emlékezz, mikor Urad így szólt az angyalokhoz: „Egy helyettest fogok állítani a földre”, ők pedig azt mondták: „Vajon olyasvalakit állítasz oda, aki romlást okoz és vért ont, holott mi a Te dicsőségedet zengjük, és Téged magasztalunk?” (Allah) szólt: „Én tudom azt, amit ti nem tudtok.” (Korán, 2:30.)

Allah Küldötte szintén rámutatott erra az igazságra egy hadíszban: „Ádám és Mózes találkoztak a Mennyben. Mózes azt mondta Ádámnak: „Te vagy az emberiség atyja, de te okoztad azt is, hogy a Paradicsomból a Földre kellett jönnünk.” Ádám azt felelte: „Te vagy az, akihez Allah közvetlenül szólt. Nem láttad a Tórában ezt a mondatot: „Ádám arra rendeltetett, hogy egyen abból a gyümölcsből, negyven évvel azelőtt, hogy evett belőle?”

Az elbeszélő szerint, Allah Küldötte a történet végén háromszor mondta: „Ádám elhallgattatta Mózest.”

Ádám élete a Paradicsomban, és a próbatétel, amellyel a Mindenható Allah megpróbálta őt, bevezető volt, amin át kellett esnie földi élete előtt. Minden próbát kiállt. Mivel kiválasztott volt, és megmenekült attól, hogy a bűnök mocsarába fulladjon, és eltévelyedjen a helyes útról, próféta lett és az a megtiszteltetés érte, hogy ő lett próféták ezreinek ősatyja, beleértve Mohammed Prófétát (s.a.w.) is, és Allah Barátainak milliót. „Azután kiválasztotta őt Ura, és kiengesztelődve fordult hozzá és az igaz útra vezette.” (Korán, 20:122.)

Noé próféta (a.s.)

 Noé Próféta kilencszázötven éven keresztül hívta népét Allah vallására. Amikor ragaszkodtak a hitetlenséghez és kitartottak gonosztevésükben, Allah megparancsolta neki, hogy építsen meg a bárkát. Miután befejezte a feladatot, Allah parancsa szerint felvett rá „minden állatfajból egy hímet és egy nőstényt és az ő családját, kivéve azt, aki ellen a Szó már kimondatott, és a hívőket (Korán, 11:40.)

Amint a bárka a hegyként tornyosuló hullámok hátán sodródott, Noé látta, hogy egyik fia nem szállt föl a bárkára. Kétségbeesetten kiáltott neki, hogy szálljon be a Bárkába, de fia megtagadta a hívását, és azt mondta: Egy hegyen keresek menedéket, amely megoltalmaz engem a víztől (11:43.). Amikor Noé látta fiát elsüllyedni, Allahhoz kiáltott: „Uram! A fiam a családomhoz tartozik! És az ígéreted az Igazság! És Te vagy a legbölcsebb bíró!” (Korán,11:45.).

A Mindenható Allah azt felelte: „Noé! Ő nem tartozik a családodhoz! Bizony, bűnösen cselekedett! Ne kérdezz olyasmiről, amivel kapcsolatban nincsen tudásod, nehogy a hitetlenek közé tartozz!” (Korán, 11:46.)

Egyes vallástudósok Noé kérését bűnnek tekinti. Azonban nehéz velük egyetérteni. Noé prófétát a Korán az öt legnagyobb próféta között említ, és határozott és állhatatos emberként írja le. Azt gondolta, fia hívő lesz.

Közismert, hogy Allah vallása azt mondja, hogy a külső megnyilvánulások alapján ítéljünk. Azaz, ha valaki kimondja a tanúságtételt, és láthatóan teljesíti is a legfontosabb vallási kötelességeket (pl. a kötelező imák és az adakozás), azt hívőnek kell tekintenünk. Ezért tekintette Mohammed Próféta a képmutatókat úgy, mintha muszlimok lettek volna. Noé fia nyilvánvalóan elrejtette hitetlenségét az Özönvízig, mert Noé korábban maga fohászkodott Allahhoz, hogy „bocsásson meg neki és szüleinek és annak, aki hívő gyanánt lép az ő házába, és minden hívő férfinak és hívő nőnek, a vétkeseknek azonban csak a pusztulását segítse elő” (Korán, 71:28.).

Allah elfogadta fohászát, és megparancsolta neki, hogy szálljon fel a bárkára családjával, kivéve azokat, akik már kiérdemelték a büntetést a hitetlenséghez való szándékos ragaszkodásuk miatt. Noé felesége azok között volt, akik elmerültek. Noé nem fohászkodott Allahhoz az asszony megmeneküléséért, mivel tudta, hogy hitetlen volt. Azt hihette, hogy fia hívő. Ezért szükségét érezte, hogy prófétához illő módon kifejezze megdöbbenését, hogy Allah hagyta őt elsüllyedni. Ezért válaszolt neki Allah úgy, ahogyan válaszolt (Korán, 11:46.).

Noé Próféta olyan volt, mint minden más próféta, jószívű és együttérző. Minden próféta az emberiség javára feláldozta magát, és fáradhatatlan erőfeszítéseket tett, hogy az igazságra vezesse őket, és elérhessék a boldogságot mindkét világban. A Mindenható Allah azt mondta Mohammed Próféta (s.a.w.) erőfeszítéseiről: „Lehet, hogy elemészted magad miattuk a szomorúságtól, hogy nem hisznek ebben az üzenetben” (Korán, 18:6).

Noé Próféta 950 évig fáradozott, hogy átadja az üzenetet az embereket. Egy próféta, egy apa számára természetes, hogy csalódottságot mutat, amikor megtudja, hogy fia a hitetlenek közé tartozik, akik mindkét világban büntetést kapnak. De mivel Allah a Legnagyobbik és a Legkönyörületesebb Bíró, Noé Próféta azonnal Őhozzá fordult és menedéket keresett Nála, attól félve, hogy arra kéri őt, amiről nem volt tudomása:

„Uram! Nálad keresek menedéket attól, hogy olyasmiről kérdezzelek, amiről nincs tudásom! Ha nem bocsátasz meg nekem, és nem könyörülsz meg rajtam, a kárvallottak közé fogok tartozni.” (Korán, 11:47.)

Ábrahám próféta (a.s.)

Ábrahám, a Mindenható Allah bizalmas barátja, egyike volta a legnagyobb prófétáknak. Allah Küldötte (s.a.w.) büszkeséget és örömöt lelt a vele való kapcsolatban és azt mondta: „Én vagyok Ábrahám fohásza, és Jézus jó híre, és jobban hasonlítok ősapámra, Ábrahámra, mint bárki más.” Tűzbe vetették őt az Egy Allahban való hite miatt és a Tűz Allah Akarata és Hatalma által hűvössé és a biztonság eszközévé vált számára.

Ábrahám, mint a többi próféta, soha még csak nem is gondolt Allahon kívül másvalaki imádására. Ennek ellenére egyes Korán-magyarázatokban olvashatunk róla téves és igaztalan történeteket. A következő vers félreértelmezéséből erednek:

Amikor az éjszaka beborította őt, látott egy csillagot. Azt mondta: „Ez az én Uram.” Midőn azonban lenyugodott, azt mondta: „Nem szeretem azt, ami lenyugszik.”

Amikor látta a Holdat feljönni, azt mondta: „Ez az én Uram.” Midőn azonban lenyugodott, azt mondta: „Ha nem vezet engem az én Uram az igaz útra, bizony, a tévelygők közé fogok tartozni.”

Amikor látta a Napot fölkelni, azt mondta: „Ez az én Uram. Ez nagyobb.” Midőn azonban lenyugodott, azt mondta: „Bizony én ártatlan vagyok abban, hogy ti más isteneket társítotok Allah mellé! Orcámat hanifként afelé fordítom, aki megteremtette az egeket és a földet. És én nem tartozom a bálványimádók közé.” (6:76-79)

Ezek az áják egyértelműen bizonyítják, hogy Ábrahám analógia útján próbálta meggyőzni népét, hogy egy égitest sem lehet isten. Ábrahám a kaldeánusok között élt Észak-Mezopotámiában, és ez a nép nagyon jól ismerte a csillagászatot, és sok más bálvánnyal együtt imádták az égitesteket is. Ábrahám először apját próbálta meggyőzni, hogy a bálványok nem lehetnek érdemesek az imádatra: „És emlékezz arra, amikor Ábrahám azt mondta apjának, Azernek: „Vajon bálványokat veszel istenek gyanánt? Úgy látom, hogy te és a néped nyilvánvaló tévelygésben vagytok.” (6:74)

Mivel Azer volt a helyi bálványkészítő, Ábrahám küldetését az ő meggyőzésével kezdte. Azután népét igyekezett az igazságra vezetni. Mivel nagy tudásuk volt az égitestekről, Allah kioktatta Ábrahámot is velük kapcsolatban és megmutatta a mögöttük rejlő metafizikai igazságokat, hogy teljesen bizonyosságot szerezzen a hit igazságairól és meggyőzze az embereket eltévelyedésükről:

„És ekképpen mutattuk meg Ábrahámnak az egek és a föld birodalmát, hogy azokhoz tartozzék, akiknek szilárd bizonyosságuk van!” (6:75)

Míg elméjével és szívével az égitestek között utazott, Ábrahám elkezdte hirdetni népének, hogy egy csillag nem lehet isten, mivel lenyugszik. Bár a babonás szerencsét olvashat ki belőle, vagy befolyást tulajdoníthat neki, az igazi tudás azt mutatja, hogy Allah parancsai szerint felkel és lenyugszik, és fénye kihuny a napfényben. Tehát miért is imádna bárki csillagokat?

Ábrahám második lépése analógiájában az, hogy megmutassa, hogy a Hold, bár fényesebbnek és nagyobbnak látszik, mint egy csillag, nem lehet isten. Ez azért van, mert ugyanúgy lenyugszik, mint egy csillag, óráról órára változtatja az alakját, és fénye egy másik égitesttől függ. Ennél a pontnál Ábrahám nyíltan kijelentette, hogy őt Ura vezeti, és azok, akik nem egyedül Őt imádják, azok közé tartoztak, akik eltévelyedtek.

Ábrahám végső analógiája megmutatta, hogy a Napot sem lehet Allahként imádni, mert mérete és fénye ellenére szintén eltűnik a láthatáron. Ezért teremtett jelenséget imádni ostobaság. Miután visszautasította a teremtmények imádatát, Ábrahám kijelentette hitét:

Orcámat hanifként afelé fordítom, aki megteremtette az egeket és a földet. És én nem tartozom a bálványimádók közé. (Korán, 6:79)

Tehát, nagy hiba a fenti versből arra következtetni, hogy Ábrahám istenítette az égitesteket életének korai szakaszában.

Ábrahám második állítólagos hibája vagy botlása, hogy Allahhoz fordult, hogy mutassa meg, hogyan támasztja fel a holtakat. Ezzel kapcsolatban azt mondja a Kegyes Korán:

És emlékezz arra, amikor Ábrahám azt mondta: „Mutasd meg nekem, hogyan támasztod föl a holtakat!" Allah azt mondta: „Talán nem hiszed el?" „De igen" - mondta -, „csak hadd nyugodjon meg a szívem!" (Korán, 2:260)

Egy hadíszban Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondja, hogy hetvenezer fátyol választja el Allahot az embertől. Ez utal arra, hogy az ember útja Allah felé végtelen, és az embereknek különböző szintű a tudásuk és megértésük, és változó a képességük is a lelki és szellemi megelégedésre. Mivel Allah minden Tulajdonságában és Nevében végtelen és határtalan, az Ő tudásának mindenki csak jelentéktelen töredékét szerezheti meg és csak képességeinek megfelelő fokon érheti el a megelégedést.

Ábrahám az egyik legjobb képességű ember volt, és ezért minden nap bővítenie kellett tudását Allahról ahhoz, hogy elérje a tökéletes spirituális megelégedést. A próféták, mint más emberi lények, folyamatosan kerültek a szellemi és spirituális fejlődés egyre magasabb szintjeire. Minden korábbi fejlődési szinten folyamatos erőfeszítéseket tettek, hogy a bizonyosság még magasabb fokát érjék el. Ezért Allah Küldötte (s.a.w.) naponta százszor is kérte a Mindenható Allah bocsánatát, és gyakran így fohászkodott Hozzá: „Dicsőség Neked, nem voltunk képesek ismerni Téged úgy, ahogy az méltó lenne a Te tudásodhoz. Dicsőség Neked, nem voltunk képesek úgy szolgálni Téged, ahogy az méltó lenne a Te szolgálatodhoz.”.

Egyszer, Muhjiddin ibn Arabi összetalálkozott Mewlana Dzselaleddin Rúmival és megkérdezte őt: „Ki a nagyobb? Mohammed Próféta (s.a.w.), aki azt mondja: „Dicsőség Neked, nem voltunk képesek ismerni Téged úgy, ahogy az méltó lenne a Te tudásodhoz”, vagy Bayazid Besztami, aki azt mondja az önkívület egy pillanatában: „Nagy az én dicsőségem! Magamat dicsőítem!”?

Mewlana válasza azok számára is válaszul szolgál, akik hibát próbálnak találni Ábrahám Prófétában: „Mindkét kijelentés mutatja, hogy Prófétánk (s.a.w.) mennyivel nagyobb, mint Bayazid. Mert Prófétánk szíve, olyan mély és hatalmas óceán volt, amelyet lehetetlen elégedetté tenni. De Bayazid lelke olyan, mint egy vizeskancsó: könnyű megtölteni és gyorsan túlcsordul.”

Hogy minden lehetséges kétséget eltávolítson Ábrahám (a.s.) bizonyosságával kapcsolatban, Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta egyszer: „Ha Ábrahám esetleg kételkedett, hát mi sokkal inkább ki vagyunk téve a kételkedésnek, mint ő.”

Egész életét állandóan a hitetlenség és bálványimádás elleni küzdelemmel töltötte. Ábrahám próféta mindössze három alkalommal beszélt megtévesztő módon. Más szavakkal szólva, azt választotta, hogy hallgatósága figyelmét valami másra tereli, azáltal, hogy közvetett utalást tett az igazságra. Azért tette ezt, hogy elkerülje a zaklatást, vagy hogy egyszerűbben elmagyarázza nekik a vallás igazságait. Mivel azonban egyes vallástudósok hazugságként értelmezik ezeket a mondásokat, szükségesnek érzem tisztázni őket.

Az első mondás. Amikor népe azt akarta, hogy csatlakozzon vallási ünnepségükhöz, egy pillantást vetett a csillagokra és azt mondta, hogy beteg.

Ábrahám nem volt testileg beteg, hanem szívét az bántotta, hogy esetleg úgy tűnhet, neki is köze van népe hamis hiedelmeihez. Nem volt képes a bálványokat imádni, inkább elhatározta, hogy elpusztítja őket. Egyszer, hogy elkerülje az ünnepségeiken való részvételt, azt mondta nekik, hogy beteg, és amikor magára hagyták, ledöntötte a bálványaikat és összetörte őket. Ezért tette azt, amit tett. A Korán dicséri őt ezért a tettéért:

És követői közé tartozott Ábrahám. Emlékezz arra, amikor ép szívvel jött Urához. Emlékezz arra, amikor atyjának és népének azt mondta: „Mit szolgáltok ti? Vajon más isteneket akartok Allahon kívül? Hogyan vélekedtek a teremtmények Uráról?” Aztán a csillagokra pillantott, és azt mondta: beteg vagyok! Így hát elfordultak tőle, és elmentek. Akkor az isteneikhez fordult, és azt mondta: Mi van veletek, hogy nem esztek? Miért nem beszéltek? Aztán nekik támadt, jobb kezével lesújtva rájuk.” (Korán, 37:83, 93)

A második mondás: Ábrahám iróniát használ, hogy hangsúlyozza saját szempontját:

És már korábban megadtuk az útmutatást Ábrahámnak, mert ismertük őt. Emlékezz arra, amikor azt mondta az atyjának és a népének: „Mik ezek a faragott képek, amelyeket imádtok?” Ők azt mondták: „Már atyáinknál is úgy találtuk, hogy nékik szolgáltak.” „Bizony, nyilvánvaló tévelygésben vagytok, atyáitokkal együtt!” „Vajon az Igazságot hoztad el nekünk” - mondták azok - „avagy azokhoz tartozol, akik tréfálkoznak?”

„Nem!” – mondta Ábrahám. „A ti Uratok az egek és a föld Ura, aki megteremtette azokat. És én azokhoz tartozom, akik ezt tanúsítják nektek. És - Allahra! - bizony fortéllyal rászedem a bálványaitokat, ha hátat fordítotok.” És darabokra zúzta azokat, kivéve a legnagyobbat, hogy hozzá fordulhassanak. Ők azt mondták: „Ki cselekedte ezt a mi isteneinkkel? Bizony vétkes ő a vétkesek között!” Azt mondták: „Hallottuk, hogy egy ifjú - a neve Ábrahám - emlékezett meg róluk.” „Hozzátok hát ide őt a nép szeme elé” - mondták -, „talán tanúbizonyságot tesznek ellene!” Azt mondták neki: „Vajon te tetted ezt az isteneinkkel, Ábrahám?” „Nem!” - mondta ő. „Ő cselekedte ezt, legnagyobb közülük. Kérdezzétek őket - ha tudnak beszélni!” (21:51-63)

Vannak, akik azt gondolják, hogy Ábrahám legutolsó válasza hazugság. Az igazság az, hogy valójában gúny. Ábrahám azt akarta, hogy népe megértse, hogy az élettelen tárgyak nem beszélnek és sem hasznukra, sem kárukra nem lehetnek, és nem lehet őket imádni. Olyan sikeres volt ez irányú kísérletében, hogy népe nem tudott ellentmondani érvelésének, s nem találtak más kiutat, mint hogy a tűzbe vessék őt.

Ábrahám nem azt mondta, hogy a legnagyobb bálvány törte össze a bálványokat. Gondosan vizsgáljuk meg válaszát: Azt mondta: „Ő cselekedte” és megállt – az ája olvasása közben itt jelentős szünetet kell tartani – és aztán folytatta: „A legnagyobb közülük”. Ezzel a szóhasználattal: „Ő cselekedte”, utalt arra, aki összetörte a bálványokat, de az emberek figyelmét a főbálványra terelte azzal, hogy úgy folytatta: „A legnagyobb közülük!”

Egyszer, Allah Küldötte azt mondta egy öregasszonynak, hogy az öregek nem léphetnek be a Paradicsomba. Amikor látta, hogy az öregasszony mennyire elszomorodott ezen, tisztázta: „Mert a Paradicsomban nem lesznek öregek, ők is megfiatalodva, ifjúként fognak belépni”. Ez bizonyos szempontból hasonlít arra, amit Ábrahám tett, és ezért nem hazugság.

A harmadik mondás: Ábrahám és felesége, Sára.

Egy hadíszban, és a Bibliában is (Mózes első könyve, 20:2-14.) azt olvashatjuk, hogy Ábrahám azt akarta, hogy felesége, Sára válaszolja azt, ha kérdezik, hogy ő a lánytestvére, és nem a felesége. A Biblia szerint Ábrahám azért tette ezt, mert megölték volna őt, ha kiderült volna az asszony kiléte. Ez nem hazugság, mert amint a Korán kijelenti, minden hívő egymás bátyja és nővére.

Következésképpen Ábrahám sohasem hazudott. Ha hazudott volna, Allah megszidta volna. A Korán azonban sohasem említi, hogy Allah hazugságért szemrehányást tett volna neki. Ellenben a fent említett mondások szerepelnek a Koránban. Allah dicséri őt értük. Ezért a hadíszt azokról a mondásokról nem szabad szó szerint venni.

Ábrahám (a.s.) feltételezett botlása.

Ábrahám azzal kezdte küldetését, hogy felszólította apját, Azert, a helyi bálványfaragót, hogy hagyjon fel a bálványimádattal és forduljon Allah, az Egek és a Föld Teremtője felé. Amikor apja ellenállt, elfordult tőle, és azt mondta, hogy kérni fogja Allahot, hogy bocsásson meg neki. Megtartotta ígéretét: „És bocsáss meg az én atyámnak! Bizony, ő a tévelygők közé tartozik!” (Korán, 26:86.).

Néhányan ezt botlásnak tartják, mivel végül is, apja hitetlen volt. Azonban nehéz azt botlásnak tartani, mert Ábrahám próféta volt, akit Allah küldött, hogy az embereket az igazságra hívja. Mint minden más prófétát, őt is elszomorította, ha Allah bármelyik szolgája nem követte az Ő útját a boldogságra és sikerre, mindkét világban. A következő ájákból láthatjuk, hogy mennyire szerette volna, ha apja is az igaz útra vezettetik:

És emlékezz meg az Írásban Ábrahámról! Ő igaz ember volt, és próféta. Emlékezz arra, amikor azt mondta atyjának: „Apám! Miért szolgálsz te olyasvalamit, ami nem hall és nem lát, és nincs hasznodra semmiben? Apám! Olyan tudást kaptam én, amit te nem kaptál. Kövess hát engem, és én egyenes útra vezetlek! Apám! Ne szolgáld a Sátánt! A Sátán föllázadt a Kegyelmes ellen. Apám! Félek, hogy büntetés ér el téged a Kegyelmestől, és a Sátán társai közé fogsz tartozni! (Korán, 19:41-44)

Ábrahám feladata volt, hogy az embereket Allah imádatára hívja, makacs visszautasításuk ellenére. Bár a Korán nyíltan állította, hogy: Akik hitetlenek, azoknak egyre megy, hogy intetted-e őket, vagy nem intetted: nem hisznek (2:6.), Allah Küldötte (s.a.w.) soha nem adta fel, hogy figyelmeztesse őket. Amellett, hogy apját az igazságra hívta, Ábrahám fohászkodott is érte, amíg, mint a Korán állítja, világossá nem vált számára, hogy apja Allah ellensége volt. Amikor Ábrahám meggyőződött erről, elfordult tőle. Allah nem botlásként említi ezt Ábrahám részéről, hanem erényként: Ábrahám bizony együttérző és elnéző volt (Korán, 9:114.).

Ábrahám viselkedését Allah kitűnő, követendő példaként is említi:

„Bizony, jó példa van nektek Ábrahámban, és azokkal, akik vele voltak, amikor azt mondták a népüknek: „Bizony, mi elhatárolódunk tőletek és attól, amit Allah mellett imádtok. Megtagadtunk benneteket, és ellenségesség és gyűlölet jelent meg köztünk és köztetek örökké, amíg nem egyedül csak Allahban hisztek”, kivéve Ábrahám mondása az apjának: „Bizony, bocsánatot kérek neked, de nincs erőm, hogy bármit is tegyek érted Allah ellenében. Urunk, Rád hagyatkozunk, és Hozzád fordulunk, és Hozzád lesz a visszatérés.” (Korán, 60:4)

Mint fent jeleztük, Ábrahám imája apjáért egy ígéret miatt történt, amelyet tett neki (Korán, 9:114.) Amikor világossá vált számára, hogy apja makacsul kitartott a hitetlenségében, elkülönült tőle és feladta az érte való fohászkodást.

Végül meg kell jegyeznünk, hogy a Korán egyes magyarázói nem fogadják el, hogy Azer Ábrahám apja volt. Bár nem hiányosság Ábrahám részéről, hogy hitetlen apa leszármazottja, mert az Allah hozza világra az élőt a halottból, s a halottat az élőből (Korán, 3:27.), a Korán mindig az ab szót használja (ami az apa mellett, nagybácsit, mostohaapát, vagy nevelőapát, nagyapát is jelent) Azerral kapcsolatban.

