Iskolák

Miután a kormány engedélyezte magániskolák mûködését, sok ember önkéntesen úgy döntött, hogy gazdagságát az ország szolgálatába állítja ahelyett, hogy egy léha életet hagyjon maga mögött, amikor megtér a másvilágra. Valójában az istenszolgálat lelkesedésével cselekedtek így. Lehetetlen, hogy tudomást szerezzek mindazokról az iskolákról, amelyeket itthon és külföldön nyitottak meg. Minthogy én mindig csak javasoltam és bátorítottam e tevékenységet, még csak nem is tudom a nevét mindannak a sok vállalatnak, amelyek ezeket megnyitották, vagy azt, hogy ezek az iskolák hol vannak helyileg.

Azonban bizonyos fokig figyelemmel követtem ezt az ügyet a sajtóban és cikksorozatokban, amelyek olyan kiváló publicisták tollából születtek, mint Ali Bayramoglu, Sahin Alpay és Atilgan Bayar. Azerbajdzsántól a Fülöp-szigetekig iskolák nyíltak mindenfelé, a cárista Oroszország fõvárosában, Szentpéterváron és a jelenlegi orosz fõvárosban, Moszkvában, valamint zsidó származású, prominens üzletember honfitársunk, Üzeyir Garih segítségével és ajánlásával még Jakutszkban is. Ezeket az iskolákat létrehozták majdnem minden országban, leszámítva az olyanokat, mint Irán, amelyek nem adják meg az engedélyt.

Az írók és gondolkodók, akik meglátogatták õket, tanúsítják, hogy ezeket az iskolákat török önkéntes szervezetek finanszírozzák. Sokukban vagy talán mindegyikben a tandíjak fontos részét képezik a fenntartásnak. Helyi tisztviselõk számottevõ segítséget nyújtanak földterület, épületek, igazgatók és szükség esetén tanárok biztosításával. A tanárok, akik elhivatottan szolgálják országukat, nemzetüket és az egész emberiséget, és mások szolgálatával megtalálták életük értelmét, lelkesen dolgoznak kevés fizetésért is.

Kezdetben néhány külképviseleti tisztviselõnk tétovázott abban, hogy adjon-e támogatást, mert nem értették teljesen, mi zajlik. Mára azonban nagy részük támogatja az iskolákat. Törökország két legutóbbi elnöke, a tiszteletre méltó Turgut Özal Úr és a tiszteletre méltó Süleyman Demirel, csakúgy, mint a Parlament korábbi elnöke, Mustafa Kalemli és a korábbi külügyminiszter, Hikmet Çetin, kimutatták támogatásukat az iskolák rendszeres látogatásával.

Helyénvaló, hogy idézzük Ali Bayramoglu megfigyeléseit, egy olyan újságíróét, aki számos ilyen iskolát meglátogatott:

Ezek az iskolák nem vallásos oktatást folytatnak és oktatási tevékenységeiket nem is öltöztetik vallásos köntösbe, mint ahogyan azt sokan feltételezik. Az Anadolu középiskolák modellje alapján hozták õket létre^[1], kiváló technikai felszereléssel és laboratóriumokkal. Az órák a Nemzeti Oktatási Minisztérium tanterve alapján kerülnek lebonyolításra. Vallásos tantárgyakat nem is tanítanak. Ali Bulaç újságíró, aki ezeket az iskolákat látogatta, elmesélte azt az észrevételét, hogy a mellékhelyiségeket szándékosan nem tartották ragyogóan tisztán, hogy elkerüljék a gyanúját annak, hogy az imádkozás követelné meg a nagy tisztaságot. Az iskolák mûködése minden egyes ország saját érvényben lévõ jogszabályi keretei és oktatási elvei szerint folyik. Például Üzbegisztánban miután a diákok az elõkészítõ osztályban törökül és angolul tanulnak, természettudományt angolul tanulnak török tanároktól, míg társadalomtudományi tantárgyakat üzbégül, üzbég tanároktól. Vallásos tudás átadása vagy vallási oktatás nem cél.

A helyi ügyintézõk éppen annyira ügyelnek a szekularizmusra, vagy talán még jobban, mint a török kormány. Felvilágosodott publicistáink, mint amilyen Alpay vagy Bayar, és sokan mások Bayramoglu megfigyeléseihez hasonlóan elmagyarázták, hogy ezek az országok egyáltalán nem éreznek aggodalmat a jövõvel kapcsolatban, ami ezeket az iskolákat illeti. Épp ellenkezõleg. A moszkvai Nemzeti Oktatási Hivatal vezetõje a moszkvai iskola megnyitó ünnepségén beszédében elmondta: „Oroszország jelenkori történelmében két fontos esemény van. Az egyik Gagarin ûrrepülése, a másik egy itteni török iskola megnyitása.” Úgy jellemezte ezt, mint történelmi eseményt.

Egyesek számára az élet egyedül azt a néhány napot jelenti, amit eltöltenek ebben a földi vendégházban azzal az egyetlen céllal, hogy teljesen kielégítsék önös vágyaikat. Más embereknek más elképzelései vannak, ezért az életnek más értelmet adnak. Számomra ez az élet néhány kezdeti lélegzetvételt jelent azon az utazáson, amely a lelkek világában kezdõdik, és örökké folytatódik a mennyországban, vagy, Isten õrizz, a pokolban.

Ez az élet nagyon fontos, mivel ez ad formát a túlvilági életnek. Ezért oly módon kellene leélnünk, hogy elnyerjük az örök életet és az Életet Adó megelégedettségét. Ennek az ösvénynek elkerülhetetlen velejárója Isten szolgálata, elsõsorban családunk, rokonaink, szomszédaink, országunk és nemzetünk, végül pedig az emberiség és a teremtés szolgálata által. Ez a szolgálat a mi jogunk, közvetítése másoknak a mi felelõsségünk.

Tweet

Whatsapp