Az iszlám és a demokrácia komparatív megközelítése
A vallás, különösen az iszlám, az egyik legkritikusabb témává vált az elmúlt években. Napjaink kultúrája a vallást empirikus módszerekkel értékeli, akár antropológiai vagy teológiai, pszichológiai vagy pszichoanalitikus nézõpontból is történik a megközelítés. Egyrészrõl a vallás egy belülrõl tapasztalt és megélt jelenség, amely többnyire az élet állandó területeivel kapcsolatos. Másrészrõl a hívõk vallásukat filozófiának tekinthetik, racionális alapelvek egész csoportjának, vagy pusztán misztikának. A nehézségek csak szaporodnak az iszlám esetében - néhány muszlim és politikai szereplõ sokkal inkább úgy állítja be, mint tisztán politikai, szociológiai és gazdasági ideológiát, mintsem vallást.
Ha pontosan elemezni akarjuk a vallást, demokráciát, vagy bármilyen más rendszert vagy filozófiát, az emberi természetre, emberi életre kell fókuszálnunk. Ebbõl a nézõpontból a vallást általában véve és különösen az iszlámot nem lehet azonos alapokon összehasonlítani a demokráciával vagy bármely más politikai, társadalmi, vagy gazdasági rendszerrel. A vallás elsõsorban az élet és létezés megváltozhatatlan aspektusaira összpontosít, ugyanakkor a politikai, társadalmi és gazdasági rendszerek vagy ideológiák csak mindennapi életünk bizonyos változó társadalmi aspektusait érintik. Az élet azon területei, amely a vallást elsõsorban foglalkoztatják, ugyanannyira fontosak és érvényesek ma, mint az emberiség hajnalán, és a jövõben is azok lesznek. Az evilági rendszerek a körülményeknek megfelelõen változnak, ezért csak az adott kor keretei szerint értelmezhetõek. Az Istenben való hit, a túlvilág, a próféták, a szent könyvek, angyalok, és az isteni elrendelés azonban nem függ a változó idõktõl. Hasonlóképpen, az istentisztelet és az erkölcsiség univerzális és változatlan standardjainak kevés közük van az idõhöz és az evilági élethez.Ezért, amikor összevetjük az iszlámot a demokráciával, emlékeznünk kell arra, hogy a demokrácia egy rendszer, amelyet folyamatosan változtatnak és felülvizsgálnak. Ugyancsak változik azon helyeknek és körülményeknek megfelelõen, ahol gyakorolják. Másrészrõl a vallás megváltoztathatatlan alapelveket hozott létre, amelyek a hittel, istentisztelettel, és erkölcsiséggel állnak összefüggésben. Ezért csak az iszlám evilági aspektusait szabad összevetni a demokráciával.
Az iszlám legfõbb célja és annak változatlan dimenziói befolyásolják azokat a szabályokat, amelyek életünk változó területeit uralják. Az iszlám nem javasol egy bizonyos változatlan kormányzási formát vagy tesz kísérletet annak kialakítására. Ehelyett az iszlám alapvetõ alapelveket fektet le, amelyek ugyan befolyásolják egy kormány általános karakterét, de az emberekre hagyja a korszaknak és a körülményeknek megfelelõ kormányzási típus, forma megválasztását. Ha ebben a fényben közelítjük meg a témát és összevetjük az iszlámot napjaink uralkodó modern liberális demokráciájával, jobban megérthetjük az iszlám és a demokrácia egymáshoz való kölcsönös viszonyát.
A demokratikus eszmék régi keletûek. A modern liberális demokrácia az amerikai függetlenséggel (1776) és a Nagy Francia Forradalommal (1789-99) született. A demokratikus társadalmakban az emberek önmagukat kormányozzák ahelyett, hogy valaki felülrõl irányítaná õket. Ebben a típusú politikai rendszerben az egyén prioritást élvez a közösséggel szemben, mivel szabadon megválaszthatja, hogyan akarja élni az életét. Az individualizmus azonban nem abszolút. A emberek magasabb színvonalú életformát tudnak kialakítani egy közösségen belül, és ez megköveteli, hogy hozzáigazítsák és korlátozzák szabadságukat a társadalmi élet kritériumainak megfelelõen.
A Próféta (áldás és béke legyen vele) azt mondja, hogy minden ember egyenlõ, akár a fésû fogai.[1] Az iszlám nem diszkriminál faj, bõrszín, kor, nemzetiség, vagy fizikai vonások alapján. A Próféta (áldás és béke legyen vele) kinyilvánította: „Ti mind Ádámtól származtok, Ádám pedig a Földtõl. Ó, Isten szolgái, legyetek testvérek!”[2] Azoknak, akik korábban születtek, és több gazdagsággal és hatalommal rendelkeznek, mint mások, vagy azoknak, akik bizonyos családokhoz vagy etnikai csoportokhoz tartoznak, nincsenek vele született jogaik arra, hogy másoknak parancsoljanak.