Bár Ábrahám prófétának tilos volt bocsánatot kérni Azernek, a Korán említi, hogy idős korában így fohászkodott: „Urunk! Bocsáss meg nekem és szüleimnek és a hívőknek azon a napon, amikor eljön a leszámolás” (Korán, 14:41.). Ebben az imában a walid (az, aki nemzette őt) szót használja apjára. A Biblia szerint Ábrahám igazi apja Terah volt. Ezt azonban Allah tudja a legjobban.

József próféta (a.s.)

József Prófétát a Korán a tisztaság példájaként állítja elénk. Gyermekkorában irigyelték őt fivérei, és egy kútba dobták őt. Egy arra haladó karaván megtalálta, és később eladták rabszolgaként egy magas rangú hivatalnoknak, (valószínűleg az egyiptomi bíróság miniszterének), akinek nevét a Biblia Potifárként említi (Mózes első könyve, 37:36.).

József próféta próféták családjából származik. Amikor valaki azt mondta Allah Küldöttének (s.a.w.), hogy nemes embernek tartja magát, a Küldött (s.a.w.) utalt erre a tényre és azt mondta: „Az a nemes ember, aki egy nemes ember fia, aki egy nemes ember fia, aki egy nemes embernek a fia. Ez József, aki Jákob fia, aki Izsák fia volt, aki Ábrahámnak, Allah bizalmas barátjának a fia volt.”. József még gyerek volt, amikor a kútban megkapta az első kinyilatkoztatást a Mindenható Allahtól: „egy napon hírt adsz még nekik erről a cselekedetükről” (Korán, 12:15.). Ezért kezdetektől fogva védve volt minden bűntől.

József kivételesen jóképű fiatalember volt, s hamarosan felfigyelt rá gazdájának felesége. Végül az asszony beleszeretett. A Korán szavaival, a főváros hölgyei szerint József „heves szenvedélyre gyújtotta őt” (Korán, 12:30.). Az asszony megpróbálta elcsábítani őt, úgy, hogy bezárta az ajtót és odahívta magához Józsefet. De József, akinek Allah tudást, józan ítélőképességet és értelmet adományozott, habozás nélkül azt válaszolta: „Allah óvjon engem ettől! Az én Uram megtiszteltetésben részesített. Bizony, nem boldogulnak a bűnösök” (Korán, 12:23.).

József Próféta már elérte az ihszan rangját, amit Allah Küldötte (s.a.w.) úgy ír le, hogy a hívő úgy szolgálja Allahot, mintha maga előtt látná Őt. Más szóval, élete minden pillanatában érezte, hogy Allah felügyelete alatt áll. Azonkívül őszinte, tisztaszívű és tiszta szándékú volt. Ezért fel sem tételezhetjük róla, hogy visszaélt volna Allah kegyelmével, engedve ennek a csábításnak. Ha egyetlen lépést is tett volna ebben az irányban, bűn lett volna. Vagy, ha az „Uram” kifejezés alatt a gazdáját értette, bűnös lett volna, aki visszaélt gazdája bizalmával.

A történet többi részéről a Korán azt mondja:

„Az asszony bizony kívánta őt, és ő is kívánta volna, ha nem látta volna Urának bizonyítékát. Így volt, hogy távol tarthassuk őt a gonoszságtól és erkölcstelenségtől. Íme! Ő kiválasztott szolgáink közé tartozott.” (Korán, 12:24.)

A mondatot, amit itt úgy fordítottak, „Az asszony bizony kívánta őt, és ő is kívánta volna, ha nem látta volna Urának bizonyítékát”, egyes Korán-magyarázók félreértették, és úgy magyarázták „a nő kívánta őt és felé mozdult és a férfi kívánta a nőt és felé mozdult, de éppen abban a pillanatban meglátta Allah nyilvánvalóságát és megállt”. Néhányan az „az Úr világos jelének” értelmezésekor, amit József látott, olyan messzire mentek, hogy kitaláltak egy történetet, hogy Jákob jelent meg kezét a szájára téve és megmentette fiát egy halálos bűn elkövetésétől.

Ez azonban több, mint félreértés – rágalmazás is egy próféta ellen, akit Allah megtiszteltetésben részesített és úgy mutatott be, mint „a tisztaság legkitűnőbb példaképét”. Allah Küldötte (s.a.w.) pedig úgy említette, hogy a legnemesebb embert mind közül. Hogy minden ilyenfajta kétséget kizárjunk, a hamma szó jelentésére kell összpontosítanunk, amit szó szerint úgy fordítottunk: „fölgerjedni, belülről égni” és ami összezavarta az előbb említett értelmezőket.

A Hamma szó szerint azt jelenti: „belülről szenvedni, égni és nyugtalankodni és felemésztődni a szenvedélytől és a vágyakozástól”. Az alaktan és jelentéstan tudományának egyik alapelve, hogy egy szó első és legmegszokottabb jelentését részesítik előnyben mindaddig, míg a szövegkörnyezetből ki nem derül, hogy ebben a formában nem megfelelő a jelentése. Ez az alapelv, együtt két másik elvvel, amit alább magyarázunk el, nem enged számukra más lehetőséget, mint, hogy a hamma szót első értelmében fogadják el.

Egy: Józsefet és a hölgyet világok választották el egymástól: hitük, törekvéseik, jellemük és életmódjuk annyira különbözött. Ezért mindketten saját maguktól szenvedtek és aggódtak, és mindkettőjüket teljesen eltérő törekvések emésztették.

Kettő: Az ája, amely a hamma szót tartalmazza, közbevetett tanítás, mintegy zárójelben magyarázza el a hit és az őszinteség erényét, amely Allah különleges kegyét és védelmét hozza el. Nem pusztán a történet egy része. Meg kell azt is jegyeznünk, hogy minden kifejezés után szünet van, hogy kitűnjön, hogy nem eseményláncolatot kapcsol össze, hanem három különböző valóságot fejez ki. Ebben az esetben, a vers pontos jelentése a következő lesz:

Az asszony belülről égett József iránti szerelme miatt. Ez a szerelem Józsefet nagy bajba juttatta; tisztasága, jelleme és jó híre megsérülhetett. Kiutat kellett találnia ebből a helyzetből. Ebben a kritikus pillanatban, Allah bizonyítéka (az Ő védelme, vagy valami más) segítségére sietett és minden gonoszt elfordított tőle, mert ő Allah azon szolgái közé tartozott, akit Ő becsületessé és tisztává tett. Ő nem mukhlisz volt (olyan ember, aki önfegyelem és lelki gyakorlatok eredményeként megtisztult, és őszinteségre tett szert), hanem mukhlasz volt (Allah által őszintének és tisztának teremtett ember).

Másrészt, a hamma ige ebben a szövegkörnyezetben nem „egy cselekvés kezdetét” fejezi ki. Mert az előző ájában olvashatjuk, hogy az asszony már elkezdte a cselekvést: bezárta az ajtót és odahívta magához a férfit. De József visszautasította. Tehát, ha a hamma ige jelentését úgy értelmezzük, hogy „valaki felé elindulni” József és az asszony részéről is, az ellent fog mondani az előző ájának, valamint a következőnek is, amely leírja a történet többi részét: És futottak az ajtóhoz, igyekezvén egymást megelőzni, és az szétszakította hátulról az ingét (Korán, 12:25.). Világosan kitűnik ebből a sorból, hogy József először az ajtóhoz rohant, hogy kimeneküljön és az asszony utánaszaladt, hogy elkapja őt és letépte hátáról az inget.

