Nagyságuk tényezői

A prófétasághoz való viszonyuk

A prófétaság több, mint Allah barátsága, és a küldöttség több, mint a prófétaság. Minden próféta Allah barátja, de Allahnak nem minden barátja próféta. Minden küldött próféta, de nem minden próféta küldött. A társak közvetlenül viszonyultak küldöttségéhez, küldöttségén keresztül voltak vele kapcsolatban. Akik viszont a próféta ideje után jöttek, bármilyen nagy emberek voltak is, csak Allah barátságán keresztül voltak vele kapcsolatban. Ezért a társak annyival nagyobbak Allah barátainál, amennyivel a küldöttség nagyobb Allah barátságánál, ez a távolság pedig mérhetetlenül nagy.

A társaság előnyei

Semmi nem hasonlítható a Mohammed Próféta (s.a.w.) társaságából származó megvilágosodáshoz és lelkesedéshez. Akármennyit is olvassa valaki tudósok könyveit, semmi nem ér fel azzal, ha közvetlenül tanulhat egy prófétától. Így a társak, kiváltképp azok, akik sokat és már a kezdetektől vele voltak, annyit tanultak tőle, hogy tudatlan, vad és faragatlan sivatagi emberekből az emberiség vallási, intellektuális és lelki vezetői lettek, egészen az Utolsó Napig.

Ha olyanok akarnánk lenni, mint a társak, vissza kellene mennünk a VII. századba, Mekkába vagy Medinába, Mohammed Próféta (s.a.w.) szavait kellene hallgatnunk és tetteit kellene figyelnünk. Mivel ez nem lehetséges, a társak rangját senki nem érheti el utánuk.

Igazmondás

Az Iszlám az igazságra és a hazugságok elvetésére épül. A társak az eredeti, tiszta formájában vették fel az Iszlámot. Számukra muszlimnak lenni azt jelentette: levetkőzni minden korábbi rossz tulajdonságot, megtisztulni az isteni kinyilatkoztatás ragyogó légkörében, és az Iszlám megtestesülésévé válni. Inkább meghaltak volna, mint hogy hazudjanak. Mohammed Próféta (s.a.w.) azt mondta, hogy ha valakinek annyira taszító visszatérni a hitetlenséghez, mintha tűzbe dobnák, az megismerte a hit valódi ízét. A társak ilyen emberek voltak, akik, mivel muszlimok voltak, nem hazudtak soha, mert az ő szemükben majdnem olyan súlyosnak tűnt, mint a visszatérés a hitetlenséghez. Ezt nekünk nagyon nehéz megérteni, mivel a mai világban a hazugság és cselvetés inkább hasznos képességnek számít, és szinte minden erényt a rossz tulajdonságok helyettesítettek.

A kinyilatkoztatás teremtette atmoszféra

A társak abban a megtiszteltetésben részesültek, hogy ők kapták meg elsőként az isteni üzenetet Mohammed Próféta (s.a.w.) közvetítésével. Minden nap eredeti üzeneteket kaptak, és a Paradicsom gyümölcseivel megrakott isteni asztalhoz invitálták őket. Minden nap radikális változásokat tapasztaltak életükben, közelebb kerültek Allahhoz, erősödött hitük és meggyőződésük. Saját magukkal találkoztak a Kegyes Korán ájáiban, és közvetlenül tudhatták meg, hogy a Mindenható Allah elégedett-e a cselekedeteikkel.

Például, bármikor és bárhol hangzott el ez az ája: „Akik vele tartanak, azok szigorúak a hitetlenekkel, és alázatosak egymással. Látod őket, amint meghajolnak és elborulnak, Allah kegyét és megelégedését keresve. Az ismertetőjelük az arcukon van a leborulás nyomától.” (Korán, 48:29), a tekintetek elsősorban Abu Bakr, Omár, Oszmán és Ali felé fordultak. Ők voltak híresek arról, hogy a kezdetektől Allah Küldöttével (s.a.w.) voltak, keménységükről a hitetlenekkel szemben, szeretetteljességükről a többi muszlimmal, és gyakori, hosszú imáikról, amellyel a Mindenható Allah megelégedését keresték.

Amikor ezt az áját olvasták: „Vannak olyan férfiak a hívők között, akik hűek ahhoz az egyezséghez, amit Allahnak fogadtak. Vannak közöttük olyanok, akiknek a sorsa betelt, mások még várakoznak, de nem változnak a legkevésbé sem” (Korán, 33:23), mindenki az uhudi mártírokra gondolt, különösen Hamzára, Anasz ibn Nadrra és Abdullah ibn Dzsahsra, és a többiekre, akik megígérték, hogy feláldozzák életüket Allah útján.

A Mindenható Allah név szerint említette Zaidot: „Amikor Zaid befejezte vele az ügyet”[i] (Korán, 33:37), és azt is elmondta, hogy elégedett volt azokkal, akik hűséget esküdtek Hudajbijánál (48:18).

Ebben a sugárzó, áldott légkörben gyakorolták a társak az Iszlámot. Még egy egyszerű hívő is, aki ismeri a hit és a Mindenható Allahhal való kapcsolat jelentését, és próbálja őszintén gyakorolni az Iszlámot, bepillanthat az első csatorna tisztaságába, amelyen keresztül a szunna eljutott a következő generációkhoz.

A körülmények nehézsége

A tettek jutalma attól is függ, hogy milyen körülmények között végzik őket, és mennyire tiszta a cselekvő szándéka. A társak az elképzelhető legnehezebb körülmények között vették fel az Iszlámot. Ellenségeik könyörtelenek és hajlíthatatlanok voltak. Ibn Arabi Muszamarat al-Abrar című művében olvashatjuk, hogy Abu Bakr (r.a.) Mohammed Próféta (s.a.w.) halála után azt mondta Alinak (r.a.), hogy az Iszlám korai napjaiban a társak nem hagyhatták el az otthonukat úgy, hogy ne az életüket kelljen félteniük – sosem tudhatták, mikor döfik hátba őket. Csak Allah tudja, hányszor bántották, sértegették és kínozták őket. Azokat, akik gyengék vagy rabszolgák voltak, mint Bilál, Ammar vagy Szuhaib, csaknem halálra kínozták. A fiatalokat, mint Szad ibn Abi Waqqasz vagy Muaszab ibn Umair, bebörtönözték, megverték, bojkottálták családjaik.

De egyikük sem gondolt soha arra, hogy ellentmondjon Allah Küldöttének (s.a.w.). Allah megelégedéséért lemondtak mindenükről – családjukról, hazájukról, vagyonukról – és elmenekültek Mekkából. A medinai hívők lelkesen fogadták őket, és megosztották velük mindenüket. Betartották az Allahhal kötött egyezséget, életüket és vagyonukat eladták a Paradicsomért cserébe, és soha nem szegték meg a szavukat, ezzel olyan magos rangot nyertek el a Mindenható Allah előtt, amilyet senki más, egészen az Utolsó Napig.

Egyszer Mohammed Próféta (s.a.w.) a mecsetbe ment, és látta, hogy Harith ibn Malik ott alszik. Felkeltette, és Harith így szólt: „Ó, Allah Küldötte, apám és anyám legyen az áldozat érted, parancsolj, és én engedelmeskedem!” Mohammed Próféta (s.a.w.) megkérdezte tőle, hogy töltötte az éjszakát. Harith azt felelte, hogy igaz hívőként. „Minden igaznak kell egy igazság (bizonyítékul). Mi a te igazságod?” – kérdezte Mohammed Próféta (s.a.w.). Harith azt felelte: „Nappal böjtöltem, és egész éjjel Uramhoz imádkoztam. Most olyan állapotban vagyok, mintha láttam volna Uram trónját és a Paradicsom népét”. „A hit megtestesülésévé váltál” – mondta neki Allah Küldötte (s.a.w.).[ii]

A társak olyan közel kerültek Allahhoz, hogy „Allah lett a hallásuk, ami által hallottak, és Ő lett a látásuk, ami által láttak, és a nyelvük, amivel beszéltek, és Ő lett a kezük, amellyel fogtak”.

A Társak a Kegyes Koránban

Ibn Hazm véleménye szerint, ami egybeesik sok vezető vallástudós véleményével: „a társak mindegyike bejut a Paradicsomba”[iii]. A Koránban is lehet erre bizonyítékot találni. A Kegyes Korán így írja le a társakat:

„Ő az, aki elküldte az Ő Küldöttét a vezetéssel és az igaz vallással, hogy győzelemre vigye azt az összes többi vallással szemben. Allah elegendő tanú. Mohammed Allah Küldötte. Akik vele tartanak, azok szigorúak a hitetlenekkel, és alázatosak egymással. Látod őket, amint meghajolnak és leborulnak, Allah kegyét és megelégedését keresve. Az ismertetőjelük az arcukon van a leborulás nyomától. Ilyen az ő példájuk a Tórában, és ez az Evangéliumban: Olyanok ők, mint a vetőmag, amely hajtást hoz, megerősíti azt, úgyhogy megvastagszik és egyenesen áll a szárán a szántóvetők csodálatára és Ő általuk kelt haragvást a hitetlenekben. Allah megbocsátást és óriási fizetséget ígért azoknak közöttük, akik hisznek és jótetteket cselekszenek.” (Korán, 48:28-29)

És:

„Akik elsőkén értek célba: azok, akik elvégezték a hidzsrát, és az anszárok, és akik követték őket jócselekedetekben, velük Allah elégedett lesz, és ők elégedettek lesznek Allahhal. Előkészített nekik kerteket, amelyek alatt patakok folynak, és örökkön ott fognak időzni. Nagy diadal lesz ez.” (Korán, 9:100)

Abu Huraira sosem hagyott ki egyetlen lehetőséget sem, hogy Mohammed Prófétával (s.a.w.) beszélhessen. Mindig a közelben volt, a mecsetben aludt. Csaknem állandóan éhezett. Egyszer elment Allah Küldöttéhez (s.a.w.), mondván, hogy már napok óta semmit sem evett. Abu Talha (r.a.) hazavitte őt, hogy enni adjon neki. Otthon azonban nem volt semmi étel, csak egy kis leves, amit a felesége a gyerekeknek készített. Megkérdezte a férjét, hogy mit tegyenek, és így döntöttek: vacsora nélkül fektetik le a gyerekeket, és mivel a leves hármuknak nagyon kevés, a vendégnek adják mindent. Amikor evéshez készülődve az asztalhoz ültek, Abu Talha felesége, mintha csak véletlenül tenné, felborította a gyertyát. Sötétben vacsoráztak hát, illetve csak a vendég evett, a két házigazda csak zörgött a kanalával, mintha ők is ennének. Abu Huraira (r.a.) jóllakott, és hazament, anélkül, hogy tudta volna, mi történt. Másnap a mecsetbe mentek imádkozni. Az ima végén Allah Küldötte (s.a.w.) odafordult hozzájuk, és azt mondta: „Amit tegnap este tettetek, amiatt Allah kinyilatkoztatott egy áját, amiben dicsér benneteket:

„Akik a (medinai) hajlékban és a hitben még őelőttük leltek otthonra, azok szeretik azokat, akik elvégezték a hidzsrát, és nem éreznek szükséget a keblükben az után, ami azoknak adatott. Előnyben részesítik őket saját magukkal szemben, még akkor is, ha szükséget szenvednének. Akik a saját kapzsiságuktól mentesek, ők azok, akik sikeresek” (Korán, 59:9).