Az Iszlám fenntartja a következõ alapelveket:
- Az erõ az igazságban rejlik, ez annak elutasítása, hogy az igazság nyugszik az erõn.
- Az igazság és a jog uralma alapvetõ fontosságú.
- A hit szabadságát és az élethez, személyes tulajdonhoz, szaporodáshoz és a mentális és fizikai egészséghez való jogokat nem szabad megsérteni.
- A magánélet szentségét fenn kell tartani.
- Senkit nem szabad bûncselekménnyel vádolni bizonyíték nélkül, vagy megvádolni és megbüntetni másvalaki vétségéért.
- A kormányzás és egy tanácsadó testület létfontosságúak.
Minden jog egyformán fontos, és az egyén egyetlen jogát sem lehet feláldozni vagy megnyirbálni a társadalom kedvéért. Az iszlám egy olyan társadalomban gondolkozik, amely lelkiismeretes és szabad akarattal rendelkezõ egyénekbõl áll, akik felelõsséggel viseltetnek önmaguk és mások felé is. Az iszlám egy lépéssel továbbmegy azzal, hogy mindennek egy kozmikus dimenziót kölcsönöz. Úgy tekint az emberiségre, mint a történelem motorjára, szemben a 19. század néhány nyugati filozófiájának, mint a dialektikus materializmusnak és a historizmusnak fatalista történelmi megközelítéseivel[3] Mint ahogy minden egyén akarata és viselkedése meghatározza életének alakulását e világon és a túlvilágon is, egy társadalom fejlõdését vagy hanyatlását is meghatározza lakóinak akarata, világképe és életstílusa. A Korán (13:11) azt mondja: „Isten nem változtatja meg bizonyos emberek helyzetét, amíg azok meg nem változtatják magukat [tekintettel hitükre, világnézetükre, életstílusukra].” Más szavakkal minden egyes társadalom saját sorsának a kovácsa. A prófétai hagyomány hangsúlyozza ezt az eszmét: Ki mint vet, úgy arat.[4] Ez a demokrácia alapvetõ jellemvonása és szelleme is, amely nem áll konfliktusban az iszlám egyetlen alapelvével sem.
Ahogy az iszlám minden személyt és közösséget felelõsnek tart a saját sorsáért, az embereknek felelõsséget kell vállalniuk önmaguk kormányzásáért. A Korán ehhez hasonló mondatokkal szólítja meg a társadalmat: „Ó, emberek!” vagy „Ó hívõk!” A kötelességek, amelyek a modern demokratikus rendszereket terhelik, azok, amelyeket az Iszlám a közösségre bíz, és fontossági sorrendben a következõképpen osztályoz: „elengedhetetlenül fontos, viszonylagosan fontos, és dicséretes, ha megteszik.” A szent szöveg a következõ szakaszokat tartalmazza: „Mindnyájan a békén munkálkodjatok” (2:208); „Mindabból a jóból, amit megkerestetek és amit a Földbõl sarjasztunk számotokra, adakozzatok a nélkülözõknek Isten útját követve” (2:267); „ha asszonyaitok közül valakit paráználkodással vádolnak, négy tanú szükségeltetik a bizonyításhoz” (4:15); „Isten azt parancsolja nektek, hogy adjátok át a közösségi felelõsséget azoknak a kezébe, akiknek megvannak a megfelelõ képességeik ahhoz, hogy igazságosan ítélkezzenek, amikor emberek közötti ítélkezésre kerül sor” (4:58); „Ha tanúkként léptek föl, legyetek igazságosak Istent tisztelve, még akkor is, ha a tanuskodás önmagatok ellen, szüleitek vagy rokonaitok ellen irányul” (4:135); „ha õk (az ellenségeitek) a béke felé hajlanak amikor háborúztok, ti is törekedjetek a békére” (8:61); „ha egy korrupt, bûnös személy másokról híreket hoz nektek, vizsgáljátok ki gondosan, nehogy ok nélkül lesújtsatok másokra” (49:6); „ha a hívõk két csoportja egymással harcol, békítsétek meg õket” (49:9). Összefoglalva a Korán megszólítja az egész közösséget és meghatározza számukra mindazokat a kötelességeket, amelyek a mai modern demokratikus rendszerek feladatai is.
Az emberek együttmûködnek egymással megosztva ezeket a kötelességeket és létrehozva mindazokat az alapokat, amelyek szükségesek teljesítésükhöz. A kormányzás ezekbõl az alapokból áll össze. Így láthatjuk, hogy az iszlám egy társadalmi szerzõdésen alapuló kormányzati formát javasol. Az emberek megválasztják a tisztviselõket és létrehoznak egy tanácsot, amely közös ügyeket vitat meg. Ugyanakkor a társadalom egésze részt vesz a közigazgatás ellenõrzésében. Elsõsorban a négy elsõ kalifa uralma alatt (632-661) a fent említett kormányzás alapelveit - beleértve a szabad választást - teljes mértékben figyelembe vették. Ali, a negyedik kalifa halála után a politikai rendszer szultanátussá alakult az akkori általános viszonyok és belsõ konfliktusok miatt. A kalifátussal ellentétben, a szultanátusban a hatalom a szultán családjában öröklõdött. Azonban, még ha szabad választásokat nem is tartottak többé, a társadalom fenntartott olyan alapelveket, amelyek a mai liberális demokrácia középpontjában vannak.