Egyesek azonban azt sugallták, hogy az asszony megkívánta Józsefet és József is megkívánhatta volna, hogyha nem látta volna meg Ura bizonyítékát. Mivel kezdetektől védve volt a bűnök ellen, nem érzett semmi vágyat az asszony iránt. József próféta egyik esetben sem érzett semmi hajlandóságot az asszony iránt, és ezért nem indult el feléje. Mint minden más próféta, József is tévedhetetlen volt.

Mohammed Próféta (s.a.w.)

Allah Küldötte magasabb rendű minden más prófétánál. Ez nem lehetett másként, mivel ő a Világok Kegyelmeként küldetett el. A vallás, amelyet közvetített, magába foglalja a korábban kinyilatkoztatott minden vallás lényegét, és tartalmaz mindent, ami szükséges az emberiség minden problémájának megoldásához, egészen az Utolsó Napig. Ezzel szemben minden korábbi próféta küldetése bizonyos emberekre és korra szorítkozott.

Mohammed Próféta (s.a.w.), Busiri szavaival: „…az erények Napja és a többiek hozzá hasonlítva a csillagok, amelyek fényt árasztanak az emberekre éjszaka”. Amikor a Nap felkel, a Hold és a csillagok nem láthatók többé. Hasonlóképpen, amikor a „Prófétaság Napja” (Mohammed Próféta (s.a.w.) elküldetett, hogy megvilágítsa az egész világegyetemet, nem volt többé szükség a csillagok fényére.

Mint elődei, Mohammed Próféta (s.a.w.) szintén tévedhetetlen volt. Mind a Koránban, mind a történelemkönyvekben is olvashatjuk, hogy bár ellenségei kitartóan rágalmazták őt, soha nem kérdőjelezték meg becsületességét, vagy tévedhetetlenségét.

Azt mondták, hogy „őrült” – őrülten szerette az Allahot és őrülten vágyott arra, hogy az emberek vezetést kapjanak. Ilyen értelemben őrült volt, de nem tébolyodott. Azt mondták, hogy „varázsló” volt, aki elbűvölte az embereket – valóban elbűvölte őket személyiségével és az Iszlámmal és a Koránnal, amelyeket Allahtól hozott. De nem volt varázsló. Azt mondták, hogy „jós” – jóslatok százait mondta el, amelynek nagy része már beteljesedett, s a többi is beteljesülésre vár. De nem volt jós.

Mint a már megvitatott Korán-áják, amelyek felületesen szemlélve úgy tűnik, kétségbe vonják néhány próféta tévedhetetlenségét, számos figyelmeztetés van a Koránban Allah Küldöttének (s.a.w.) néhány cselekedetével kapcsolatban is. Mielőtt azonban elemeznénk őket, nem szabad elfelejtenünk, hogy a próféták, akárcsak a nagy jogtudósok, saját józan eszüket is használták, ha a kérdéssel kapcsolatban nem érkezett sem közvetlen, sem közvetett kinyilatkoztatás.

Ahogy a Próféta (s.a.w.) feleségei nem olyanok, mint más muszlim nők, a jutalmazás és az isteni büntetés tekintetében (ld. Korán, 33:30-32.), a prófétákat sem úgy kezeli Allah, mint más hívőket. Például, figyelmeztette őket, amikor ittak a Zamzam (egy mekkai forrás) vizéből, a Kawthar (egy forrás a Paradicsomban) vize helyett. Az ilyen figyelmeztetéseket soha nem lehet bűnök eredményének tekinteni. Továbbá, ezek a figyelmeztetések, általában igazából Allahi dicséretek, amelyek a próféták nagyságát és Allahhoz való közelségüket mutatják.

Allah Küldötte (s.a.w.) és a badri csatában szerzett hadifoglyok

A kis mekkai muszlim közösség a legkegyetlenebb kínzásoknak volt kitéve. Tagjai türelmesen viselték, és sohasem gondoltak megtorlásra, mert a Korán megparancsolta Allah Küldöttének, hogy hirdetéssel és szép beszéddel hívja a hitetleneket az Iszlámra, és azzal űzze el a gonoszt, ami jobb, és bocsássa meg hibáikat és gonosz tetteiket. Amikor a muszlimok Medinába vándoroltak, hogy az Iszlám elvei szerint éljenek, mindent hátrahagytak. Azonban tovább zaklatták őket a mekkai hitetlenek, és egy új csoport, a medinai zsidók is.. Valamint, mivel az anszárok (a segítőknek), önként megosztották mindenüket a mekkai menekültekkel, minden muszlim nélkülözött. Ilyen szűkös körülmények között Allah engedélyt adott nekik, hogy ellenálljanak az ellenséges támadásnak. Ez pontosan Badr csatája előtt történt.

Ez a csata volt a muszlimok első megütközése az ellenséges erőkkel. Bár az ellenfelek túlerőben voltak, a hívők mégis hatalmas győzelmet arattak. Ha nem fogadjuk el a néhány Korán-magyarázó véleményét, hogy a Mohammed szúra - amely tartalmazza az arra vonatkozó szabályokat, hogy hogyan kell bánni a hadifoglyokkal – a Hadizsákmány című szúra előtt lett kinyilatkoztatva, akkor addig nem volt kinyilatkoztatott isteni parancs arról, hogy hogyan kell bánni a hadifoglyokkal. A muszlimok nem tudták, hogy az ellenséges katonákat megöljék-e, vagy foglyul ejtsék őket. Szad ibn Muadh például nem örült, amikor látta, hogy muszlim társai hadifoglyokat ejtenek; ő inkább az első összeütközéskor megölte volna őket.

A csata után a Próféta (s.a.w.) társaival tanácskozott arról, hogy hogyan bánjanak a hadifoglyokkal, mint ahogy mindig tette, amikor nem volt konkrét isteni Kinyilatkoztatás. Abu Bakr (r.a.) azt mondta: „Ó Allah Küldötte! Ők a te néped. Még ha neked és a hívőknek nagyon rosszat is tettek, meg fogod nyerni a szívüket, és az igazságra vezetheted őket, ha megbocsátasz nekik, és a kedvükre teszel.”

Omárnak (r.a.) más elképzelése volt. Azt mondta: „Ó Allah Küldötte! A hadifoglyok Mekka vezető személyiségei. Ha megöljük őket, többé nem lesz elég erős, hogy harcoljon velünk. Adj át minden foglyot muszlim rokonának. Add át Alinak a testvérét, Aqilt, hogy ölje meg. Abu Bakr ölje meg fiát, Abdurrahmant és én hadd öljem meg rokonomat.”

Allah Küldötte Abu Bakrhoz fordult és azt mondta: Abu Bakr, te olyan vagy, mint Ábrahám, aki azt mondta: „Aki engem követ, az hozzám tarozik, ha pedig ellenszegül nekem, hát bizony Te Megbocsátó és Irgalmas vagy (14:36.). És olyan vagy, mint Jézus, aki azt mondta: „Ha megbünteted őket, a Te szolgáid ők. Ha pedig megbocsátasz nékik, Te vagy a Hatalmas és a Bölcs” (5:118.). Aztán Omárhoz fordult és azt mondta: Ó Omár! Olyan vagy, mint Noé, aki azt mondta: „Uram! Ne hagyjál a földön egyetlen hitetlent sem.” (71:26.). És olyan vagy, mint Mózes, aki azt mondta: „Urunk! Fáraónak és előkelőinek pompát és gazdagságot adtál az evilági életben, hogy tévelygésbe vigyenek a Te utadról. Tedd semmivé az ő gazdagságukat és keményítsd meg szívüket, hogy ne higgyenek mindaddig, amíg a fájdalmas büntetést meg nem látják” (10:88.). Abu Bakr tanácsát követte.

Minden próféta azért küldetett, hogy Allah útjára vezesse az embereket és mindegyikük küldetése a könyörületességen alapult. Azonban az irgalmasság néha azt követeli, mint Noé és Mózes esetében, hogy egy kart levágjanak a test egészségének megőrzéséért, vagy akár a testnek egy nagyobb műtéten kell átesnie. Mivel az Iszlám a tökéletes egyensúly középútja minden világi és lelki véglet között, és tartalmazza minden korábbi próféta útját, a helyzetnek megfelelően dönt.

A badri csatát megelőzően a muszlimok gyengék voltak, míg ellenségeik pénzügyileg erősek, félelmetesek és szervezettek voltak. Ezen okból, a feltételek megkövetelhették, hogy egy próféta sem ejthetett foglyokat addig, amíg [a hitetlenek között] nem rendezett nagy vérontást a földön (8:67.), mert ők Allah ügyéért harcoltak, nem valami világi célért. Azonban a Mindenható Allah már elrendelte, hogy a muszlimok számára mgengedett a váltságdíj és a hadizsákmány. A Próféta (s.a.w.) és Abu Bakr tiszta szíve érezhette, hogy Allah meg fogja engedni, hogy hadizsákmány szerezzenek, és váltságdíjat szedjenek a hadifoglyokért. Ezért váltságdíj ellenében elengedték a hadifoglyokat, mielőtt az ide vonatkozó áják kinyilatkoztattak volna:

„Ha nem lenne Írás Allahtól, ami már korábban megvolt, akkor bizony szörnyű büntetés sújtana benneteket azért, ami [váltságdíjat] elvettetek. Élvezzétek hát azt, amit zsákmányoltatok, amennyiben megengedett és jó! És féljétek Allahot! Allah Megbocsátó és Kegyes” (Korán, 8:68-69.)

Ugyanezt említi sokkal egyértelműbben egy másik ája:

„Amikor összetalálkoztok a hitetlenekkel, sújtsatok a nyakukra! Mikor azután nagy rontást tettetek bennük, akkor szorosan kötözzétek meg őket; és utána vagy legyetek nagylelkűek, vagy kérjetek értük váltságdíjat, amíg a háborúskodás véget nem ér.” (Korán, 47:4.)

Végül, a muszlimok nem szegték meg az isteni parancsnak való engedelmességet, amely már ki volt nyilatkoztatva, tehát nem követtek el bűnt. Ez egy olyan döntés volt, amelyre a tanácskozás után jutottak.

A Próféta (s.a.w.) felmenti a képmutatókat a tabuki hadjáratban

A tabuki hadjáratra a Hidzsra utáni 9. évben került sor, nyáron, amikor nagy a hőség Arábiában. A katonákat Bizánc ellen küldték, amely az egyik helyi nagyhatalom volt. Szokásával ellentétben, Allah Küldötte (s.a.w.) bejelentette a hadjárat célpontját. Néhányan mentességet kértek a hadjáratban való részvétel alól, és Allah Küldötte (s.a.w.) mentességet adott azoknak, akiknek kérését jogosnak találta. Nem vizsgálta ki, hogy igazat mondtak, vagy sem, mert egy muszlimnak a külső jelek és a tanúságtétel kimondása szerint kell ítélnie.

Amellett, mivel Allah is elfedi az emberek hiányosságait, Allah Küldötte (s.a.w.) soha nem tett közvetlenül az embereknek szemrehányást. Amikor hiányosságot vett észre valakiben, vagy egy a társadalomra jellemző hibát, felment a szószékre és általánosságban figyelmeztette az embereket. Soha nem említett neveket.

Sok képmutató szolgált hamis kifogásokkal. Ennek ellenére, Allah Küldötte elfogadta azokat. Ezzel kapcsolatban a következő ája lett kinyilatkoztatva: Allah bocsásson meg neked! Miért adtál engedélyt nekik, mielőtt nyilvánvaló nem lett előtted, hogy kik az igazak és meg nem tudtad, hogy kik a hazugok? (Korán, 9:43)

Bár egyes tudósok szerint a Mindenható Allah szemrehányást tett az ő Küldöttének (s.a.w.), amiért mentességet adott a képmutatóknak, ennek ellenkezője az igaz. Imam Fakhreddin Razi és sokan mások, akik között nyelvészek is voltak, helyesen mutattak rá arra, hogy a kifejezés: „Allah bocsásson meg neked!” egy felkiáltás, mint a God bless you! az angolban. Tehát a kifejezés igazi jelentése: Allah adjon neked kegyelmet! Amint korábban elmagyaráztuk, nem szükséges, hogy egy bűn létezzen, mielőtt megbocsátást nyújtanak. Például, amint a 4:99, 5:3 és a 4:43-as számú versekben láthattuk, a megbocsátás helyettesíthető a kegyelemmel, mivel szorosan összekapcsolódik jelentésük.

Ráadásul Allah Küldöttét (s.a.w.) a politika mellett a kedvesség is motiválta: kedvesség, mert nem akarta elsietve visszautasítani azokat, akiknek valódi okuk volt a mentességre; és politika, mert ha kötelező lett volna ott lenni, az teher és zavargás forrása lett volna. Világosan láthatjuk a következő ájából:

„Ha kivonultak volna veletek együtt, csak romlást hoztak volna rátok, és fel-alá nyargalásztak volna köztetek a tevéikkel, azt kívánva, hogy szakadás támadjon közöttetek.” (Korán, 9:47.)

Allah Küldötte (s.a.w.) tudta, hogy kik voltak a képmutatók: Bizony megismernéd őket az ismertetőjeleikről (47:30.). Allah nem akarta, hogy háborúba induljanak:

„Ha szándékukban állt volna a kivonulás, akkor előkészítették volna ahhoz a felszerelést. Allahnak azonban nem tetszett az, hogy fölkerekedjenek. Lustává tette őket és az mondatott nékik: „Maradjatok otthon az otthonmaradókkal!” (Korán, 9:46.)

Mivel ez így van, a kérdéses vers jelentése ez: „Allah adjon kegyelmet neked. Ha nem adtál volna nekik mentességet, amikor kérték, a képmutatók világosan elkülönültek volna az igazaktól.” Mint láthatjuk, ez a vers nem a Próféta szidását, hanem inkább az Allahi dicséretet és ragaszkodást fejezi ki.

Abasza szúra (Homlokát ráncolta)

A prófétaság nem egy közönséges feladat, amit bárki végezhet. Minden embernek két oldala van: égi és földi. Porból formálták és egy csepp vízből teremtetett, de mégis ki lett tüntetve Allah leheletével. Ennek eredményeként, emelkedhetünk, (vagy süllyedhetünk) a legmagasabb (vagy a legalacsonyabb) szintekre. Minden próféta a legmagasabb rangú ember volt. Allah kiválasztotta és megajándékozta őket minden dicséretes erénnyel, és a legmagasabb fokú szellemi és lelki képességekkel.

Ahhoz, hogy egy pillanatra, egy röpke pillantásra meglássuk Allah Küldöttének (s.a.w.) nagyságát, figyelembe kell vennünk, hogy Allah Akarata és Hatalma által hogyan változtatta a kegyetlen, civilizálatlan népet az emberi történelem legnagyszerűbb civilizációjának alapítóivá. Ráadásul a szabály szerint: „Az, aki valamire vezet másokat, olyan, mint az, aki megteszi”, a hívők minden tette, a Próféta (s.a.w.) idejétől az Utolsó Napig, hozzáadódik a Próféta (s.a.w.) jutalmazásához, amelynek következtében az ő rangja folyamatosan növekszik.

Ennek ellenére, néhány klasszikus Korán-magyarázat és hasonlók, tartalmaznak olyan állításokat, amelyek az Iszlámon kívülről vett dolgokon alapulnak, amelyek összeegyeztethetetlenek a prófétasággal. Ami még ennél is szomorúbb, az, hogy magában a muszlim világban is bizonyos „tudósok” – vagy az orientalisták, vagy a világi kísértések befolyása alatt – igencsak tiszteletlenek voltak a prófétasággal, Allah Küldöttével (s.a.w.) és a Szunnával szemben. Megtévesztve azt hiszik magukról, hogy szabadon kritizálhatják a Prófétát (s.a.w.) és a Szunnát. Az egyik kifogásuk, az Abasza szúra kezdete:

„Homlokát ráncolta és elfordult, hogy odajött hozzá a vak ember. Honnan tudhatod? Talán megtisztítja magát, vagy hallgat az intő szóra és hasznára válik az intés. Az öntelthez azonban figyelemmel fordulsz, és nem törődsz azzal, hogy nem tisztítja meg magát. Ha pedig hozzád jön valaki, akit buzgalom hevít és féli Allahot, arra ügyet sem vetsz.” (Korán, 80:1-10.)

Egyes Korán-magyarázók szerint Allah Küldötte (s.a.w.) egyszer éppen azon fáradozott, hogy az Iszlám üzenetét a kurajs törzs vezetőinek átadja, amikor félbeszakította egy vak ember. Ez az ember, Abdullah ibn Umm Maktum (r.a.), olyan szegény volt, hogy általában senki nem figyelt rá. Okulni akart Allah Küldöttének (s.a.w.) tanításaiból, neki azonban nem tetszett, hogy félbeszakították és türelmetlen lett. Ezért ezeket az áják nyilatkoztattak ki, hogy megdorgálják a Prófétát (s.a.w.).

A történet azonban nagyon megkérdőjelezhető számos ok miatt:

• Az események elbeszélése és a résztvevők, nem ugyanazok a hiteles hadíszgyűjteményekben és egyes Korán-magyarázatokban. Az elbeszélés néhány változata, Ibn Umm Maktum mellett, összesen hét másik embert is említ.
• A Korán számos ájája magyarázza el, hogy a korábbi próféták hogyan viselkedtek a szegény emberekkel. Elképzelhetetlen, hogy egy próféta, aki mindig azt tanácsolta követőinek, hogy a szegényekkel legyenek, homlokát ráncolta és elfordult volna egy szegény, vak embertől, különösen, amikor az azért jött, hogy őt hallgassa.
• Allah Küldötte mindig visszautasította a kurajs vezetők felhívását, hogy elűzze magától a szegény muszlimokat, ha azt akarja, hogy ők higgyenek az Iszlámban.
• A Korán nagy fontosságot tulajdonít annak, ahogyan a hívők viselkednek Allah Küldöttének (s.a.w.) jelenlétében. Például megparancsolja nekik, hogy „ha vele vannak, ne távozzanak úgy, hogy nem kértek engedélyt”. Engedély nélkül nem léphetnek a Próféta (s.a.w.) házába; tetteik és munkájuk semmibe veszik, ha ők a Próféta (s.a.w.) hangja fölé emelik hangjukat és a Pokol örök büntetését kapják, ha rosszul bánnak vele. Ezek után, Ibn Umm Maktumot kellett volna megszidni, amiért félbeszakította Allah Küldöttét (s.a.w.).
• Ibn Umm Maktum, Khadidzsa (r.a.) nagybátyjának fia volt, és egyike azoknak, akik az Iszlámot az elsők közt felvették. Kiemelt helye volt az Iszlámban. Allah Küldötte (s.a.w.) kétszer is rábízta az ima vezetését, míg ő hadjáraton volt. Tehát, vaksága ellenére, nem lehetett olyan durva, hogy félbeszakította volna Allah Küldöttét (s.a.w.), miközben ő a kurajs vezetőit hívta az igazságra. Vak volt, de nem süket.
• A szidás, amit az ide vonatkozó versek tartalmaznak, túl szigorúak ahhoz, hogy a Prófétának szóljon. Az igéket: összevonja a szemöldökét és elfordul, soha nem használják a Koránban egy prófétára sem; valójában még az átlagos hívőkre sem használták. Ebben az ájában egyes szám harmadik személyben szerepel. A Próféta (s.a.w.) távollétében, ez tiszteletlenséget és lealacsonyítást jelent. A rákövetkező kifejezések is olyan típusúak, amiket a hitetlenek vezetőire mondtak. Ezért elképzelhetetlen, hogy a szidás célja a Próféta (s.a.w.) lett volna.
• A Korán magyarázói, akik említik ezt az esetet, hozzáteszik, hogy az eset után Allah Küldötte (s.a.w.) akármikor látta Ibn Umm Maktumot, mindig azt mondta neki: „Üdvözlet neked, Ó te, aki miatt az én Uram megdorgált engem!” Ez a kiegészítés szintén nem található meg a hiteles hadíszgyűjteményekben.
• Allah Küldötte (s.a.w.) nagyon jószívű volt és mindent megtett, hogy vezesse az embereket. A Korán azt mondja: „Szomorúságot okoz neki, ha valami baj ér benneteket; aggódik értetek, s a hívők iránt jóságos és irgalmas” (Korán, 9:128.).

Mindezen magyarázatok után, mi azt választjuk, hogy Allahra hagyjuk, a Mindentudóra, annak eldöntését, hogy mi is az igazság ezzel az esettel kapcsolatban.

A Thaqif törzs ajánlata

Mielőtt felvették az Iszlám vallást, a Thaqif törzs megpróbált engedményeket kicsikarni a Prófétától (s.a.w.), például a különféle vallási feladatok alóli mentességet – mintha a Küldött (s.a.w.) fel lett volna erre hatalmazva! Mivel, még egy átlagos muszlim sem gondolna soha ilyen kérés teljesítésére, elképzelhetjük a Próféta (s.a.w.) reakcióját. Ezzel az esettel kapcsolatban a következő áják nyilatkoztattak ki:

El akartak tántorítani téged attól, amit kinyilatkoztattunk neked, hogy helyette valami mást találj ki Ellenünk. Akkor bizony barátjuknak fogadtak volna téged! És ha nem erősítettünk volna meg téged, már-már bizony egy kissé hajlottál volna feléjük. Akkor bizony kétszeres büntetést ízleltettünk volna meg veled az életben és a halálban. Aztán nem találsz senkit, aki segítene téged Velünk szemben. (Korán, 17:73-5.)

Először is, Allah Küldötte (s.a.w.) közvetlen címzettje és befogadója az isteni Kinyilatkoztatásnak. Ezért Allah közvetlenül őt szólítja meg a rá és a közösségre vonatkozó parancsokkal is. Ez nem jelenti azt, hogy Allah Küldötte néha elhanyagolta volna, amit mondtak neki. Mivel ő az Iszlám megtestesítője, képviselője és hirdetője, valamint a legjobb példa, Allah Küldötte (s.a.w.) a legszigorúbban gyakorolta azokat, és az Iszlám történelmének egészét megtapasztalta kicsinyített méretben.

Allah mintaként használta őt, korát és a társakat, amely az Iszlám jövőbeli terjedésének alapja és mintája. Olyan volt, mint egy mag, amelyből minden jövőbeli Iszlám civilizáció, Iszlám megmozdulás és tudomány, az Iszlám egész hatalmas fája fog kinőni. Ezért, az ilyen ájákat sohasem szabad úgy értelmezni, mintha Allah Küldöttét (s.a.w.) megszidták volna valami rossz cselekedetért. Az az áldott ember, aki Allah Szeretettje, akinek kedvéért Allah az egész világot teremtette, tökéletesen mentes minden tökéletlenségtől, hibától, vagy hiányosságtól.

Allah Küldötte (s.a.w.) különösen buzgó volt minden ember vezetésében. Hogy képesek legyünk megérteni nemcsak az emberiség, hanem minden élőlény iránt érzett szeretetének és ragaszkodásának legalább egy részét, elegendő utalni arra, amit egy kortárs muszlim tudós mondott buzgóságáról, amit népének vezérlése és jóléte iránt tanúsított:

„Semmilyen világi örömöt nem ismertem életem nyolcvan évében. Egész életem a csatatéren telt, és a szenvedés más különböző helyein. Nem volt kín, amit meg nem ízleltem, és nem volt elnyomás, amitől nem szenvedtem volna. Nem érdekel sem a Paradicsom, sem a Pokoltól nem félek. Ha tanúja leszek annak, hogy népem (azaz minden muszlim ember) biztonságban van, nem lesz ellenvetésem, hogy a Pokol tüzében égjek, mert szívem rózsakertté válik, amíg a testem elég.”

