A tudatlanság sötét kora
A történelemnek minden olyan időszaka, amikor az emberek társakat állítanak Allah mellé – akár bálványimádással, akár emberek istenítésével, akár azzal, hogy a teremtés képességét a véletlennek vagy anyagi okoknak tulajdonítják – sötét korszak. Amikor az isteni Egyedülvalóságba vetett hit kihal az emberek szívéből, az elméjük és a lelkük elsötétül, az értékrendjük megváltozik, és a világot hamis nézőpontból ítélik meg. A Korán ezt az erkölcsi, spirituális, társadalmi, sőt, gazdasági állapotot tudatlanságként (dzsahilíja) határozza meg:
„Vagy olyan, mint a sötétség a hatalmas, mély tengeren, amelyre hullám borul, amit másik hullám borít, felette pedig a felhők. A sötétség egyik rétege a másikon. Ha az ember kinyújtja a kezét, alig látja, és akinek Allah nem rendelt fényt, annak nincs fény.” (Korán, 24:40)
Nem szeretem a hamisságot leírni. Nem is jó ezt tenni, mikor beszélhetünk az igazságról is. A Mindenható Allah szavaival: „És mi lehet más az Igazság után, mint a tévelygés?”. Azonban azért, hogy megvilágítsam a témát, mondok néhány szót az Iszlám előtti időkről, arról a korszakról, amelyet a Tudatlanság Kora néven ismerünk.
Mohammed Próféta (s.a.w.) olyan korban küldetett el, amikor az emberek elvesztették az igaz vallással kapcsolatos tudást, és a bálványimádáshoz fordultak: kőből, agyagból, sőt, kenyérből vagy sajtból készített bálványokat imádtak. Ahogy a Kegyes Korán mondja:
„Azt szolgálták, Allahon kívül, ami nem használ és nem árt nekik, és azt mondják: „Ezek a mi közbenjáróink Allah előtt.” (Korán, 10:18)
Gondolataik és erkölcsük annyira megromlott, hogy, ahogy Abu Dharr al-Ghifari (r.a.) elbeszélte, ha éhesek voltak, darabokra vágták a bálványaikat, és megették őket. Az egyetlen dolog, amit felhoztak mentségükre az volt, hogy őseik szokásait követik:
„És amikor azt mondják nekik: „Kövessétek azt, amit Allah leküldött”, ők azt mondják: „Nem, hanem azt követjük, amiben atyáinkat is találtuk.” (Korán, 2:170)
A feleslegesnek ítélt leánycsecsemőket élve elásták:
„És amikor valamelyiknek leányról adnak hírt, az arca elsötétül, és elszomorodik magában, és elrejtőzik az emberek elől annak a rossza miatt, amiről hírt adtak neki. Tartsa meg őt szégyenkezve, vagy temesse a homokba?” (16:58-59)
A nőket lenézték és megvetették, nemcsak az Iszlám előtti Arábiában, hanem a római és perzsa földeken is. A Korán egyértelműen megmondja, hogy a férfiaknak felelniük kell majd ezekért a tettekért: „Amikor az elevenen eltemetett leányt majd megkérdezik, hogy milyen bűnért ölték meg” (Korán, 81:8-9).
Miután Mohammed Próféta (s.a.w.) bejelentette prófétai elhívatását, egyik társa elmesélte neki, hogy mit tett a saját kislányával:
„Ó, Allah Küldötte, volt egy lánygyermekem. Egy reggel azt mondtam az anyjának, hogy öltöztesse fel szépen, mert a nagybátyjához viszem látogatóba. Szegény feleségem pontosan tudta, hogy ez mit jelent, de nem tehetett mást, mint hogy engedelmeskedett, és zokogott. Felöltöztette a kislányt, aki nagyon örült, hogy a nagybátyjához megyünk. Egy elhagyott kúthoz vittem a sivatagba, és azt mondtam neki, hogy nézzen bele. Amikor belenézett, belerúgtam a kútba. Miközben lefelé zuhant, hallottam, hogy nekem kiabál: Apácskám! Apácskám!”
Amikor ezt hallgatta, Mohammed Próféta (s.a.w.) úgy zokogott, mintha éppen akkor vesztette volna el a saját gyermekét[i].
A szívek megkeményedtek. Nap mint nap gödröket ástak a sivatagban, hogy ártatlan kislányt temessenek bele. Az emberek kegyetlenebbek és vadabbak voltak, mint a hiénák. Az erősek elnyomták a gyengéket. A durvaság számított jónak, a kegyetlenség volt az elfogadott, a vérszomjasakat magasztalták, a vérontás előnynek számított, a paráznaság pedig gyakoribb volt, mint a házasság. A család gyakorlatilag nem létezett.
Ezt a sötét időszakot követte az Iszlám. Sok más bűn és gonoszság eltörlése mellett a Mindenható Allah azt is megparancsolja a Koránban: „És ne öljétek meg a gyermekeiteket a szegénységtől félve: Mi gondoskodunk róluk és rólatok.” (Korán, 5:151)
[i] Darimi, Sunan, „Muqaddima,” 7-8.
- Készítés ideje: