A szunna szerepe

A szunnának két fő funkciója van. Egyrészt parancsol és tilt, lefekteti a vallási kötelességek alapelveit, meghatározza, hogy mi megengedett és mi nem. Másrészt a Koránt értelmezi és magyarázza.

A kötelező imákban azt olvassuk: „Vezess minket az egyenes úton, azoknak az útján, akik iránt kegyesnek mutatkoztál, s ne azokén, akiket haragvásod sújt, sem a tévelygőkén!” (Korán, 1:5-7). Ezek az áják említenek két csoportot, de nem határozzák meg, hogy kik azok. Mohammed Próféta (s.a.w.) magyarázata szerint akiket Allah haragja sújt, azok a zsidók, a tévelygők pedig a keresztények[i].

A zsidók számos prófétájukat megölték, és sok bajt okoztak számos helyen. Bár egykor – Mózes, Dávid és Salamon idején – az isteni vezetést és az egyenes utat követték, idővel letévedtek róla, és magukra vonták a Mindenható Allah haragját.

Kezdetben a keresztények engedelmeskedtek Jézusnak, és a súlyos üldöztetés ellenére követték az ő útját. Ellenálltak a képmutatásnak és a rómaiak üldözéseinek. Később azonban számos keleti vallás, filozófia és a rómaiak sokistenhitének befolyása alá kerültek. Mire a kereszténység a Római Birodalom államvallása lett, már számos szektára oszlott, és több mint 300 evangélium keringett köztük. Bár sok keresztény maradt Jézus hűséges követője, a többiek idegen elemekkel szennyezték be az eredeti tanításokat. Ezért írja le őket a Korán tévelygőkként.

Azzal, hogy Mohammed Próféta (s.a.w.) elmondta, kikre vonatkoznak ezek az áják, figyelmeztette a népét, hogy ne essenek abba a hibába, amibe a zsidók és a keresztények.

Idézünk még néhányat a számos példából, ahol a szunna a Koránt magyarázza:

• Amikor ez az ája: „Akik hisznek, és nem keverik bűnökkel az ő hitüket, azoké a biztonság. Ők azok, akik az igaz úton vezettetnek” (Korán, 6:82), a társai félve kérdezték Allah Küldöttét (s.a.w.): „Hát van-e, akinek nincsenek bűnei?” Ő azt felelte: Nem arról van szó, amit ti gondoltok, hanem arról, amit Luqman mondott a fiának: „Fiacskám! Ne társíts Allah mellé! A társítás bizony óriási bűn! (Korán, 31:13)”[ii]
• Aisa (r.a.) és Ibn Maszud (r.a.) szerint ebben az ájában: „Őrizzétek az imát, különösen a középső imát” (Korán, 2:238) a középső ima a délutáni imát jelenti. Egyszer Aisa azt mondta a szolgálójának, hogy készítsen neki egy másolatot a Koránból, és szóljon neki, mikor ehhez az ájához ér. Amikor ezt az áját másolta, Aisa azt mondta neki: „A középső ima a délutáni ima. Ezt hallottam Allah Küldöttétől (s.a.w.)”[iii].

Az esetleg nem pontosan érthető ájákon kívül a szunna részletesen elmagyarázza azokat a dolgokat, amelyeket a Korán csak általánosságban említ. Például a Korán megparancsolja az imát, de hogy pontosan hogyan imádkozzunk, azt nem mondja el. Az imaidőkre következtethetünk bizonyos ájákból, például: „Végezd el az imát a nap két végén és az éjszaka korai óráiban! Bizony, a jótettek megsemmisítik a gonosz cselekedeteket” (Korán 11:114), a pontos imaidőket Mohammed Próféta (s.a.w.) elbeszéléseiből tudjuk: „Gábriel két alkalommal vezette nekem a napi öt imát a Kábában. Első alkalommal a déli imát délben imádkozta, amikor a tárgyak árnyéka olyan hosszú volt, mint az alapja. Amikor az árnyék olyan hosszú lett, mint a tárgy maga, imádkozta a délutáni imát. A naplementi imát akkor imádkozta, mikor eljött a böjt megtörésének ideje. Az esti imát akkor imádkozta, mikor a sötétség beállt, a reggelit pedig akkor, amikor a böjtölők már nem ehetnek-ihatnak. A másik alkalommal a déli imát akkor imádkozta, amikor a tárgyak árnyéka olyan hosszú volt, mint a tárgy maga. A délutáni imát akkor, mikor kétszer olyan hosszú. A naplementi imát ugyanakkor imádkozta, mint első alkalommal. Az esti imát akkor, mikor az éjszaka egyharmada már eltelt, a reggelit pedig akkor, mikor már világosodott, de a Nap még nem kelt fel. Aztán odafordult hozzám, és azt mondta: „Ó, Mohammed! Minden imát e két időpont között kell imádkozni, és az előtted volt próféták is így tettek”[iv].

Mohammed Próféta (s.a.w.) mindent megtanított társainak az imával kapcsolatban: a feltételeit, a kötelező, ajánlott és szorgalmi cselekedeteit, mindazt, amitől érvényessé válik, vagy ami érvényteleníti. Mindent átadott nekik, amit az istenszolgálatról tudniuk kellett. Ez az átfogó kifejezés nemcsak az imát foglalja magába, hanem a böjtöt, adakozást, zarándoklatot, és még sok minden mást. Ahogy azt mondta a társainak: „úgy imádkozzatok, ahogy engem láttatok imádkozni”, azt is mondta: „tanuljátok meg tőlem a zarándoklat rítusait”[v]. Ha a Kegyes Korán tartalmazná mindezeket a részleteket, akkor jelenlegi terjedelmének többszöröse lenne.

A szunna pontosítja és leszűkíti a Kegyes Korán általános érvényű rendelkezéseit is. Például mikor Abu Bakr (r.a.) volt a kalifa, elment hozzá Fatima (r.a.), Mohammed Próféta (s.a.w.) lánya, hogy a részét kérje Fadak földjéből. Abu Bakr nem akarta megbántani, de eltökélte, hogy ragaszkodik a szunnához. Mindig azt mondta: „Nem hagyhatok el semmit, amit Allah Küldötte tett”. És ő hallotta a Küldöttől (s.a.w.) azt, amit Fatima nem hallott: „Mi, próféták, nem hagyunk semmit az örököseinkre. Ami utánunk marad, azt adományba kell adni.”[vi]

Ez a hadísz a prófétákat és leszármazottaikat kizárja az öröklésre érvényes törvények alól. Hasonlóképpen, Mohammed Próféta (s.a.w.) azt is mondta: „A gyilkos nem örököl (attól, akit megölt)”[vii]. Vagyis, ha valaki megöli a szüleit, testvérét vagy más rokonát, nem jogosult örökölni a vagyonukból.

A Korán azt parancsolja: „A tolvajnak, legyen férfi, avagy nő, vágjátok le a kezét! Fizetségül azért, amit tettek, és példás büntetésként Allahtól! Allah hatalmas és bölcs.” (Korán, 5:38). Az, hogy ezt a törvényt minden tolvajra vonatkoztatni kell-e, vagy csak azokra, akik egy bizonyos érték felett lopnak, ebből nem tudhatjuk.

Ezen kívül, ez az ája: „Ti hívők! Ha az imához álltok föl, akkor mossátok meg az arcotokat és a kezeteket könyékig” (Korán, 5:6). Itt a kéz egészen a könyékig terjedő részre vonatkozik. De a Korán nem említi pontosan, hogy a tolvaj kezének mekkora részét kell levágni, és milyen körülmények között kell alkalmazni a büntetést. Például, Omár (r.a.) kalifátusa alatt olyan súlyos éhínség volt, hogy ezt a büntetést egy ideig nem alkalmazták.

A Kegyes Korán azt mondja: „Ti hívők! Ne éljétek föl egymás között javaitokat hiábavalóan, kivéve ha kereskedelmi ügyletről van szó, amiben kölcsönösen megállapodtatok” (Korán, 4:29). Az Iszlám bátorítja a kereskedelmet, amennyiben az Iszlám törvényeinek megfelelően művelik. Az egyik feltétel, mint az ája is mondja, a kölcsönös megegyezés. Mohammed Próféta (s.a.w.) azonban azt is mondja: „Ne adjátok el a gyümölcsöt addig, ami nem biztos, hogy mennyi termett a fán (hogy ki lehessen számítani a kötelezően adományba adandó mennyiséget)”[viii], és : „Ne menjetek a földművesek elé a piacon kívülre, hogy ott vegyétek meg a termést tőlük (hogy piaci árat kaphassanak az áruért)”[ix].

Összegezve, a Korán általános elveket tartalmaz, amelyeket Mohammed Próféta (s.a.w.) megmagyarázott, és a mindennapi életben is alkalmazott. A Mindenható Allah megengedte Küldöttének (s.a.w.), hogy ha szükséges, szabályokat állítson fel, a hívőknek pedig azt parancsolta: „Amit a Küldött ad nektek, azt vegyétek el, amit megtilt, attól pedig tartózkodjatok” (Korán, 59:7).

[i] Tirimidhi, „Tafsir al-Qur’an,” 2; Tabari, „Tafsir,” 1:61, 64.
[ii] Bukhari, „Tafsir,” 31/1.
[iii] Tirimidhi, „Tafsir al-Qur’an,” 3.
[iv] Abu Dawud, „Salat,” 2; Tirimidhi, „Mawaqit,” 1.
[v] Nasa’i, „Manasik,” 220; Ibn Hanbal, 3:366.
[vi] Bukhari, „I’tisam,” 5; Khums, 1; Muslim,, „Jihad,” 51; Ibn Hanbal, 2:463.
[vii] Tirimidhi, „Fara’id,” 17.
[viii] Bukhari, „Buyu,” 82; Muslim,, „Buyu,” 51.
[ix] Muslim,, „Buyu,” 5:14-17.