Azt is olvashatjuk a társakról:

„Allah elégedett volt a hívőkkel, amikor hűséget esküdtek neked a fa alatt, és Ő tudta, mi van a szívükben, és leküldte rájuk a nyugalmat, és közeli győzelemmel jutalmazta őket.” (Korán, 48:18)

A társak sokszor esküdtek hűséget Allah Küldöttének (s.a.w.), megfogadva, hogy megvédelmezik őt, és Allah engedelmével győzelemre viszik az Iszlám zászlaját. Életük és vagyonuk árán is megtartották az ígéretüket. A legtöbben mártírhalált haltak vagy még Mohammed Próféta (s.a.w.) életében, vagy utána, amikor az Iszlámot igyekeztek eljuttatni a világ különböző tájaira. Még ma is megtaláljuk a társak sírjait a muszlim világ minden részén. A Mindenható Allah azt mondja róluk:

„Vannak olyan férfiak a hívők között, akik hűek ahhoz az egyezséghez, amit Allahnak fogadtak. Vannak közöttük olyanok, akiknek a sorsa betelt, mások még várakoznak, de nem változnak a legkevésbé sem” (Korán, 33:23)

A társak a hadíszokban

Mohammed Próféta (s.a.w.) dicsérte a társait, és mindenkit intett attól, hogy megsértse vagy támadja őket. Például Bukhari, muszlim és mások is feljegyezték Abu Szaid al-Khudritól (r.a.), hogy Mohammed Próféta (s.a.w.) azt mondta: „Ne átkozzátok a társaimat, ne átkozzátok a társaimat. Rá esküszöm, Aki kezében tartja az életemet, ha annyi aranyatok lenne, mint Uhud hegye, és mind adományba adnátok, akkor sem kapnátok annyi jutalmat, mint ők egyetlen marékért, vagy a feléért.”[iv]

A társak rangja és jutalma azért ilyen magas, mert a legnehezebb körülmények között vették fel, terjesztették és védelmezték az Iszlámot. Ha ők nem tanították volna az Iszlámot, bárhová is mentek, senki nem tudott volna róla, és nem lehetett volna muszlim. Ezért minden muszlimnak tiszteletet és elkötelezettséget kell éreznie irántuk, nem pedig kritizálni őket, és fohászkodnia is kell értük:

„Akik őutánuk jöttek, azt mondják: „Urunk! Bocsáss meg nekünk és testvéreinknek, akik megelőztek bennünket a hitben és ne támassz gyűlölséget a szívükben azok ellen, akik hisznek. Urunk! Te jóságos és könyörületes vagy!” (Korán, 59:10)

Imám Tirmidhi és Ibn Hibban Abdullah ibn Mughaffaltól jegyezte fel Mohammed Próféta (s.a.w.) figyelmeztetését: „Ó, Allah, ó, Allah! Tartózkodjatok attól, hogy rosszat mondjatok a társaimról. Ó, Allah, ó, Allah! Tartózkodjatok attól, hogy rosszat mondjatok a társaimról. Ne támadjátok őket énutánam! Aki szereti őket, az azért teszi, mert engem szeret. Aki gyűlöli őket, az azért teszi, mert engem gyűlöl. Aki őket bántja, az engem bánt, és aki engem bánt, az Allahot bántja.”[v]

Imám Muszlim jegyezte fel Szahih gyűjteményében, hogy Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „A csillagok az ég biztonságának eszközei. Amikor lehullanak, eléri az eget az, ami ígérve lett. Én a társaim biztonságának eszköze vagyok. Amikor elhagyom a világot, eléri a társaimat, ami ígérve lett nekik. A társaim az én népem biztonságának eszközei. Amikor elhagyják a világot, eléri a népemet, ami ígérve lett neki.”[vi]

Imám Bukhari, muszlim és mások is feljegyezték, hogy Mohammed Próféta (s.a.w.) azt mondta: „A legjobbak közületek a kortársaim, aztán azok, akik utánuk következnek, aztán azok, akik közvetlenül utánuk következnek. Aztán utánuk jönnek azok, akik tanúskodnak, és a tanúságuk néha igaz lesz, néha hamis.”[vii]

A társak és a következő két generáció kora az igazság kora volt. Ebből az első három generációból igaz emberek és kiemelkedő tudósok származnak. A későbbi generációkban sokan voltak, akik hazudtak, és eladták magukat hamis hitekért vagy evilági előnyökért cserébe. Természetes dolog, hogy a hazugok és a tévelygő szekták tagjai – akárcsak az előítéletekkel telt orientalisták és muszlim követőik – hazudtak a társakról és a következő két generáció tiszta hitű imámjairól, mivel azok az Iszlám erődítményei és pilléreinek megerősítései voltak.

Abu Nuaim ezt idézi Abdullah ibn Omártól: „Aki egyenes utat akar követni, az kövesse azok útját, akik előttünk voltak: Mohammed Próféta (s.a.w.) társait. Ők ennek a közösségnek a legjobbjai, a legtisztább szívűek, a legmélyebb tudásúak, a képmutatástól legtávolabb állók. Ők az a közösség, akiket a Mindenható Allah Mohammed Próféta (s.a.w.) társaiul és vallásának letéteményeseiül választott. Próbáljatok meg hozzájuk hasonlóak lenni, és az ő útjukat követni. Ők Mohammed Próféta (s.a.w.) társai. Allahra esküszöm, a Kába Urára, hogy ők az igaz vezetésen voltak.”[viii]

Tabarani és Ibn Athir feljegyezte, hogy Abdullah ibn Maszud (r.a.), az egyik első ember, aki az Iszlámot felvette, és akit Omár (r.a.) Kufába küldött tanítónak, azt mondta: „Allah hívő szolgáinak szívébe nézett, és Mohammed Prófétát (s.a.w.) választotta ki, hogy küldöttként küldje a teremtéshez. Aztán az emberek szívébe nézett, és a társakat választotta ki, hogy vallásának segítői és Küldöttének miniszterei legyenek”. Azt is mondta: „Felülmúlhatjátok a társakat böjtölésben, imádkozásban és erőfeszítésekben. De ők jobbak nálatok, mert őket nem érdekelte az evilág, csak a Túlvilág után vágyakoztak”.

A társak, akik kitűntek a hadíszok idézésében

A Mindenható Allah különböző tehetségekkel és tulajdonságokkal teremtette az embereket, hogy a társadalmi életet a kölcsönös segítségnyújtás és munkamegosztás segítségével fenn lehessen tartani. Ezért a társak között is voltak, akik kitűntek a földművelésben, mások a kereskedelemben vagy tanulásban, hadvezérként vagy tisztviselőként. Néhány, különösen a Pad Népe, (a szegény, család és törzs nélküli muszlimok, akik a mecset előterében laktak) soha nem mulasztották el Mohammed Próféta (s.a.w.) tanításait, és próbálták megjegyezni minden szavát. Később elbeszélték az embereknek amit Allah Küldöttétől (s.a.w.) hallottak vagy láttak. A Mindenható Allah akaratából túlélték a többieket, és Aisával (r.a.) együtt ők alkották az első csatornát, amelyen keresztül a szunna át lett adva a következő generációnak. Az alábbiakban röviden leírjuk életüket és jellemüket.

Abu Huraira (r.a.) a jemeni Dawsz törzsből származott. A hidzsra 7. évének elején lett muszlim, Tufail ibn Amr, a törzs vezére tanítására. Amikor Medinába ment, Allah Küldötte (s.a.w.) éppen a khaibari hadjárattal foglalkozott. Abu Huraira Khaibarnál csatlakozott a muszlimokhoz. Az eredeti neve Abdul Samsz volt, amelyet Mohammed Próféta (s.a.w.) Abdurrahmanra változtatott, mondván: „Az ember nem szolgája sem a Napnak, sem a Holdnak.”

Abu Huraira nagyon szegény és szerény ember volt. Mohammed Próféta (s.a.w.) egy napon látta őt, hogy egy kismacskát dajkál az ölében, és elnevezte Abu Hirrnek (a macska apja vagy tulajdonosa). Az emberek Abu Huraira néven szólították, de ő jobb szerette az Abu Hirr nevet, mert ezt Mohammed Próféta (s.a.w.) adta neki.

Abu Huraira az édesanyjával lakott együtt, aki nem volt muszlim. Mindig fohászkodott az áttéréséért, és egyszer megkérte Mohammed Prófétát (s.a.w.), hogy fohászkodjék ő is. Amikor Abu Huraira hazament, teljesen biztos volt abban, hogy Mohammed Próféta (s.a.w.) fohásza miatt az anyja muszlim lett. Amikor be akart lépni, az anyja megállította az ajtóban, mert éppen rituális fürdést végzett. Miután végzett, kinyitotta az ajtót, és elmondta fiának, hogy felvette az Iszlámot. Ezután Abu Huraira arra kérte Allah Küldöttét (s.a.w.), hogy fohászkodjék azért, hogy a hívők szeressék őt és az édesanyját. Mohammed Próféta (s.a.w.) így is tett. Ezért Abu Hurairát szeretni a hit egyik jele.

Abu Hurairának hihetetlenül pontos memóriája volt. Az éjszaka első felében aludt, a másodikban imádkozott, a harmadikban a hadíszokat ismételte, hogy ne felejtse el őket. Több mint 5.000 hadíszt tudott fejből. Soha nem mulasztotta el a lehetőséget, hogy Allah Küldöttével (s.a.w.) beszéljen, kereste az alkalmat a hadíszok tanulására, és szerette a tudást.

Egy nap így fohászkodott: „Ó, Uram, add, hogy soha ne felejtsek el semmit!” Mohammed Próféta (s.a.w.) meghallotta ezt, és azt mondta rá: „Ámen, ó, Uram!”[ix]. Egy másik nap azt mondta: „Ó, Allah Küldötte, soha nem akarom elfelejteni, amit tőled hallok!”. Mohammed Próféta (s.a.w.) azt mondta neki, hogy terítse a köntösét a földre. Aztán felemelte a kezét, fohászkodott, majd olyan mozdulatot tett a köntös felett, mintha megtöltené valamivel, ami a Láthatatlanból származott. Azt mondta Abu Hurairának, hogy hajtsa össze a köntöst, és szorítsa a mellkasára. Miután ezt az eseményt elbeszélte, Abu Huraira hozzátette: „Összehajtottam és a mellkasomra szorítottam, és Allahra esküszöm, hogy azóta nem felejtettem el semmit, amit Allah Küldöttétől (s.a.w.) hallottam.”[x]

Abu Huraira nem foglalkozott az evilággal. Gyakran 3-4 napig böjtölt, mert olyan szegény volt, hogy nem volt mit ennie. Néha a földön vonaglott az éhségtől, és így szólt az arra haladókhoz: „Isztaqratuka?”, aminek két jelentése van: nem olvasnál nekem a Koránból, illetve nem adnál nekem enni? Dzsafar Tajjar jobban megértette őt, mint bárki más, és ha tehette, vendégül látta.

Abu Huraira türelmesen viselte ezeket a nehézségeket a hadíszok kedvéért. Akik azzal vádolták, hogy túl sok hadíszt hagyományozott, azoknak így felelt: „Amíg a muhadzsir testvéreim a kereskedelemmel foglalkoztak, anszár testvéreim pedig a földjükkel, én mindig Allah Küldötte (s.a.w.) társaságában voltam”[xi]. Néha azt is mondta: „Ha nem lenne ez az ája: „Akik elrejtik a nyilvánvaló bizonyítékokat és az útmutatást, amit lebocsátottunk, azok után, hogy az írásban azt az emberek tudomására hoztuk, azokon Allah átka legyen”, nem mondanék egyetlen hadíszt sem”.[xii]

Egyesek szerint a társak ellenezték, hogy Abu Huraira hadíszokat idézzen. Ez a kijelentés teljesen alaptalan. Számos társ, köztük Abu Ajjub al-Anszari, Abdullah ibn Omár, Abdullah ibn Abbasz, Dzsabir ibn Abdullah és Anasz ibn Malik is idéztek tőle hagyományokat. Valaki megkérdezte Abu Ajjub al-Anszarit, hogy miért Abu Hurairától idéz, mikor ő előbb vette fel az Iszlámot, mire azt válaszolta: „Ő sok mindent hallott Allah Küldöttétől (s.a.w.), amit mi nem”.[xiii]

A tabiun számos tudósa tanult tőle hadíszokat, többek között Hasszán Baszri, Zaid ibn Aszlam, Szaid ibn Muszajjib (aki Abu Huraira lányát vette feleségül, hogy többet tanulhasson tőle), Szaid ibn Jaszar, Sabi (aki 500 társtól hallott hadíszokat), és Qaszim ibn Mohammed (aki a naqsbandi aranylánc tagja). Hammam ibn Munabbih és Mohammed ibn Munkadir a leghíresebb a 800 ember közül, akik hadíszokat idéztek tőle.

Omár kalifa kinevezte őt Bahrain kormányzójává. Abu Huraira a kormányzói hivatal mellett kereskedett, és kisebb vagyont keresett, ezért Omár vizsgálatot indított ellene. Bár ártatlannak találták, és megkérték, hogy foglalja el ismét hivatalát, Abu Huraira csak annyit mondott: „Ennyi elég volt nekem a kormányzóságból”[xiv].

Az orientalisták, például Goldziher, és muszlim követőik, például Ahmad Amin, Abu Rajja vagy Ali Abdurrazzaq állítása ellenére, sosem volt az omajjádok támogatója és Ali (r.a.) ellensége. Alit kellett volna támogatnia a belső konfliktusokban, de semleges maradt, mert „Kísértés fog majd megjelenni, aminek idején aki ül, az jobb lesz, mint aki áll, és aki áll, az jobb lesz, mint aki megy, és aki megy, az jobb lesz, mint aki fut”[xv]. Lehet, hogy ez a hadísz nem az Ali idején felbukkanó konfliktusokra vonatkozik, de Abu Huraira így értelmezte, ezért semleges maradt.

Abu Huraira ellene volt az omajjád kormánynak. Egyszer Marwan ibn Hakam elé állt, és ezt a hadíszt idézte: „Közösségem pusztulása néhány kurajs ifjú kezében lesz”[xvi]. Marwan így felelt: „Allah átka legyen rajtuk!”, mintha nem értené, hogy mire céloz. Abu Huraira hozzátette: „Ha akarod, elmondom a nevüket és tulajdonságaikat”.

Gyakran hallották tőle azt a fohászt: „Ó, Uram, add, hogy ne kelljen megérnem a 60. évet!”[xvii]. Ez a fohásza olyan híres volt, hogy aki csak látta őt, ez jutott róla eszébe. Abu Huraira azt hallotta Allah Küldöttétől, hogy tapasztalatlan, bűnös ifjú fogja vezetni a muszlimokat a hidzsra utáni 60. évben. Abu Huraira 59-ben halt meg, és Yazid 60-ban követte az apját, Muawiját a kormányzásban.

Nincs rá bizonyíték, hogy Aisa (r.a.) ellenezte volna Abu Huraira narrációit. Mindketten hosszú életet éltet, és egyetlen esetről tudunk, mikor Aisa kritizálta őt. Egyszer, mikor Abu Huraira hadíszokat beszélt el nem messze Aisa szobájától, amikor ő éppen imádkozott, az ima végeztével kijött, de addigra Abu Huraira már távozott. Aisa megjegyezte: „A Küldött hadíszait nem így kell elbeszélni, egymás után”[xviii] – arra célozva ezzel, hogy a hadíszokat lassan és egyenként kell elmondani, hogy a jelenlévők megjegyezhessék és megtanulhassák őket.

Egyesek szerint Abu Hanifa azt mondta: „A társak közül háromnak a véleményét nem fogadom el bizonyítékként vallásjogi kérdésben. Az egyikük Abu Huraira”. Ez egyszerűen hazugság. Allama ibn Humam, az egyik legnagyobb hanafi jogtudós, kiemelkedő jogtudósként tisztelte Abu Hurairát. Ezen kívül semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy Abu Hanifa valaha is ilyet mondott.

Abu Huraira több mint 5.000 hadíszt hagyományozott. Ha összegyűjtenék őket egy könyvbe, az mintegy másfélszer olyan hosszú lenne, mint a Korán. Sokan vannak, akik hat hónap vagy még rövidebb idő alatt memorizálták az egész Koránt. Abu Hurairának kivételes emlékezőtehetsége volt, és 4 évet töltött Allah Küldöttével (s.a.w.), aki még fohászkodott is a jó memóriájáért. Sértés lenne alábecsülni Abu Huraira intelligenciáját, és azzal vádolni, hogy nem tudott ennyi hadíszt megjegyezni. Ezen kívül nem is minden hadíszt közvetlenül Allah Küldöttétől (s.a.w.) idézett. Ahogy a többi társ is idézett tőle, úgy ő is idézett Abu Bakrtól, Omártól, Ubajj ibn Kabtól, Aisától és Abu Ajjub al-Anszaritól.

Abu Huraira többször is idézett hadíszokat Marwan ibn Hikam jelenlétében, aki megparancsolta titkárának, hogy titokban írja le őket. Később, megkérte Abu Hurairát, hogy mondja el a hadíszokat még egyszer. Abu Huraira így kezdte: „Allah, a Kegyelmes és Irgalmas nevében”, és szó szerint elismételte mindazt, amit korábban mondott. Nincs rá semmi ok tehát, hogy bárki kritizálja azt, hogy túl sok hadíszt hagyományozott.

Abdullah ibn Abbasz (r.a.) 4-5 évvel a hidzsra előtt született. Kiemelkedő intelligenciája és memóriája volt. Mohammed Próféta (s.a.w.) így fohászkodott érte: „Ó, Allah, tedd őt tanulttá a vallásban, és tanítsd meg neki a Korán rejtett igazságait!”[xix]. Életében az „ummah nagy tudósa”, a „tenger”, és a „Korán megmagyarázója” neveken vált ismertté.

Nagyon jóképű, magas férfi, rendkívüli ékesszólással megáldva. Olyan memóriája volt, hogy egyszeri elolvasásra memorizálta Amr ibn Rabia 80 párversből álló művét. A Koránra, hadíszokra és vallásjogra vonatkozó átfogó tudásán kívül járatos volt az irodalomban, kiváltképp az Iszlám előtti költészetben is. Ibn Dzsarir al-Tabari Korán-magyarázatában szinte minden ája magyarázatához idéz tőle egy párverset vagy verset.

Mohammed Próféta (s.a.w.) többi társa nagyon szerette őt. Fiatal kora ellenére Omár (r.a.) kinevezte őt tanácsadó testületébe, amely az idősebb társakból állt. Amikor megkérdezték, hogy miért, Omár próbára tette a Koránnal kapcsolatos tudásukat.

Megkérdezte őket, hogy hogyan értelmezik Allah szavait: „Amikor eljön Allah segítsége és a győzelem, és látod, hogy az emberek seregestől csatlakoznak Allah vallásához, akkor hirdesd Allah dicsőségét és kérj tőle bocsánatot! Bizony, Ő kész a bűnbánat Elfogadója.” (Korán, 110:1-3). Egyesek azt mondták, hogy Mekka meghódításáról van szó. Mások csendben maradtak és nem szóltak egy szót sem. Omár megkérdezte Abdullah ibn Abbaszt, hogy egyetért-e a beszélőkkel. Nemmel felelt. „Akkor hát te mit mondasz?” – kérdezte. Abdullah azt felelte: „Ez a Próféta halálának (s.a.w.) jele, amelyről tájékoztatást kapott. Hiszen ha az emberek csapatostul veszik fel az Iszlámot, a prófétai küldetés véget ért”. Erre Omár azt mondta: „Ezért ültettem őt közétek”.[xx]

Ibn Abbasz híres volt mélységes tudásáról, memóriájáról, intelligenciájáról és szerénységéről. Amikor belépett valahova, a jelenlévők tiszteletük jeleként felálltak. Ettől nagyon kényelmetlenül érezte magát, és azt mondta: „A segítségre és menedékre (amit a Prófétának és a muhadzsireknek nyújtottatok) kérlek, ne álljatok fel előttem!” Bár az egyik legnagyobb tudású muszlim volt, rendkívül tisztelte a tudósokat, például mindig tartotta a kengyelt, ha Zaid ibn Thabit lóra szállt, és azt mondta: „Azt mondták nekünk, hogy így viselkedjünk a tudósainkkal”. Zaid erre megcsókolta a kezét, és azt felelte: „Nekünk meg azt mondták, hogy így viselkedjünk Mohammed Próféta (s.a.w.) rokonaival”[xxi].

Mint említettük, Ibn Abbasz nem szerette, ha az emberek felálltak a tiszteletére. Azonban, mikor eltemették, történt valami, ami olyan volt, mintha a halottak is felálltak volna a tiszteletére, hogy üdvözöljék. Egy hangot hallottak a föld alól: „Te nyugtot lelt lélek! Térj vissza Uradhoz elégedetten, szívesen látva, lépj szolgái közé, és lépj a Paradicsomba!” (Korán, 89:27-30).

Ibn Abbasz számos tudóst nevelt a vallásos tudás minden ágában. Ő alapította a mekkai vallásjogi iskolát. A tabiun olyan elismert tudósai, mint Szaid ibn Dzsubair, Mudzsahid ibn Dzsabr és Ikrima vallották: „Amit tudunk, azt Ibn Abbasztól tanultuk”. Körülbelül 1.600 hadíszt hagyományozott.

Abdullah ibn Omár (r.a.) Omár kalifa (r.a.) kilenc fia közül az egyetlen volt, akit az ibn Omár, vagyis Omár fia néven hívtak. Ebből is látszik magas rangja, hogy érdemesnek tartották a nevét Omáréval együtt emlegetni. Bár Omár a második legnagyobb a társak közül, Abdullahról azt mondhatjuk, hogy felülmúlta őt tudásban, jámborságban, istenszolgálatban és a szunna iránti elkötelezettségben. Olyan gondosan követte Mohammed Próféta (s.a.w.) példáját, hogy Nafi, Imám Malik tanítója a következő történetet beszélte el róla: „Amikor Arafat hegyéről jöttünk le, Ibn Omár lemászott egy gödörbe. Mikor visszajött, megkérdeztem, mit csinált. Azt mondta: „Amikor Arafat hegyéről jöttünk le Allah Küldöttével (s.a.w.), ő is lement abba a gödörbe, és könnyített magán. Bár nem éreztem szükségét, úgy akarok tenni, ahogy ő tett.”[xxii] Valamint soha senki nem látta, hogy Ibn Omár három kortynál több vagy kevesebb vizet ivott volna egyszerre, mert Mohammed Próféta (s.a.w.) is háromkortyonként itta a vizet.

Ibn Omár az Iszlám korai éveiben született. Sokszor látta, hogy apját összeverik a mekkai bálványimádók. Amikor a muszlimok Medinába menekültek, körülbelül 10 éves volt. Mohammed Próféta (s.a.w.) nem engedte, hogy a badri csatában részt vegyen, mert túl fiatalnak találta. Amikor az uhudi csatában sem engedték harcolni, olyan letörten tért haza, hogy egész éjjel azt kérdezgette magától: „Milyen bűnt követtem el, hogy nem lehetek az Allah útján harcoló hadsereg tagja?”[xxiii]

Ibn Khaliiqan azt beszéli el Sabitól:

Egyszer, fiatalkorukban, Abdullah ibn Zubair, a testvére, Muszab ibn Zubair, Abdul Malik ibn Marwan és Abdullah ibn Omár a Kába mellett ültek. Arra gondoltak, hogy mindenki fohászkodjon valami különleges dologért, remélve, hogy fohászuk elfogadtatik. Ibn Zubair így fohászkodott: „Ó, Allah, Nagyságodra és Fenségedre kérlek, tegyél engem Hidzsaz uralkodójává!”. Muszab így fohászkodott: „Ó, Allah, Nagyságodra és Fenségedre és a Trónodra kérlek, tegyél engem Irak uralkodójává!”. Abdul Malik így fohászkodott: „Ó, Allah, Nagyságodra és Fenségedre kérlek, tegyél engem minden muszlim uralkodójává, és biztosítsd általam az egységüket, még ha néhányuk életébe kerül is!”. Amikor Abdullahra került a sor, ő így fohászkodott: „Ó, Uram, ne vedd el addig az életemet, amíg meg nem ígéred nekem a Paradicsomot!”[xxiv]

Az első három fohász elfogadtatott: Abdullah ibn Zubair a Hidzsaz uralkodója volt egy darabig, és végül a zsarnok Hadzsadzs végzett vele. Muszab rövid ideig Irak uralkodója volt. Abdul Malik az apját, Marwant követte a kalifátusban, és, bár számtalan emberélet és vérontás árán, de biztosította a muszlimok egységét.

Ibn Omárról azt mondja Imám Sabi: „Azt, hogy Ibn Omár fohásza teljesült-e, nem tudjuk meg, csak a Túlvilágon”.

Ibn Omár sosem lázadt Mohammed Próféta (s.a.w.) utódai iránt, és nem támogatta az omajjádokat. Még maga Hadzsadzs is félt tőle. Egyszer Hadzsadzs olyan hosszan tartott a pénteki beszédet, hogy majdnem elmúlt az imaidő. Ibn Omár figyelmeztette: „Ó, kormányzó, az idő múlik, és mi várjuk, hogy befejezd a beszédedet”. Hadzsadzs tele volt keserűséggel és ellenségességgel Ibn Omár iránt. Végül talált valakit, aki a zarándoklat idején egy mérgezett nyíllal megszúrta Ibn Omár sarkát, aki a zarándokok ruháját viselte. A méreg végül megölte őt.

Abdullah ibn Maszud (r.a.) egyike volt az első 5-6 embernek, aki az Iszlámot felvette, és számos hadíszt is hagyományozott. Fiatalkorában a kurajs törzs nyájait őrizte a környező hegyekben. Miután felvette az Iszlámot, többé nem lehetett elválasztani Allah Küldöttétől (s.a.w.). Kérdés nélkül és olyan gyakran lépett Mohammed Próféta (s.a.w.) házába, hogy sokan azt gondolták, hogy családjának tagja. Utazásaik során ő vitte Mohammed Próféta (s.a.w.) vizestömlőjét, fapapucsát, és a gyékényt, amelyen aludt vagy ült. Végül a „fapapucs, gyékény és vizestömlő őrzője” néven emlegették.

Ibn Maszud csodákat is tett. Például, mikor egyszer a mekkai hitetlenek kínozták, láthatatlanná vált kínzói számára. Mohammed Próféta (s.a.w.) úgy hívta őt: „a rabszolga anyjának fia”, és azt tanácsolta társainak: „Aki úgy akarja olvasni a Koránt, ahogy az először ki lett nyilatkoztatva, az úgy olvassa, ahogy a rabszolga anyjának a fia olvassa”[xxv].

Allah Küldötte (s.a.w.) egy napon azt mondta neki: „Olvasd nekem a Koránt”. Ibn Maszud azt felelte: „Allah Küldötte! Én olvassam a Koránt neked, aki a kinyilatkoztatást kapta?” A Próféta (s.a.w.) azt mondta: „Szeretem hallani, ha mások olvassák”. Így hát elkezdte olvasni a Nisza (4.) szúrát, és amikor ehhez az ájához ért: „Milyen lesz majd az, amikor tanúkat hozunk minden népből, és téged hozunk tanúként ellenük?”. Ekkor Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Most már elég lesz”. Ibn Maszud ránézett, és látta, hogy a szeme tele volt könnyel.

Ibn Maszud, aki alacsony termetű, vékony ember volt, egyszer Mohammed Próféta (s.a.w.) kérésére felmászott egy fára. A többiek kinevették, hogy milyen vékony a lába. Mohammed Próféta (s.a.w.) így intette őket: „A Túlvilág mérlegén azok a lábak nehezebbek lesznek, mint Uhud Hegye”.[xxvi]

Omár kalifa (r.a.) Kufába küldte őt tanítani, és egy levelet is küldött vele, amelyben azt írta: „Ó, Kufa népe! Ha nem szeretnélek benneteket jobban saját magamnál, nem küldeném hozzátok Ibn Maszudot”. Ibn Maszud Kufában élt Omár kalifátusa alatt, és számos tudóst oktatott, köztük Alqama ibn Qaisz, Aszwad ibn Yazid al-Nahai, és Ibrahim ibn Yazid al-Nahai nevelődött Ibn Maszud tanításának légkörében. Egyszer Alqamát megkérdezte valaki, hogy kik voltak a tanítói. Mikor azt felelte, hogy Omár, Oszmán, Ali és Ibn Maszud, a kérdező azt felelte: „Nagyon jó, nagyon jó!”

Ibn Maszud Oszmán (r.a.) kalifátusáig maradt Kifában. Azonban mikor Oszmán visszahívta Medinába, hogy kivizsgáljon egy ellene tett, alaptalant panaszt, már nem akart Kufába visszatérni, mert nagyon öreg volt. Egy napon valaki azt mondta neki: „Múlt éjjel azt álmodtam, hogy Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta neked: Sokat bántottak téged utánam, hát most már gyere hozzám. Te pedig azt felelted neki: Rendben, Allah Küldötte, nem hagyom el többé Medinát”. Pár nappal később Ibn Maszud megbetegedett. Oszmán meglátogatta őt, és a következő párbeszéd játszódott le köztük:

• Van valami panaszod?
• Sok panaszom van.
• Mire?
• A bűneimre, amelyekkel Allah elé kell állnom.
• Kívánsz valamit?
• Allah kegyelmét.
• Akarod, hogy orvost küldjek hozzád?
• Az Orvos Az, Aki a betegséget küldte rám. Mit tehetne hát az a doktor, akit te küldesz hozzám?

Ibn Maszud mintegy 20 éven át volt Mohammed Próféta (s.a.w.) társa. Körülbelül 800 hadíszt hagyományozott.[xxvii]

* * *

A négy nagy társon kívül a legtöbb hadíszt Aisa, Abu Szaid al-Khudri, Dzsabir ibn Abdullah és Anasz ibn Malik hagyományozta.

Aisa (r.a.) 9 évig élt Allah Küldöttével (s.a.w.). nagyon tehetséges, okos és jó memóriájú volt, átfogó rálátással és kivételes felfogóképességgel. Ellenállhatatlan vágy élt benne, hogy új dolgokat tanuljon, és mindig megkérte Mohammed Prófétát (s.a.w.), hogy magyarázza el neki azokat a dolgokat, amiket nem értett.

Abu Szaid al-Khudri (r.a.) a mecset előterében lakott, és mindig Mohammed Próféta (s.a.w.) közelében volt. Hosszú életet élt, és eljött az az idő, mikor őt tartották Medina legtudósabb emberének.

Dzsabir ibn Abdullah (r.a.) Abdullah ibn Amr ibn Haram al-Anszari (r.a.) fia volt, aki az uhudi csatában halt mártírhalált. Mohammed Próféta (s.a.w.) halála után Medinában élt (ahol előadásokat tartott a mecsetben), majd Egyiptomban és Damaszkuszban. Olyan kiemelkedő tabiun tudósok jártak előadásaira, mint Amr ibn Dinar, Mudzsahid és Ata ibn Abi Rabah. Egyiptomban és Damaszkuszban is sereglettek köré az emberek, hogy Allah Küldöttéről (s.a.w.) és a hadíszokról tanuljanak.

Anasz ibn Malik (s.a.w.) 10 évig volt Mohammed Próféta (s.a.w.) szolgálója Medinában. Mohammed Próféta (s.a.w.) halála után nagyon sokáig élt, és hosszú élete során megtanította a hadíszokat a körülötte lévőknek is.

A Kanz al-Ummal gyűjteményben feljegyzett hadíszok száma 46,624. Az Iszlám korai hadísztudósai közül sokan 100.000 vagy több hadíszt is megtanultak kívülről, köztük a kitaláltakat is. Ezt a tényt figyelembe véve alaptalanok a szunna támadóinak olyan kijelentései, hogy az egyes társaktól fennmaradt hadíszok száma túl nagy, és hogy nem lehettek képesek ennyi hadíszt megtanulni és továbbadni.

[i] Mohammed Próféta (s.a.w.) azt mondta: „A Társaim olyanok, mint a csillagok, bármelyiket követitek is, nem hetettek tévútra”
[ii] Haythami, Al-Majma’al-Zawa’id, 1:57; Hindi, Kanz al-’Ummal, 13:353.
[iii] Ibn Hajar, 1:10.
[iv] Bukhari, „Fada’il al-Ashab,” 5; Muslim, „Fada’il al-Sahaba,” 221.
[v] Tirimidhi, „Manaqib,” 58; Ibn Hibban, 9:189; Ibn Hanbal, 5:57.
[vi] Muslim, „Fada’il al-Sahaba,” 207.
[vii] Muslim, „Fada’il al-Sahaba,” 212; Bukhari, „Fada’il al-Ashab,” 1.
[viii] Abu Nu’aym, Hilya, 1:305.
[ix] Hakim, Mustadrak, 3:508.
[x] Muslim, „Fada’il al-Sahaba,” 159; Ibn Sa’d, 4:329, 330.
[xi] Bukhari, „Ilm,” 42; Muslim, „Fada’il al-Sahaba,” 159; Ibn Sa’d, 4:332.
[xii] Ibn Sa’d, 4:330-1.
[xiii] Hakim, 3:512; Ibn Kathir, Al-Bidaya, 8:109.
[xiv] Ibn Sa’d, 4:335-6; Ibn Athir, 6:321; Ibn Hajar, 4:210.
[xv] Bukhari, „Fitan,” 9; Muslim, „Fitan,” 10.
[xvi] Bukhari, „Fitan,” 3; Ibn Hanbal, 2:288.
[xvii] Ibn Kathir, 8:122.
[xviii] Muslim, „Fada’il al-Sahaba,” 160.
[xix] Bukhari, „Wudu,” 10; Muslim, „Fada’il al-Sahaba,” 138.
[xx] Bukhari, „Tafsir,” 110/3.
[xxi] Ibn Hajar, 2:332.
[xxii] Ibn Hanbal, Musnad, 2:131.
[xxiii] Bukhari, „Maghazi,” 6; Ibn Sa’d, 4:143.
[xxiv] Ibn Khalliqan, Wafayat al-A’yan, 2:30.
[xxv] Ibn Maja, „Muqaddima,” 11; Hakim, Mustadrak, 2:318; Ibn Hajar, Al-Isaba, 2:369.
[xxvi] Ibn Sa’d, 3:155.
[xxvii] Ibn Kathir, 7:183.

Tweet

Whatsapp