Allah mondta az Ő Küldöttének (s.a.w.), vigasztalva őt a kitartó hitetlenség miatt: „Lehet, hogy elemészted magad miattuk a szomorúságtól, hogy nem hisznek ebben az üzenetben” (Korán, 18:6).

Allah Küldöttének (s.a.w.) az emberek vezetésében való törekvését látva Thaqif törzsének vezetői megpróbáltak különleges engedményeket kicsikarni. Még azt is hozzátették, hogy ha mások elleneznék, azt a kifogást hazudhatná, hogy az Ura parancsolta meg, hogy engedélyt adjon. Pusztán emberi szempontból jó politikának tűnhet, hogy egy kis „engedményt” adjon egy nagy küldetés teljesítéséért. De a Küldött (s.a.w.) nem az Iszlám szerzője volt; feladata egyszerűen az volt, hogy közvetítse azt. A vallás Allahé. A kérdéses ája ezt a pontot hangsúlyozza.

A Próféta házassága Zainabbal

Az Iszlám előtti időben, s még ma is, a kulturális, gazdasági és lelki rabszolgaság széles körben elterjedt volt. Az Iszlám eljött, hogy lerombolja az ilyen rabszolgaságot és kereste a megoldást erre a társadalmi, valamint pszichológiai problémára. Mivel a rabszolgaságnak mély pszichológiai hatása is van, egy csapásra történt megszüntetése még rosszabb helyzetet idézett elő. Például, amikor az Egyesült Államokban Lincoln eltörölte a rabszolgaságot, a legtöbb rabszolgának vissza kellett térniük gazdáikhoz, mert már elveszítették azt a képességüket, hogy szabad emberként felelősséget vállaljanak, döntéseket hozzanak, és életüket irányítsák.

Az Iszlám első lépésként, szigorú elveket fektetett le a rabszolgákkal való bánásmódról, amint azt a következő hadíszokban is lehet látni: „Azt, aki megöli a rabszolgáit, szintén meg kell ölni. Aki bebörtönzi és éhezteti a rabszolgáját, azt szintén be kell börtönözni és éheztetni. Aki kasztrálja a rabszolgáját, azt szintén kasztrálni kell.” és „Nem felsőbbrendű egy arab ember a nem arabnál, és a nem arab sem felsőbbrendű az arabnál. Nem jobb a fehér ember a feketénél, és a fekete sem a fehérnél, kivéve, ha vallásossága és jó cselekedetei jobbá teszik..”

Második lépésként az Iszlám képessé tette, hogy a rabszolgák felismerjék emberi öntudatukat és identitásukat. Az Iszlám értékekre nevelte őket és beléjük ültette a szabadság szeretetét. Felszabadulásukkor teljesen felkészültek voltak arra a lehetőségre, hogy a közösség hasznos tagjaivá váljanak, gazdaként, kézművesként, tanárként, tudósként és hadvezérként, kormányzóként, miniszterként, sőt miniszterelnökként.

Egy másik Iszlám előtti gyakorlat, amely még mindig létezik sok ország törvényeiben: annak engedélyezése, hogy az örökbefogadott gyermekek ugyanolyan jogokat élvezhetnek, mint a természetes gyermekek. Ennek eredményeként egy apa nem vehette el törvényesen, örökbefogadott fiának özvegyét, vagy elvált felségét. Ezt meg kellett szüntetni, mivel sem az örökbefogadás, sem más módja valakinek a gyermekként való elismerése nem érhet fel a természetes szülők és gyermekek kapcsolatával.

Zaid (r.a.) fekete bőrű, afrikai ember volt, akit gyerekkorában rabszolga-kereskedők elraboltak, és rabszolgává tették őt. Khadidzsa (r.a.), Allah Küldöttének (s.a.w.) első felesége megvásárolta őt a mekkai rabszolgapiacon. Miután hozzáment feleségül a Prófétához, ajándékba adta neki Zaidot. Allah Küldötte (s.a.w.) felszabadította és fiának fogadta. Amikor Zaid szülei megtudták, hogy hol van és eljöttek érte Mekkába, Zaid inkább Allah Küldöttével (s.a.w.) maradt.

Hogy megmutassa a fekete és a fehér emberek közötti egyenlőséget és bemutassa, hogy a magas rang alapja csak az ember vallásossága és jó cselekedetei, nem pedig a vagyon és az evilági pozíció, Allah Küldötte (s.a.w.) összeházasította Zaidot Zainab bint Dzsassal, aki a Hasim törzsből származott. Nagyon elkötelezett és értelmes muszlim asszony volt és nemes jellemű. Allah Küldötte (s.a.w.) nagyon jól ismerte őt gyermekkorától fogva. Bár az asszony családja azt akarta, hogy Allah Küldöttéhez (s.a.w.) menjen feleségül, beleegyeztek a házasságba, mivel Allah Küldötte (s.a.w.) kívánta így.

Zaid azonban elismerte, hogy feleségénél spirituálisan alacsonyabb rendű. Éleslátása által rájött, hogy Zainab egy olyan asszony volt, akinek fenséges jelleme egy nálánál sokkal nagyobb ember feleségének lett volna megfelelő. Sokszor folyamodott Allah Küldöttéhez (s.a.w.), hogy engedélyezze neki a válást, de minden alkalommal, mint a Korán világosan állítja, Allah Küldötte (s.a.w.) figyelmeztette őt, hogy maradjanak házasok. Azonban Zaid arra a következtetésre jutott, hogy nem egyenlő feleségével és végül elvált tőle.

Ezután, Allah megparancsolta Küldöttének (s.a.w.), hogy vegye őt feleségül, közösségének megalapozott hagyományai ellenére. De mivel ezt a házasságot az égben kötötték, beleegyezett és elvette őt feleségül:

„És miután Zaid elvált tőle, hozzád adtuk őt feleségül, hogy ne legyen vétek a hívő férfiaknak a házasság fogadott fiaik feleségével, ha azok elváltak tőlük. Allah parancsát végre kell hajtani.” (33:37.)

Bár Allah Küldöttének (s.a.w.) nagyon nehéz volt megkötnie ezt a házasságot, Allah ezt arra használta, hogy megszüntessen egy hibás szokást és létrehozzon egy új törvényt és szokást. A Küldött (s.a.w.) a bevezetendő törvényt vagy szabályt mindig elsőként gyakorolta és engedelmeskedett azoknak, hogy megfelelő hatással legyenek másokra. Zainabbal kötött házassága az egyik legnehezebb parancs volt, amelynek engedelmeskednie kellett. Ezért jegyezte meg felesége, Aisa (r.a.): „Ha Allah Küldötte titokban tarthatott volna bármit is a kinyilatkoztatásból, ezt az áját tartotta volna titokban.”

Mint várható volt, az Iszlám ellenségei és a képmutatók megrágalmazták Allah Küldöttét (s.a.w.). Bár ezen rágalmazó állítások közül néhány utat talált még egyes Korán-magyarázatokba is, soha nem volt – és nem is lesz – a legcsekélyebb hatásuk sem az ő tiszta jellemére és erkölcsére. Minden tudós egyetért abban, hogy boldogan élt Khadidzsával (r.a.), aki egy nála tizenöt évvel idősebb özvegyasszony volt, házasságának huszonöt éve alatt (amelynek csak Khadidzsa halála vetett véget). A fiatal férfiakkal szemben, ő nem égett a kéjtől és a nemi vágytól. Ez világosan mutatja, hogy ötven éves kora utáni házasságai, amikor a vágy már alábbhagy, azért voltak, hogy nagyon fontos célokat teljesítsen.

Összegezve, mint minden más próféta, Allah Küldötte (s.a.w.) teljesen mentes minden hibától és ártatlan volt abban, amivel vádolták. Tévedhetetlenségét sem lehet kétségbe vonni.

Tweet

Whatsapp