Az iszlám befogadó vallás. Az egyistenhiten alapul, amely Istent a világegyetem teremtõjének, urának, fenntartójának és intézõjének tekinti. Az iszlám az egész világegyetem vallása. Ez azt jelenti, hogy az egész univerzum az Isten által lefektetett törvényeknek engedelmeskedik, így az univerzumban minden „muszlim”, és Istennek engedelmeskedik alávetve magát törvényeinek. Még az olyan személy is, aki elutasítja Isten létezését, vagy más vallást követ, szükségképpen muszlim, amennyiben testi létezését figyelembe vesszük. Az egész élete egészen az embrionális szakasztól a test halál utáni teljes felbomlásáig, izmainak minden szövete és testének minden végtagja az Isten törvényei által minden egyes ember számára elõírt menetet követik. Ezért az iszlámban Isten, a természet és az emberiség nincsenek egymástól távol és nem is idegenek egymás számára. Maga Isten az, aki megismerhetõvé teszi önmagát az emberiség számára a természeten és magán az emberiségen keresztül, és a természet és az emberiség a teremtés két könyvét alkotják, amelynek minden egyes szaván keresztül Istent ismerhetjük meg. Ez vezeti arra az embert, hogy mindenre úgy tekintsen, mint ami ugyanahhoz az Úrhoz tartozik, akihez õ maga is, ezért az univerzumban semmit sem tekint idegennek. Együttérzése, szeretete, és szolgálata nem korlátozódik csak egyetlen bizonyos etnikumhoz, bõrszínhez, vagy emberfajtához tartozó emberekre. A Próféta (áldás és béke legyen vele) a következõ paranccsal foglalta mindezt össze: „Ó Isten szolgái, legyetek testvérek!”
Egy külön, de hasonlóan fontos pont, hogy az iszlám minden vallást, mint olyat ismer el, ami maga elõtt született. Elfogadja mindazokat a prófétákat és könyveket, amelyeket a történelem különbözõ szakaszaiban kaptak meg különbözõ emberek. Nemcsak hogy elismeri õket, hanem a beléjük vetett hitet alapvetõ fontosságúnak tartja ahhoz, hogy valaki muszlim lehessen. Ezáltal elismeri az összes vallás egységét. A muszlim egyszerre igaz követõje Ábrahámnak, Mózesnek, Dávidnak, Jézusnak és az összes többi héber prófétának(béke legyen velük). Ez a hit megmagyarázza, hogy a keresztények és zsidók hogyan gyakorolhatták szabadon vallásszabadságukat muszlim kormányzati fennhatóság alatt az egész történelem folyamán.
A iszlám társadalmi rendszere erényes társadalmat kíván építeni, és ezzel elnyerni Isten helyeslését. Elismeri a jogot, de nem az erõt, mint a társadalmi élet alapkövét. Az ellenségeskedés elfogadhatatlan. Az emberi kapcsolatoknak hiten, szereteten, kölcsönös tiszteleten, támogatáson és megértésen kell alapulniuk egyéni érdekérvényesítés és konfliktusok helyett. A társadalmi nevelés arra ösztönzi az embereket, hogy magasztos eszményképeket kövessenek, és a tökéletességre törekedjenek, nem pusztán arra, hogy saját vágyaikat hajszolják. A jog egységet kényszerít ki, az erények a kölcsönös támogatást és szolidaritást biztosítják, a hit a testvériséget garantálja. A lélek bátorítása, hogy elérje a tökéletességet, mindkét világban meghozza a boldogságot.
A demokrácia fejlõdik az idõk folyamán. Ahogyan számos különbözõ stádiumon ment keresztül a múltban, folytatja kibontakozását és fejlõdését a jövõben is. Az úton haladva egy emberibb és igazságosabb rendszerré fog formálódni, amely a becsületességen és valóságon alapul. Ha az emberi lényekre, mint ép egészekre tekintünk anélkül, hogy figyelmen kívül hagynánk létezésük spirituális dimenzióját és spirituális szükségleteiket, hogy elfelejtenénk, az emberi élet nem korlátozódik a halandó életre, és hogy az emberek sóvárognak a halhatatlanság után, a demokrácia elérheti tökéletességének csúcsát és még több boldogságot hozhat el az emberiség számára. Az egyenlõség, tolerancia és igazság muszlim alapelvei segíthetnek ennek megvalósításában.
- Készítés ideje: