A szunnát meg kellett alapozni

A szunnát, ami az Iszlám két fő forrásának egyike, megtanulták, lejegyezték, és gondosan megőrizték, hogy torzítás nélkül lehessen továbbadni. A szunna is részét képezi az ája jelentésének:

„Bizony, Mi küldtük le az Emlékeztetőt részekben, és Mi vagyunk az őrizői.” (Korán, 15:9).

A szunna, Mohammed Próféta (s.a.w.) különleges példája, amit a muszlimok elé állított, megmutatja, hogyan hozhatjuk életünket összhangba a Mindenható Allah parancsaival, és hogyan nyerhetjük el az Ő megelégedését. Mohammed Próféta (s.a.w.) elválasztotta egymástól a tudatlanságot és tudást, az igazságot és hamisságot, a helyest és helytelent, ezt a világot és a Túlvilágot. Szavaival, tetteivel és helyeslésével megalapozta azt az isteni utat, amelyet a muszlimoknak követniük kell.

A szunna az az ablak, amelyet Mohammed Próféta (s.a.w.) nyitott, az Iszlám áldásaihoz vezető áldott út. E nélkül a muszlimok nem tudnák megélni az Iszlámot mindennapi életükben, nem tudnának kapcsolatot kiépíteni Allah Küldöttével (s.a.w.), nem részesülhetnének áldásaiból. Akik figyelmen kívül hagyják, azok azt kockáztatják, hogy eltévelyednek és kívül kerülnek az Iszlámon, mert ez az az elszakíthatatlan kötelék, amely az Iszlám egységét garantálja, és a Paradicsomba emeli azokat, akik szorosan fogják.

A szunna megalapozásának több oka is van, többek között:

A Mindenható Allah azt parancsolja a muszlimoknak, hogy a szunnát kövessék:

„Amit a küldött ad nektek, azt vegyétek el. Amitől pedig eltilt benneteket, attól tartózkodjatok! És féljétek Allahot! Allah büntetése rettenetes!” (Korán, 59:7)

Allah Küldötte (s.a.w.) nemcsak a Kegyes Koránt adta át nekünk, hanem kiegészítette azt a szunnával is. Az „amit a Küldött ad nektek” magába foglal mindent, ami a Koránhoz ( a recitált kinyilatkoztatáshoz) és a hadíszokhoz (a nem recitált kinyilatkoztatáshoz) kapcsolódik. Mohammed Próféta (s.a.w.) csak azt mondta, amit Allah kinyilatkoztatott neki, vagy amire Allah ihlette. Az 59:7 ája azt mondja a muszlimoknak, hogy engedelmeskedjenek a Küldöttnek (s.a.w.), hogy kiérdemelhessék a Mindenható Allah védelmét. Ennek tudatában a társak odafigyeltek Mohammed Próféta (s.a.w.) minden szavára, és nagyon gondosan végrehajtották parancsait.

Egy muszlim csak akkor nyerheti el a Mindenható Allah megelégedését és a boldogságot mindkét világban, ha a szunnát követi. Mert annak kizárólagos célja, hogy a biztonságra és örök boldogságra vezesse az embereket. A Kegyes Korán azt mondja:

„Allah Küldöttében pedig szép példaképetek van, annak, aki reményét Allahba és a Végső Napba veti, és sokat megemlékezik Allahról.” (Korán 33:21)

Mohammed Próféta (s.a.w.) arra bátorítja a muszlimokat, hogy tanulják meg az ő szunnáját. A társait tudták, hogy mit kell tenniük ahhoz, hogy elkerüljék Allah büntetését, és elnyerjék áldásait, ezért szorgalmasan megtanulták és feljegyezték Mohammed Próféta (s.a.w.) mondásait. Hallották, hogy így fohászkodott: „Allah tegye fényessé azoknak az arcát, akik hallottak egy szót tőlem, megtanulták, és továbbadták másoknak”[i].

Egy másik beszámoló szerint így fohászkodott: „Allah tegye fényessé azoknak az arcát, akik hallották a beszédemet, megjegyzik, megvalósítják a mindennapi életükben, és továbbadják másoknak is.”[ii]

A társak tudták, hogy Mohammed Próféta (s.a.w.) csak akkor fog közbenjárni értük, ha követik az ő szunnáját: „Az Ítélet Napján leborulok majd, és arra kérem Allahot, hogy bocsásson meg a népemnek. Azt mondja majd nekem: „Ó, Mohammed, emeld fel a fejed, és kérj, és amit kérsz, megadatik. Járj közben, és közbenjárásod elfogadtatik!”[iii]

Allah Küldötte (s.a.w.) világosan beszélt, és néha többször is megismételte szavait, hogy a hallgatósága meg tudja jegyezni. Egyes fohászokat vagy mondásokat, amelyek nem voltak benne a Koránban, ugyanolyan gondosan és alaposan tanított meg nekik, mint a Koránt. Folyamatosan arra bíztatta a társait, hogy adják tovább a szavait, és tanítsák meg másoknak is, amit ők tudnak. Ha nem tették, így figyelmeztette őket: „Akit a vallásról kérdeznek, és nem osztja meg a tudását, annak tűzből lesz zabla a szájában a Feltámadás Napján.”[iv] Ezt a figyelmeztetést a Korán is hangsúlyozza:

„Akik eltitkolják azt, amit Allah az írásból leküldött, s elkótyavetyélik azt potom áron, azok nem töltenek mást a gyomrukban, csak tüzet. Allah nem beszél majd velük a Feltámadás Napján, és nem tisztítja meg őket. Fájdalmas szenvedés lesz az osztályrészük.” (Korán, 2:174)

Ezeket a szavakat és figyelmeztetéseket észben tartva, a társak gondosan megtanulták a Koránt és a szunnát is, és később le is jegyezték. Az Iszlám alapelveinek és parancsainak megfelelően élték az életüket, és amit tudtak, továbbadták másoknak is. A jobb megértés érdekében együtt tanultak és tanulmányozták az Iszlámot. Allah Küldötte (s.a.w.) is bátorította őket erre: „Amikor az emberek összegyűlnek Allah Házaiban, és a Koránt olvassák és magyarázzák egymásnak, nyugalom ereszkedik rájuk, kegyelem borítja el őket, angyalok terjesztik ki föléjük a szárnyaikat, és Allah megemlíti a nevüket a Hozzá közel lévők előtt”[v].

Egyéb motívumok

A társak olyan lelkesedésben éltek, amely sosem fakult meg. Akár az anyaméhben fejlődő embrió, a muszlim közösség növekedett és virágzott, és végül magába foglalta az élet minden területét. Folyamatosan táplálta a kinyilatkoztatás. Ezek a tényezők, valamint a szunna és a társak elkötelezettsége Mohammed Próféta (s.a.w.) iránt arra késztette őket, hogy feljegyezzék mindazt, amit Mohammed Próféta (s.a.w.) mondott vagy tett.

Például, mikor Oszmán ibn Madun (r.a.) meghalt, Mohammed Próféta (s.a.w.) annyi könnyet ontott felette, mint egykor Hamzáért (r.a.). Megcsókolta a homlokát, és vezette a temetési imát. A temetés után egy asszony azt mondta: Bizony, Oszmán madárként repült a Paradicsomba!”. Mohammed Próféta (s.a.w.) még a gyászban sem vesztette el lelki egyensúlyát, és kijavította az asszonyt: „Ezt meg honnan tudod? Még én sem tudom, pedig próféta vagyok. Hacsak Allah nem tájékoztat, senki sem tudja, hogy egy ember elég tiszta volt-e ahhoz, hogy a Paradicsomot érdemelje, és nem tudhatjuk, hogy a Paradicsomba vagy a Pokolba kerül-e!”. Az asszony rájött, hogy hibázott, és azt mondta, hogy soha többé nem feltételez ilyesmit. Elképzelhető-e, hogy ő és Mohammed Próféta (s.a.w.) többi társa, akik jelen voltak, elfelejtették volna ezt az eseményt? Nem felejtették el sem ezt, sem mást, ami Allah Küldötte (s.a.w.) életében tapasztaltak.

Egy másik példa: Quzman hősiesen harcolt az uhudi csatában, és végül meghalt. A társak mártírnak vélték őt. Mohammed Próféta (s.a.w.) azonban elmondta nekik, hogy Quzman a Pokolba került. Aztán később valaki elbeszélte, hogy ő látta: Quzman öngyilkos lett, mert nem bírta elviselni sebei fájdalmát, és halála előtt még azt mondta: „Csak a törzsem iránti szolidaritásból harcoltam, nem az Iszlámért”. Mohammed Próféta (s.a.w.) azt mondta: „A Mindenható Allah még a bűnösökkel is az Ő vallását erősíti meg”[vi]. Ezt az eseményt, akárcsak a többit, és Mohammed Próféta (s.a.w.) megjegyzését, sohasem felejtették el a társai, és nem felejtették el megemlíteni sem, ha az uhudi csatáról vagy a mártírságról beszéltek.

Hasonló esemény történt Khaibar meghódításakor. Omár (r.a.) így beszélte el: „Khaibar bevételének napján a társak közül néhányan felsorolták a mártírokat. Amikor megemlítették egy bizonyos ember nevét, Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „A Pokolban láttam őt, mert ellopott egy köntöst, még mielőtt a hadizsákmányt elosztottuk volna”. Aztán azt mondta, hogy álljak fel, és mondjam azt: „Csak az igazi hívők léphetnek a Paradicsomba.”[vii]

Mohammed Próféta (s.a.w.) minden szava és tette segített társainak megérteni és megélni az Iszlámot. Ez arra motiválta őket, hogy alaposan megjegyezzék minden szavát és tettét. Amikor letelepedtek az újonnan meghódított földeken, tudásukat átadták az új muszlimoknak is, így biztosítva a szunna továbbadását generációról generációra.

A társak annyira illedelmesen viselkedtek Mohammed Próféta (s.a.w.) jelenlétében, hogy többnyire csendben voltak, és hagyták, hogy a sivatagi arabok tegyenek fel kérdéseket. Egy nap egy sivatagi arab, Dimam ibn Thalaba jött el hozzá, és durván kérdezte: „Melyikőtök Mohammed?” Azt felelték neki, hogy az a világos arcszínű ember, aki a falnál ül.

A sivatagi arab hozzá fordult, és hangosan mondta: „Ó, Abdulmuttalib fia, kérdezek tőled pár kérdést!” Mohammed Próféta (s.a.w.) azt felelte, hogy kérdezzen csak bármit, amit akar. Megkérdezte: „Mondd meg nekem Allahra, a te Uradra, és azok Urára, akik itt vannak körülötted, hogy Ő küldött-e el prófétaként ezekhez az emberekhez?” Miután igenlő választ kapott, így folytatta: „És mondd meg nekem Allahra, Allah az, aki a napi öt imát megparancsolta neked?” Mohammed Próféta (s.a.w.) ismét igennel válaszolt, a sivatagi arab pedig ugyanígy kérdezte tovább a böjtről és az adakozásról. Miután hasonló válaszokat kapott, Dimam bejelentette: „Én Dimam ibn Thalaba vagyok, a Szad ibn Bakr törzsből. Követként küldtek engem hozzád. Kijelentem, hogy hiszek abban az üzenetben, amit Allahtól hoztál.”[viii]

Mint sok más esemény, ez sem vált a feledés áldozatává. Továbbadták a következő generációknak, míg feljegyezték a hadíszgyűjteményekbe.

Ubajj ibn Kab (r.a.) az egyik legjobb Korán-olvasó volt. Mohammed Próféta (s.a.w.) egy napon érte küldetett, és azt mondta neki: „A Mindenható Allah azt parancsolta, hogy olvassam neked az al-Bayyinah szúrát”. Ubayy meghatottan kérdezte: „Urunk az én nevemet említette?”, és Mohammed Próféta (s.a.w.) válasza könnyekig meghatotta őt. Ez akkora megtiszteltetés volt Ubayynak és családjának, hogy még az unokája is úgy mutatkozott be, hogy „annak az embernek a fia, akinek Mohammed Próféta (s.a.w.) Allah parancsára a Bayyinah szúrát olvasta”.

Ilyen közegben éltek a társak. Minden nap a Paradicsom egy újabb gyümölcsét és a Mindenható Allah egy újabb ajándékát kapták, és minden nap újabb helyzetek adódtak. Ezek a sivatagi arabok, akik korábban nem tudtak az Írásokról, hitről vagy prófétaságról, különös tehetséggel rendelkeztek a költészet és memorizálás terén – őket nevelte Mohammed Próféta (s.a.w.) arra, hogy a későbbi muszlim generációkat neveljék. A Mindenható Allah kiválasztotta őket arra, hogy Küldöttének társai legyenek, és azt akarta, hogy az egész világnak átadják az üzenetet.

Mohammed Próféta (s.a.w.) halála után az Iszlám nevében meghódították a földeket Spanyolországtól egészen Kínáig, a Kaukázustól Indiáig, addig példa nélkül álló sebességgel. Bármerre is jártak, a Koránt és a szunnát hirdették, és az elfoglalt területek lakói közül sokan lettek tagjai családjuknak és az Iszlámnak. Az új muszlimoknak is megtanították a Koránt és a szunnát, így készítve elő a terepet az eljövendő muszlim tudósoknak.

A társak a Korán és szunna megtanulását és továbbadását istenszolgálatnak tekintették, mert Mohammed Próféta (s.a.w.) azt mondta: „Aki az én mecsetembe jön, az vagy a jót tanítsa, vagy tanulja. Az ilyen embereknek ugyanaz a rangjuk, mint az Allah útján harcolóknak.”[ix]

Anasz (r.a.) arról számolt be, hogy gyakran beszélték meg közösen, amit Allah Küldöttétől (s.a.w.) hallottak. A nők is részesültek Mohammed Próféta (s.a.w.) tanításaiból, aki kijelölt nekik egy külön napot. A feleségei is átadták a többi asszonynak, amit tőle hallottak.

Prófétaságának utolsó évében Allah Küldötte Mekkába ment, az Utolsó Zarándoklat néven ismert zarándoklat elvégzésére. Utolsó beszédét Arafa hegyén több mint 100.000 ember hallgatta. Összefoglalta küldetésének lényegét, és azt mondta a hallgatóságnak: „Akik itt vannak, adják tovább a szavaimat azoknak, akik nincsenek itt”[x]. Nem sokkal később lett kinyilatkoztatva a Korán utolsó ájája, amely azt parancsolja a muszlimok közösségének, hogy gyakorolják és támogassák az Iszlámot:

„És féljétek azt a napot, amikor visszatértek Allahhoz! Minden lélek megkapja akkor illendő fizetségét azért, amit szerzett és nem szenved jogtalanságot.” (Korán, 2:281)

[i] 1. Tirimidhi, „Ilm,” 7.
[ii] Ibn Maja, „Muqaddima,” 18.
[iii] Bukhari, „Tafsir,” 2:1; Muslim,, „Iman,” 322.
[iv] Tirimidhi, „Ilm,” 3; Ibn Maja, „Muqaddima,” 24.
[v] Muslim,, „Dhikr,” 38; Ibn Maja, „Muqaddima,” 17.
[vi] Muslim,, „Iman,” 178; Bukhari, „Iman,” 178.
[vii] Muslim,, „Iman,” 182.
[viii] Muslim, „Fada’il al-Sahaba,” 161.
[ix] Ibn Maja, „Muqaddima,” 17.
[x] Bukhari, „Ilm,” 9; Ibn Hanbal, 5:41.

Tweet

Whatsapp